Kína
Visszájára sülhet el: nyugati pilóták képzik ki a kínai top gunokat
A többi között „személyiségfejlesztő képzésként” számlázzák szolgáltatásaikat a kínaiakat oktató nyugati pilóták, és eléggé vastagon fog a ceruzájuk. Senki sem tudja, vajon a féltve őrzött titkokat megosztják-e a potenciális riválissal.
Izrael
Netanjahut nem szereti a washingtoni vezetés, tehát irány Peking!
Az amerikai vezetés alig áll szóba az izraeli miniszterelnökkel, aki már tervezi pekingi látogatását, amire a nyáron sor is kerülhet. A helyzet gravitációs erővel kényszeríti az izraeli politikust arra, hogy a másik globális partnerrel is erősítse kapcsolatait, mivel harmadik már nincs.
Kína
Enyhülésért utazott Pekingbe Blinken külügyminiszter, de nem fogja könnyen megkapni
Az amerikai-kínai kapcsolatok fagypontra süllyedtek, és a jég megtörése csak apródonként és hosszasan történhet. Antony Blinken amerikai külügyminiszter pekingi útja sem hoz majd áttörést, de legalább már magas szinten szóba állnak egymással.
Szingapúr
Világ hírszerzői, egyesüljetek! - a legnagyobb kémszervezetek vezetői egyeztettek Szingapúrban
A világ vezető hírszerző ügynökségeinek első emberei is találkoztak az ázsiai nemzetközi értekezlet árnyékában, mert – a politikai ellentétek dacára is – sok közös érdek köti őket össze. Együttes fő ellenség a nemzetközi terrorizmus, a kiberbűnözés és a mesterséges intelligencia fenyegetései.