A vámoktól a ritkaföldfémeken át a mesterséges intelligenciáig sok mindenről szó esik Donald Trump amerikai elnök és Hszi Csin-ping kínai államfő washingtoni csúcstalálkozóján, ami hatással lesz Európára is.
Amikor Hszi Csin-ping kínai államfő szerdán landol az Egyesült Államokban, ahol háromnapos csúcstalálkozón vesz részt Donald Trump amerikai elnökkel, az európaiak árgus szemekkel figyelik majd, születnek-e olyan döntések, amelyek közvetlenül érinthetik gazdasági érdekeiket.
Hszi és Trump kevesebb mint egy éven belül harmadszor találkoznak, és a napirend a kereskedelemtől a mesterséges intelligencián át a ritkaföldfémekig terjed majd. A felek 2025 októberében, hetekig tartó kereskedelmi háború után fegyverszünetben állapodtak meg, a két vezető pedig tavaly májusban ismét Pekingben ült tárgyalóasztalhoz.
Közben az EU júniusban kulcsfontosságú tárgyalásokat kezdett Pekinggel napi 1 milliárd euróra rúgó kereskedelmi hiányának mérséklésére, és a kézzelfogható előrelépésre egy küszöbön álló októberi határidőt szabott meg.
A tavalyi kínai–amerikai csúcstalálkozó óta kitört az iráni háború, ami meglökte az energiaárakat, és tovább növelte a nyomást az amerikai elnökön a novemberi félidős választások előtt. Kínából ugyanakkor egy év alatt 34,4 százalékkal nőttek a szállítások az Egyesült Államokba, ami a kínai adatok szerint mintegy 29,2 milliárd dollárra tágította Peking amerikai kereskedelmi többletét.
„Hszi Csin-ping Washingtonba érkezik fölényben, még amerikai földön is” – mondta Alicia García Herrero, a Brüsszelben működő Bruegel elemzőközpont szakértője.
A Hszit és Trumpot érintő több napirendi pont közvetlenül az EU-t is érinti. Mit várhatnak tehát az európaiak az amerikai–kínai csúcstalálkozótól?
Vámcsökkentések
A kerekedelmi háborúban vállalt "fegyvernyugvás" november 10-én jár le. Egy évvel azután, hogy véget vetett a két ország között zajló, 100 százalékot is meghaladó kölcsönös vámemelésekkel vívott kereskedelmi csatározásnak. Európai szemmel az Egyesült Államok Kínával szembeni vámjai mindig rossz jelzést küldenek, mert a kínai exportot az uniós piac felé terelik.
A mostani csúcs ugyanakkor némi stabilizációt hozhat Washington és Peking kapcsolatában.
Jamieson Greer amerikai kereskedelmi főtárgyaló szerint Kína és az Egyesült Államok „néhány bejelentést fog tenni a mezőgazdaság és a nem vámjellegű akadályok terén”. Egy, 30 milliárd dollár értékű árut érintő kölcsönös vámcsökkentésre is számítani lehet.
„Arra számítunk, hogy Trump valamiféle győzelmet tud majd felmutatni, amelyet eladhat a félidős választásokon, Kína pedig egyszerűen csak időt nyer ipari bázisának megerősítésére” – mondta az Európai Politikaközpont (EPC) szakértője, Ivano di Carlo az Euronewsnak.
Szorult helyzetben Európa a ritkaföldfémek miatt
A kereskedelmi háború felfüggesztése a ritkaföldfémek exportjára is kiterjedt. A tavalyi kereskedelmi feszültségek idején Peking leállította e stratégiai nyersanyagok világpiaci kivitelét; ezek kulcsfontosságúak az uniós ipar számára, miközben Kína gyakorlatilag monopolhelyzetben van a kitermelésben és a feldolgozásban.
A kérdést múlt héten Maroš Šefčovič uniós kereskedelmi biztos is napirendre tűzte kínai kollégájával, Vang Ventaóval folytatott videóbeszélgetésén. García Herrero szerint azonban Washington sokkal erősebb alkuhelyzetben van, mint Brüsszel, amikor e nyersanyagokhoz való hozzáférésről van szó.
„Az Egyesült Államok Európa nevében fog tárgyalni, és Európának ezért árat kell majd fizetnie” – fogalmazott García Herrero.
Európa láthatatlan a mesterséges intelligencia terén
A két nagyhatalom várhatóan a mesterséges intelligenciáról is egyeztet a nemzetközi biztosítékokat sürgető hangok erősödése közepette. Két hete Jacob Coxon, aki kutatóként mindkét MI-óriásnál, az OpenAI-nál és az Anthropicnál is dolgozott, az X-en azt írta, hogy a két vállalat „hazárdjátékot űz az életünkkel”, és hogy az MI-t fejlesztők „őszintén hiszik, hogy a technológia az évtized végéig mindannyiunkat megölheti”, ami világszerte aggodalmat keltett.
A nyáron is több incidens látott napvilágot, köztük olyan esetek, amikor az OpenAI ügynökei feltörték egy másik MI-cég, a Hugging Face platformját.
Kína és az Egyesült Államok egyaránt aggodalmát fejezte ki az MI-fejlesztés kockázatai miatt, ugyanakkor egyre kiélezettebb technológiai versenyben állnak. Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter és Ho Li-feng kínai miniszterelnök-helyettes vasárnap egy „MI-forródrót” létrehozásáról tárgyalt; ez egyfajta „riasztási mechanizmus” lenne Washington és Kína között, hogy figyelmeztessék egymást, ha egy MI-incident annyira súlyossá válik, hogy már a nemzetbiztonságot fenyegeti. Ez a javaslat, ha elfogadják a felek, gyakorlatilag láthatatlanná teszi Európát, mint vonatkoztatási pontot a globális politikában.
A szakértő szerint a csúcs „megerősíti a G20-csoport dominanciáját".