A pápa vasárnap szabadtéri misét mutat be a Szent Péter téren.
Évtizedek óta először vitte végig a keresztet a pápa egy teljes nagypénteki körmeneten. Az egyházfő végigjárta a keresztutat, amely a Colosseum belsejéből indult, áthaladt az amfiteátrum előtti téren, és az amfiteátrummal szemközti Palatinus-dombnál ért véget. A Colosseum fényárban úszott, a via crucist követők tömege gyertyát tartott a kezében.
Az egyházfő mellett egy-egy gyertyavivő haladt, valamint Baldo Reina bíboros, a pápa római helynöke.
A keresztút végén a pápa Szent Ferenc egyik imáját, majd áldását mondta el. Az idei évre esik Szent Ferenc halálának 800. évfordulója; műveiből vett idézetek hangzottak el a keresztút állomásain is. A hatóságok közlése szerint a Colosseumnál több mint 30 ezren követték a keresztutat, főként papok és nővérek, valamint turisták.
A pápa vasárnap este húsvéti virrasztást vezet Krisztus feltámadásának emlékére, majd vasárnap szabadtéri misét mutat be a Szent Péter téren.