Világ A Fehér Házba várják Dánia és Grönland külügyminiszterét, miközben Trump "így vagy úgy", de meg akarja szerezni a szigetet
Világ A Fehér Házba várják Dánia és Grönland külügyminiszterét, miközben Trump "így vagy úgy", de meg akarja szerezni a szigetet
Fehéroroszország Egy bebörtönzött lengyel újságíró mellett tüntettek Varsóban A varsói tüntetők nemcsak Poczobut szabadon engedéséért, hanem a belarusz rezsim ellen is tüntettek a kultúrpalota előtt. 26/09/2021
Magyarország Rekordmennyiségben szavaztak szombaton az előválasztáson Az Országos Előválasztási Bizottság szerint az ellenzéki előválasztás első hétvégi napján minden eddiginél többen szavaztak. 26/09/2021
Oroszország Három körzetben törölték a választási eredményt Oroszországban Moszkvában pedig kétmillió online szavazat eredményét csak azután jelentették be, hogy a papír alapon leadottakat összeszámolták. 20/09/2021
Magyarország A rendszer hétfőn is döcögött, de újraindult az ellenzéki előválasztás A Széll Kálmán téren nap közben másfél órát kellett várniuk azoknak, akik szavazni akartak. 20/09/2021
Magyarország Ismét működik az ellenzéki előválasztás weboldala Már lehet időpontot választani az előválasztási naptárban a hétvégi leállás után. 20/09/2021
Magyarország Hétfőig felfüggesztették az ellenzéki előválasztást Nem sima túlterhelés vagy jól ismert támadási formák, hanem egy összetettebb, több lépcsőből álló visszaélés történhetett a szervezők szerint. 18/09/2021
Magyarország Előválasztás: mutatjuk a szavazólapot A szavazólapokra a következő sorrendben kerültek fel a politikusok: Karácsony Gergely, Márki-Zay Péter, Fekete-Győr András, Dobrev Klára, Jakab Péter. 18/09/2021
Magyarország Elkezdődött és leállt az előválasztás, informatikai bővítés zajlik A "váratlanul nagy részvétel miatt szükség van a technikai erőforrások azonnali bővítésére" - írja az Országos Előválasztási Bizottság szombat délelőtti közleménye. 18/09/2021
Magyarország Nagy volt az egyetértés az ellenzéki miniszterelnök-jelöltek első vitáján Megtartották az ellenzéki előválasztás első miniszterelnök-jelölti vitáját az ATV-n. Komolyabb konfrontációra nem került sor az öt jelölt között – arra a kérdésre, hogy az esetleges kormányváltás után mik lennének az első intézkedések, több átfedés is volt a válaszokban. 13/09/2021
Brazília Bolsonaro hadat üzent a brazil demokratikus intézményeknek Egy évvel az elnökválasztás előtt úgy tűnik. hogy megpróbálja mobilizálni híveit. 08/09/2021
Európai hírek EU: a fehérorosz politikai foglyokat szabadon kell bocsátani Közben az Európai Unió már az ötödik szankciós csomagot készíti elő fehérorosz személyekkel és gazdasági ágazatokkal szemben. 06/09/2021
Magyarország Karácsony kapta a legtöbb ajánlást, Pálinkásnak nem gyűlt össze elég A hat miniszterelnökjelölt-aspiránsból ötnek sikerült legalább 20 000 ajánlást gyűjtenie. 06/09/2021
Afganisztán Nem tart már sokáig a tálibok uralma? Amrullah Saleh volt alelnök, aki önmagát tartja az ország elnökének, nem jósol nagy jövőt az országot uraló iszlamistáknak. 28/08/2021
Afganisztán Afganisztán bevehetetlen erőssége, a tálibokkal dacoló Pandzsír Egy a világtól elzárt völgy, mely egy legendás vezér fiával az élen harcba száll a tálibok ellen. Kérdés, meddig bírja Afganisztán utolsó erőssége a katonai túlerővel szemben. 26/08/2021
Világ Egy éve mérgezték meg az orosz ellenzéki politikust 2020 augusztus 20-án Alekszej Navalnij rosszul lett a repülőn, később bebizonyosodott, hogy novicsok idegméreggel mérgezték meg. 20/08/2021
Fehéroroszország Elítélték a korábbi tárgyalásán saját magát nyakon szúró aktivistát Szcjapan Latipau júniusi tárgyalásán kísérelt meg öngyilkosságot, hogy tiltakozzon a politikai elnyomás ellen. 17/08/2021
Kanada Kanadában előrehozott választásokat tartanak szeptemberben Elemzők szerint Justin Trudeau célja, hogy a sikeresnek tartott járványkezelést kihasználva visszanyerje pártja többségét a kanadai törvényhozásban. 16/08/2021
Oroszország Tüntetőket vettek őrizetbe Moszkvában A tüntetők a kormányzó Egységes Oroszország párt ellen, illetve a börtönben raboskodó ellenzéki vezető, Alekszej Navalnij mellett demonstráltak. 15/08/2021
Venezuela Párbeszédet kezd a venezuelai kormány és az ellenzék A politikai párbeszéd megkezdéséről írtak alá egyetértési nyilatkozatot pénteken Venezuela kormányának és az ország ellenzéki csoportjainak képviselői Mexikóvárosban. 14/08/2021
Lengyelország A lengyel kormánypárt kisebbségben is átvitte a médiatörvény módosítását A lengyel kormánypárt kisebbségben is átvitte a médiatörvény módosítását, meg tudott nyerni más képviselőket a jogszabály támogatására. Szerdán azzal szűnt meg az alsóházban a kormánypárt többsége, hogy az Egyetértés párt bejelentette a kormánykoalícióból való kilépését. 11/08/2021