NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Másfél hónapja gyűlt a feszültség Egyiptomban

Másfél hónapja gyűlt a feszültség Egyiptomban
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
HIRDETÉS

Hetek óta érett az összecsapás Kairóban, de az utóbbi napokban már tapintani lehetett a fseszültséget. A hadsereg hajnalban elkezdte oszlatni Mohamed Morszi támogatóit, akik hetek óta tüntetnek az bukott elnök visszatéréséért. Az akcióból vérfürdőbe torkollott. Július 3-a Morszi bukása óta izzott a feszültség a Muzulmán Testvériség és a hadsereg között. A hadsereg által támogatott átmeneti kormány szerint a tüntetők terroristák.

Július 3-án a Tahrir téren még több százezren ünnepelték az iszlamista elnök megbuktatását. Mohamed Morszi egy évig volt hatalomban. Az ellenfelei szerint csak a saját politikai hatalmát szerette volna megszilárdítani, és nem törődött a gazdasági válsággal.

Abdel Fattah Ál-Szisszi, a vezérkari főnök és védelmi miniszter lett a puccs után az ország erős embere, pedig őt is még Mohamed Morszi nevezte ki. Az átmeneti kormány továbbra is azt mondja, hogy jövőre lesznek választások, amelyen indulhat a Muzulmán Testvériség is.

De az iszlamista szervezet nem hajlandó semmilyen párbeszédre az átmeneti kormánnyal, mert illegitimnek tartja. A feszültség folyamatosan nőtt a két tábor között. Július 8-án a katonák tüzet nyitottak egy Morszit támogató naggyűlésen. 57-en haltak meg. A hadsereg szerint meg kellett védeni a köztársasági gárda épületét, ahova be akartak nyomulni a tüntetők. Morszi eltávolítását követő erőszakhullámban már több mint 300-an haltak meg. Nem csak a Muzulmán Testvériség támogatói.

A Testvériség készült a véres összecsapásokra. A Euronews kairói munkatársa napok óta a Rabeaa Al Adavíja tér környékéről tudósít, közel a Morszit támogatók főhadiszállához. Látta, hogyan emelnek barikádokat tüntetők, és innen figyelte reggel is a biztonsági erők akcióját.

Kairói tudósítónkat Mohamed Shaikhibrahimot is megkérdeztük, hogy hogyan látta testközelből az eseményeket.

-*Mohamed nemrég jöttel el az utcai harcokból. Mi történik most?*

-A biztonsági erők most tisztítják meg a területet. Folyamatosan oszlatják a tüntetőket, de még hallani lövéseket. A tüntetők nem akarnak távozni és lövik a katonákat. A hadsereg és a Muzulmán Testvériség is éles lőszereket használ. Szemtanúk szerint az első lövések a Morszi támogatók táborából érkeztek, a biztonsági erők pedig kénytelenek voltak viszonozni a tüzet. Sokan meghaltak és megsebesültek mindkét oldalon.

-*Néhany beszámoló szerint két iszlamista vezetőnek Al Chaternek és Beltaguinak is meghaltak a lányai. Meg tudod ezt erősíteni?*

-Igen, igen. Meg tudom erősíteni, Al Chaternek és Beltaguinak a lányai is az áldozatok között vannak. Ezt már bejelentették mielőtt elhagytam a helyszínt.

-*Úgy tudjuk, hogy a szétkergetett tüntetők újabb tereken gyülekeznek. Például a Mohamed Mahmoud utcában is sokan vannak. Te mit tudsz erről?*

-A Muzulmán Testvériség tüntetőit először az Al Nahda térről küldték el ezért megpróbáltak átmenni a Al-Adavíja térre, hogy segítsék az ottani tüntetőket. Az oda vezető utat azonban lezárták itt alalkult ki a konfliktuszóna.

-*Azt az információt kaptuk, hogy a hadsereg szükségállapotot hirdetett és kijárási tilalmat vezetett be.*

-Ez így van. Az egyiptomi politikai elemzők és biztonsági szakértők szerint a hadsereg azért vezetett be ilyen intézkedéseket, hogy visszaállítsák a nyugalmat és helyreállítsák a biztonságot. Ehhez pedig véget kell vessenek a tüntetéseknek. A hadsereg ilyen drasztikus eszközökkel válaszol a Rabah al-Adavíja és a Al Nahda téri tüntetésekre.

-*Még egy utolsó kérdés Mohamed. Mit gondolsz mi fog most történni a iszlamista tüntetők és a biztonsági erők között. Számíthatunk még összecsapásokra?*

-Amikor átléptük a Rabaa al Adavija téri frontvonalakon, láttuk, hogy milyen elszántak a Muzulmán Testvériség vezetői. Azt mondták nekünk, hogy a végsőkig kitartanak és készek meghalni is. Semmilyen körülmények között nem hajlandóak távozni és azzal fenyegetőznek, hogy még keménnyebben fognak harcolni a biztonsági erők ellen. Mi arra készülünk, hogy a következő órákban a helyzet ennél csak durvább lesz, enyhülni biztosan nem fog a feszültség.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Abbahagyta az éhségsztrájkot a legismertebb egyiptomi aktivista

Bebörtönzött aktivista blogger mellett tüntettek a klímacsúcs helyszínén

A kormányzati korrupció ellen tüntettek ezrek Egyiptom több városában