Világ Tanúvallomást tett a bíróságon a korrupcióval vádolt izraeli miniszterelnök Benjamin Netanjahu meghallgatását évek óta halasztgatták, de a kormányfő azt állítja, hogy ez nem állt érdekében. Sőt, kijelentette, hogy ő 8 éve vár arra, hogy elmondja az igazságot. 10/12/2024
Izrael Netanjahura jóval veszélyesebbek a hazai perei, mint az ICC fenyegetései Az izraeli miniszterelnök ellen több éve megindított eljárások zavarosak, ellentmondásosak és rendkívül bonyolultak, és politikai szempontból nagyobb fenyegetést jelentenek a számára, mint a Nemzetközi Büntetőbíróság ellene kiadott elfogatási parancsa. 04/12/2024
EuroVerify Egyre kevesebb európai ország teljesítené a Netanjahu ellen kiadott nemzetközi elfogatóparancsot Kétértelmű reakciókkal van tele a polc, Európa legnagyobb országai pedig nem nyilatkoznak tisztán arról, hogy letartóztatnák-e az izraeli miniszterelnököt. 03/12/2024
Világ Éheznek az emberek Gázában, az ENSZ ismét azonnali tűzszünetet sürget Az ENSZ emberi jogi főbiztosa Gázában járt, és közleményében ő is Izraelt tette felelőssé a fenyegető éhínségért. Eközben még a Palesztin Hatóság is elismeri, hogy a szállítmányokat a Hamász rabolja el, majd áruba bocsátja a fekete piacon. 30/11/2024
Libanon Életbe lépett az Izrael és a Hezbollah közti két hónapos tűzszünet Libanonban Izrael és a Hezbollah vállalta, hogy 60 napig beszünteti az ellenségeskedést bizonyos feltételek betartása mellett. A megállapodás léttrejöttében közvetítő amarikai elnök reméli, hogy a fegyvernyugvás katalizátora lesz egy Izrael-Hamász tűzszünetnek. 27/11/2024
Magyarország Brüsszel téved: Magyarországnak nem kötelező letartóztatnia Benjamin Netanjahut Vera Jourova, az Európai Bizottság alelnöke ennek mégis az ellenkezőjét nyilatkozta. A magyar jogrendszert többféleképpen is "át tudná verni" a Nemzetközi Büntetőbíróság, de eddig nem léptek rá egyik kerülőútra sem. 27/11/2024
Izrael Tűzszünet Libanonban: jóváhagyta a javaslatot az izraeli biztonsági kabinet és a kormány is Izrael és a libanoni síita milícia között helyi idő szerint négy órakor lépett hatályba a tűzszünet. Mindkét fél elfogadta az Egyesült Államok és Franciaország közvetítésével létrejött megállapodást – közölte Joe Biden. 26/11/2024
Amerikai Egyesült Államok Trump vállalja, hogy már most belekezdjen egy gázai túszmentő és tűzszüneti kísérletbe A túszok családjai és az izraeli tisztviselők abban bíznak, hogy a megválasztott elnök sikeres lesz ott, ahol Joe Biden elnök kudarcot vallott. Trump meggyőzheti Netanjahu miniszterelnököt arról, hogy még a hivatalba lépés előtt zárja le a gázai háborút - a túszokért cserébe. 25/11/2024
Európai hírek Magyarországra nézve is kötelező a Netanjahura kiadott elfogatóparancs Vera Jourova szerint Az Európai Bizottság alelnöke azt hangsúlyozta az Euronewsnak, hogy hiába mond mást Orbán Viktor, a Nemzetközi Büntetőbíróság döntése Magyarországra nézve is kötelező, hiszen az ország aláírt erről egy megállapodást. 22/11/2024
Gáza Egyre nagyobb az éhínség a Gázai övezetben A segélyszállítmányokat gyakran fegyveresek rabolják ki, ez is közrejátszik abban, hogy sokan csak egyszer tudnak enni naponta. 22/11/2024
Európai hírek Orbán: a Netanjahu elleni elfogatóparancsnak "semmilyen hatálya nem lesz Magyarországon" Magyarországi látogatásra hívja Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnököt Orbán Viktor. A kormányfő a Kossuth rádióban az izraeli miniszterelnök ellen előző nap a Nemzetközi Büntetőbíróság által kiadott elfogatóparancsot "felháborítóan pimasz és cinikus döntésként" értékelte. 22/11/2024
Világ Kiadta a nemzetközi elfogatóparancsot Benjamin Netanjahu ellen a nemzetközi büntető törvényszék A döntést hosszas vita előzte meg, engedélyezését többször elhalasztották. A parancs kiterjed Yoav Gallant volt védelmi miniszterre is, háborús és emberiesség elleni bűncselekmények gyanújával. Európai és amerikai politikusok sorra fejezik ki véleményüket a határozattal kapcsolatban. 21/11/2024
Libanon Netanjahu egy libanoni tűzszünettel kedveskedhet karácsonyra Donald Trumpnak Ha Izrael elér egy betartható és garantált tűzszünetet a libanoni fronton, azzal nagyban megkönnyítené az új elnök pályakezdési pozícióját a Közel-Keleten. Ebben az esetben Trump és csapata jobban tudna Kínára, az oroszokra és a NATO-ra összpontosítani, és erőit is átcsoportosíthatná. 14/11/2024
Izrael Benjámin Netanjahu: Izrael állt a szeptemberi csipogórobbantások mögött Az izraeli miniszterelnök hivatalosan elismerte, hogy országuk tervelte ki és hajtotta végre a Hezbollah-tagokat célzó személyhívó-robbantásokat. Netanjahu arról is beszélt vasárnap, hogy szorosabb lesz a zsidó állam az USA kapcsolata Donald Trump elnöksége alatt. 11/11/2024
Világ Az izraeli vezetés lelkesen fogadta Trump győzelmét Az izraeli vezetés és a zsidó lakosság többsége örül Donald Trump választási győzelmének, a palesztin lakosság kevésbé. 06/11/2024
Izrael Netanjahu menesztette a védelmi miniszterét, egy fenyegető válság kellős közepén Az első értékelések szerint a két politikus bizalmi válságát a szélsőjobboldali koalíciós partnerek nyomása élezte ki véglegesen, akik nehezményezték az ortodox egyetemi hallgatók besorolását. Mindeközben Izraelt újabb iráni rakétacsapás lehetősége fenyegeti. 05/11/2024
Hollandia Szexuális zaklatás gyanúja vetül a hágai főügyészre, aki el akarja fogatni Netanjahut és Putyint Több hírforrás is megerősíti, hogy a hágai Nemzetközi Bíróság (ICC) nyomozói belső vizsgálatot folytatnak a testület fővádlója, Karim Khan ellen. Az eset eddig ismert részletei szerint a főügyész az egyik női munkatársára helyezett nyomást, hogy folytasson vele nemi kapcsolatot. 28/10/2024
Libanon Újabb izraeli légicsapások a Hezbollahra, félmilliárd dollár a terroristák bunkerében Izrael folytatta légicsapásait a síita terrorszervezet dél-libanoni állásaira, ismét főként Bejrút külső kerületeit támadták. A libanoni egészségügyi minisztérium szerint többen meghaltak a támadásban. Az Al Sahel kórház alatti Hezbollah-bunkerben félmillió dollárt találtak. 22/10/2024
Izrael Iráni drónnal kísérelt meg Netanjahu elleni merényletet a Hezbollah Egy Libanonból kilőtt iráni drón, amely szombaton kora reggel robbant fel Caesarea tengerparti városában, a miniszterelnök magánházát vette célba - közölte Netanjahu hivatala. A miniszterelnök és felesége nem volt a házban, a dróntámadásban senki nem sérült meg. 19/10/2024
Franciaország Netanjahu gyorstalpaló történelemórája Macronnak Izrael létrejöttéről és a történelmi valóságról Az izraeli miniszterelnök nehezményezi, hogy Emmanuel Macron az ENSZ 1947-es határozatához köti Izrael létrejöttét, vagyis hálásnak kell lennie a világszervezetnek, amiért egyáltalán létezhet. Netanjahu szerint viszont Izraelt a zsidó nép szabadságharca alapozta meg, amiben az ENSZ nem segítette. 16/10/2024