Spanyolország Látogathatóvá teszi művészeti gyűjteményét Alba hercege Goya, Rubens, Velazquez eddig halandók számára nem látható képeit teszik közszemlére, és beléphetünk egy spanyol főnemes lakóhelyére potom 14 euróért. 2019. szeptember 10.
Spanyolország Jeges ár Madridban Fél óra alatt négyzetméterenként 40 liternyi eső esett, amihez nem kevés jég is érkezett. Néhány utcában folyóvá duzzadt az ár. 2019. augusztus 27.
Spanyolország Tovább nő a kiskorú menekültek száma Európában Egyre több fiatal jut el egyedül a menekülttáborokba. A befogadó országok azonban nem tudnak ilyen mennyiségű gyereket megfelelően ellátni. 2019. augusztus 2.
Spanyolország Épülhet az Új-Madrid Egy pályaudvar elbontásával épül fel Madrid új városrésze. Az elkövetkező 25 évben 200 ezer új munkahely jön itt létre. 2019. július 30.
Spanyolország Spanyolország: Szántóföldből turisztikai látványosság A Madrid környéki gazdáknak elegük lett abból, hogy nyár eleji aratás után hónapokon át csak a kopár tarlót nézzék. Gondoltak egy merészet és váltottak. Ahol addig búzát termesztettek, most levendula nő. 2019. július 20.
Spanyolország Véget ért a pamplonai San Fermin De azért még az utolsó nap 8-an megsérültek. 2019. július 14.
Spanyolország Egymillió aláírás az eutanáziáért A spanyolországi aláírásgyűjtést egy feleségét halálba segítő férfi letartóztatása váltotta ki. 2019. július 12.
Világ Pride-hétvége Európában Budapesten, Madridban, Londonban és Kölnben ezen a hétvégén tartották az idei Pride-ot, azaz a meleg büszkeség menetét. 2019. július 7.
Sport Rekordösszegért igazolt csodatinit az Atletico Madrid A 19 éves, portugál João Félix 126 millió euró ellenében hagyta el a Benficát. 2019. július 4.
Spanyolország Madrid: vita a légszennyezésről Az új városvezetés felfüggeszti a korábbi közlekedési korlátozást a belvárosban. A madridiak véleménye megoszlik a témában. 2019. július 1.
Spanyolország Tarragonai erdőtűz: Javul a helyzet Cadalso de los Vidriosból viszont mintegy 75 embert evakuáltak. 2019. június 30.
Spanyolország A Madrid Centralt halálra ítélték – egy nemes elképzelés vége Olyan, mintha a párizsi sétányokra visszaengednék a pöfögő autókat, vagy Amszterdamban megszüntetnék a kerékpárutakat – mondta a döntésről egy közlekedési szakértő. 2019. június 19.
Spanyolország Európa legsikeresebb autómentes övezetét szüntetnék meg Madridban Július elsejétől felfüggesztik az üvegházhatású gázok kibocsátásának visszaszorítását célzó Madrid Central intézkedést. 2019. június 18.
Spanyolország Madridnak új polgármestere van Jose Luis Martinez-Almeida elődjétől, a négy év után leköszönő Manuela Carmenától vette át a polgármesteri pálcát. 2019. június 15.
Spanyolország Junqueras nem kaphat eltávozást Az előzetes letartóztatásban lévő katalán vezető – úgy fest – hiába nyert el EP-mandátumot májusban. 2019. június 14.
Focus Új Guinness-rekord a gyerekek focitalálkozóján Együttműködésben a Gazprom Football A foci szenvedélye azonnal összehozza a gyerekeket. 2019. június 6.
Focus A foci a barátságért Foci, foci, és még több foci. Ez minden gyermek álma, aki rajong a labdarúgásért, és ezt élvezhette minden gyermek, aki az idén Madridban részt vett A foci a barátságért elnevezésű nemzetközi társadalmi programban. 2019. június 3.
Világ Bajnokok Ligája: liverpooli öröm a döntő után Az angol klub hatodszor bizonyult Európa legjobb csapatának. 2019. június 2.
Világ A Liverpool nyerte a Bajnokok Ligáját A "vörösök" 2-0-ra győztek a Tottenham ellen a madridi döntőben. 2019. június 1.
Világ BL-döntő: a statisztika a Liverpool sikerét ígéri A Tottenham ezzel nem foglakozik, a londoniak sem csak nézelődni utaztak Madridba. 2019. május 31.