Kína
Kína tűnik a legnagyobb és legnyugtalanabb külső vesztesnek az iráni konfliktusban
Pekinget érzékenyen érinti az iráni olajszállítmányok bizonytalansága, és főként a Hormuzi-szoros esetleges lezárásának veszélye. Eközben az olajpiacok gyakorlatilag beárazták a háború végkifejletét, ami Kínának hátrányos, Oroszországnak viszont kedvező lehet.
Gazdaság
Az USA nem ismeri el, de Vučić szerint szankciók jönnek az oroszokkal közös szerb olajvállalat ellen
Aleksandar Vučić szerb elnök apokaliptikus képet festett az olajszállítások jövőjéről, az elemzők inkább arra tippelnek, hogy Vučić valódi célja az, hogy megszerezze az irányítást a szerb állami olajcég felett.
Oroszország
Olajügyek: Szaúd-Arábia odacsaphat az orosz gazdaságnak
Súlyosan érintheti az orosz háborús gazdaságot, ha Szaúd-Arábia elkezd több olajat exportálni, ezzel csökkentve a hordónkénti árat. Moszkva fő bevételi forrása az olaj és a gáz, amelyek az ország költségvetésének mintegy a felét teszik ki, és ebből finanszírozzák az Ukrajna elleni háborút.
Világ
Zavartalanul ömlik az orosz olaj Európába a török kikötőkön át
Ez derül ki két független kutatóközpont friss jelentéséből, amely szerint nem szükséges szembe menni az ukrajnai háború miatt Oroszországra kivetett uniós szankciókkal ahhoz, hogy egy harmadik ország orosz olajat exportáljon Európába.
Egyesült Arab Emírségek
COP28: a házigazda olajüzletek megkötésére akarta felhasználni a klímatárgyalásokat
Az Egyesült Arab Emírségek azt tervezte, hogy az ENSZ klímatárgyalások házigazdájaként kihasználja az olaj- és gázüzletek megkötésének lehetőségét - tudta meg a BBC. November közepén derült ki, hogy az ország egy évtizede nem jelenti az ENSZ-nek az üvegházhatást okozó metán kibocsátását.
Világ
Dollármilliárdokkal támogatott a Világbank fosszilis projekteket 2022-ben
Nagyjából 3,7 milliárd dollárt, azaz mai árfolyamon számolva több mint 1300 milliárd forintot költött a Világbank fosszilis energiahordozókkal kapcsolatos üzletek támogatására 2022-ben. Annak ellenére, hogy a szervezet rendszeresen hangsúlyozta elkötelezettségét a gazdasaság zöldítése mellett.
Amerikai Egyesült Államok
Beperelte egy amerikai megye a nagy olajvállalatokat a klímaváltozásban játszott szerepük miatt
Az Oregon államban lévő Multnomah megye több mint 50 milliárd dollárt, vagyis nagyjából 17 ezer milliárd forintot követel az Exxon, a Chevron és más nagy olaj- és szénvállalattól, valamint az iparági szervezetektől, a szélsőséges időjárás által okozott károk ellensúlyozására.