A mexikói biztonsági erők folytatják a hatalmi átrendeződéssel birkózó kartell fegyveresei elleni harcot.
A mexikói hatóságok múlt héten kiktatták Nemesio Oseguera Cervantes-t ("művésznevén" El Menchót), az ország legerősebb drogkartelljének vezetőjét, a műveletet követően pedig mintegy 10 ezer katonát vetetttek be, hogy véget vessenek a drogvezér halála miatt országszerte elharapódzó erőszaknak. A hatóságok hétfői közlése szerint az El Mencho elleni akcióban és az azt követő incidensekben több mint 70 ember halt meg, köztük a biztonsági erők legalább 27 tagja, illetve 46 feltételezett bűnöző és egy civil.
El Mencho halálát követően a kartell tagjai 20 államban zártak le utakat, illetve gyújtottak fel járműveket és üzleteket.
A kartellvezér a Jalisco Új Generáció Kartell (CJNG) vezetője volt, a CJNG volt Mexikó egyik leggyorsabban növekvő bűnszövetkezete, mely fentanilt, metamfetamint és kokaint csempészett az Egyesült Államokba; illetve merényleteket hajtott végre mexikói kormánytisztviselők ellen.
Hatósági jelentések szerint El Mencho vasárnap, a katonákkal folytatott lövöldözés során megsebesült, és akkor halt meg, amikor Mexikóvárosba szállították. Jalisco állam biztonsági vezetője azt nyilatkozta, hogy azóta az államban legalább 23 ember szökött meg börtönéből, amikor az intézményt bűnözők támadták meg.
A barátnője nyomán találtak rá a rejtekhelyére
Ricardo Trevilla mexikói védelmi miniszter közlése szerint Oseguera felkutatásának kulcsa az egyik barátnője volt. A mexikói hírszerzés az amerikai hadsereg támogatásával értesült a nő és a drogbáró találkozójáról, és ezt az információt felhasználva követte a nőt egy Jalisco államban lévő farmra.
A mexikói hadsereg közleményében azt írta, hogy az El Mencho elleni akció során letartóztattak két feltételezett kartelltagot, illetve számos fegyvert foglaltak le, köztük olyan rakétavetőket is, melyek repülőgépek lelövésére és páncélozott járművek megsemmisítésére is alkalmasak. A hadsereg azt is közölte, hogy EL Mencho jobbkezét, az "El Tuli" néven ismert Hugo H.-t is kiiktatták.
Mexikóvárós bejelentette, hogy az Oseguera elfogására irányuló műveletet az amerikai hatóságoktól származó "kiegészítő információk" segítették. Karoline Leavitt, a Fehér Ház sajtótitkára megerősítette, hogy Washington "hírszerzési támogatást nyújtott", Claudia Sheinbaum mexikói elnök pedig hozzátette mindehhez, hogy közvetlenül a rajtaütésben nem vettek részt az amerikai erők.
Ki lesz a góré?
Miután a 35 éves Ruben "El Menchito" Oseguera Gonzalez fiát, Ruben "El Menchito" Oseguera Gonzalezt szeptemberben Washingtonban egy szövetségi esküdtszék elítélte, szakértők arra figyelmeztettek, hogy a "közvetlen utódlás hiánya" hatalmi vákuumhoz vezethet. David Mora, a Crisis Group elemzőközpont szakértője azt nyilatkozta, hogy "az incidens megnyitja az utat a szervezeten belüli erőszakos átrendeződésekhez."
Jalisco állam fővárosában, Guadalajarában vasárnap kijárási tilalmat javasoltak, de hétfőn már többen kimerészkedtek az utcára, hogy dolgozni vagy vásárolni menjenek.
Donald Trump amerikai elnök korábban azt követelte Mexikótól, hogy tegyenek többet a fentanilcsempészet elleni küzdelemben, és további vámok kivetésével vagy egyoldalú katonai fellépéssel fenyegetőzött, ha az ország nem mutat fel a drogellenes harcból származó eredményeket.
Az amerikai külügyminisztérium 15 millió dollárig terjedő jutalmat ajánlott fel az El Mencho letartóztatásához vezető információkért. A Trump-kormányzat 2025 februárjában a Jalisco Új Generáció Kartellt külföldi terrorista szervezetnek titulálta.