Now playing Next El Salvador A bűnbandák után a fehérgallérosokon a sor El Salvadorban, a "Megváltó Köztársaságában" A közép-amerikai állam elnöke bejelentette, hogy a bűnözés ellen meghirdetett totális háborúja új szakaszba lépett, most a korrupció felszámolása következik. 02/06/2023
Now playing Next Amerikai Egyesült Államok Saját kezelőjével is végzett az MI által irányított amerikai harci drón egy szimulációban A mesterséges intelligencia azután döntött a kezelője likvidálása mellett, hogy az megtiltotta neki a célpontjai megsemmisítését. A tesztben senki sem sérült meg, de az eredmények azt mutatják, egyelőre komoly kockázatai vannak az MI katonai célú felhasználásának. 02/06/2023
Now playing Next világ Megint megbotlott és elesett Joe Biden Az amerikai elnök ezúttal az amerikai légierő akadémiájának diplomaosztó ünnepségén, Coloradóban került a földre. 02/06/2023
Now playing Next világ USA: a szenátus is elfogadta az adósságtörvényt Joe Biden szerint a kétpárti megállapodás nagy győzelem. 02/06/2023
Now playing Next Amerikai Egyesült Államok Fürdőszobai kamerákon keresztül leskelődött az Amazon egyik dolgozója női felhasználók után A cégnek nagyjából 10 milliárd forintnyi bírságot kell befizetnie különböző adatvédelmi visszaélések miatt, de az első negyedéves profitja ennek nagyjából százszorosa. 01/06/2023
Now playing Next Amerikai Egyesült Államok Azt majd én döntöm el, hogy ki lehet amerikai! - ígéri újraválasztása esetére Donald Trump A volt elnök nem akarja, hogy automatikusan amerikai állampolgár lehessen bárki, aki az USA területén születik. Már elnökségének első napján véget vetne ennek a szabályozásnak. Eközben megpróbálta vérig sérteni egykori sajtófőnöknőjét is, de rosszul sült el a dolog. 01/06/2023
Now playing Next Amerikai Egyesült Államok Kibírta az ellenakciókat az adósságtörvény, jelentős többséggel ment át az amerikai képviselőházon Most a Szenátuson van a sor, ahol matematikailag minden esély megvan arra, hogy a törvényes határidőig az Egyesült Államok elkerülje az államadósság-válságot és az USA fizetésképtelenségét. 01/06/2023
Now playing Next Európai hírek Kínáról nincs összhang a transzatlanti tanácsban, a mesterséges intelligenciáról igen Nem minden európai uniós állam akar keményebben fellépni Kína versenyellenes magatartásával szemben, ahogy azt az Egyesült Államok szeretné. 31/05/2023
Now playing Next Oroszország "Ne nézzék hülyének Amerikát" - a drónháború kulisszatitkai Anyagháború és technikai verseny a drónok párbaja Ukrajnában és Oroszországban, amelybe az egész világ belekeveredett Irántól Kazahsztánon át Kínáig és az Egyesült Államokig. 31/05/2023
Now playing Next Amerikai Egyesült Államok Visszatért a Földre az Axiom Space második, magánszemélyeket szállító űrhajója A SpaceX amerikai magánvállalat Crew Dragon űrkapszulája Florida közelében ért földet helyi idő szerint kedd este. 31/05/2023
Now playing Next Amerikai Egyesült Államok Sürgeti Törökországot Blinken a svéd NATO-csatlakozás ügyében Svédország NATO-csatlakozásának gyors jóváhagyását várja Törökországtól az Egyesült Államok. 31/05/2023
Now playing Next Törökország A Biden-Erdoğan alku tárgya: F-16 gépek Svédország NATO-tagságáért A Nyugat percek alatt elkönyvelte a török elnök újabb győzelmét, és az üdvözletek után kezdődhet az alkudozás. Az amerikai elnök a gratuláció mellett jelezte, hogy elvárja a svéd NATO-csatlakozás török támogatását, Erdoğan pedig cserébe szeretne végre F-16 vadászgépeket látni légiflottájában. 30/05/2023
Now playing Next Amerikai Egyesült Államok Emlékezet Napja, csaknem két évvel az USA leghosszabb háborújának befejezése után Joe Biden amerikai elnök az Arlingtoni Nemzeti Temetőben tartott hagyományos koszorúzási ünnepségen méltatta a hazájukért harcoló amerikai katonák generációinak áldozatos munkáját. 30/05/2023
Now playing Next Oroszország Elfogatná Oroszország az amerikai szenátort, aki állítólag oroszok halálának tapsolt Zelenszkijnél Az orosz belügyminisztérium állítása szerint Lindsay Graham dél-karolinai szenátor megelégedettségét tolmácsolta Zelenszkij ukrán elnöknek, amiért oroszokat ölnek meg a frontokon. 29/05/2023
Now playing Next Amerikai Egyesült Államok A kongresszus kamaráit sürgette az amerikai elnök Joe Biden az adósságplafonról született megállapodás jóváhagyására buzdított. 29/05/2023
Now playing Next Amerikai Egyesült Államok Afroamerikaiak a haderő élén - megnevezték az Egyesült Államok új vezérkari főnökét Charles Q. Brown kinevezése esetén az Egyesült Államok történetében először fogják afroamerikai tábornokok egyidőben betölteni a két legfontosabb katonai vezető posztot. A jelölt az amerikai légierő legtapasztaltabb és harci gyakorlattal is rendelkező tábornoka. 28/05/2023
Now playing Next Afganisztán Lesz tálib-iráni háború? A felek egyelőre nem zárkóznak el tőle A 2021-es nyugati kivonulás óta visszaerősödött tálib csoportok egyik klasszikus ellensége a teheráni papi vezetés, ami a vízmegosztás miatt most fegyveres incidensekben is megmutatkozik. A legerősebb tálib fegyveres csoport vezetője szerint Teherán nagyobb ellenség, mint amilyen Amerika volt. 28/05/2023