No Comment Ciszjordánia: palesztinok ritka olívabogyó-szüretet tartanak izraeli katonai korlátozások között
No Comment Zelenszkij Spanyolországban Latin-Amerika segítségét kéri Ukrajna áramhálózatának helyreállításához
Japán Aranyérmes a női kajak négyes Kozák Danuta, Csipes Tamara, Kárász Anna és Bodonyi Dóra ért először célba a női kajaknégyesek 500 méteres versenyének döntőjében. 2021. augusztus 7.
Oroszország Navalnij öccsét, Oleg Navalnijt felfüggesztett börtönre ítélték Az bíróság szerint megsértette a járványügyi intézkedéseket, amikor részt vett a bátyja szabadon engedését követelő tüntetések szervezésében. 2021. augusztus 6.
Afganisztán A tálibok elfoglalták az első tartományi fővárost Afganisztánban Nem érkezett erősítés a kormányerőktől a tálibokkal szemben, így a szélsőséges fegyveresek ellenállás nélkül tudták elfoglalni Zarándzs városát. 2021. augusztus 6.
Amerikai Egyesült Államok A CNN kirúgta három munkatársát, akik oltatlanul mentek be dolgozni A CNN megköveteli munkavállalóitól az oltást, ha kollégáikkal közösen dolgoznak szerkesztőségben, irodában vagy terepen. 2021. augusztus 6.
Japán Bronzérmes az öttusázó Kovács Sarolta Kovács Sarolta nagy küzdelemben bronzérmet nyert a női öttusázók versenyében a tokiói olimpián. 2021. augusztus 6.
Japán Kikapott az elődöntőben, bronzért küzdhet a férfi vízilabda-válogatott A magyar válogatott vasárnap közép-európai idő szerint 6.40-kor a Szerbia-Spanyolország elődöntő vesztesével játszik majd a bronzéremért. 2021. augusztus 6.
Japán Az egészségügyi rendszer összeomlásától félnek Tokióban Tokióban ismét rekordot döntött a fertőzöttek száma, a koronavírus delta variánsa okozza az új megbetegedések 90 százalékát a mintegy 14 millió lakosú metropoliszban. 2021. augusztus 5.
Magyarország Leemelték az első oroszlánt a Lánchídról, szertefoszlott a legenda A restaurátorok csak azokat a részeket állítják helyre, amik eredetileg is megvoltak. Így a szobrok szájában felül továbbra is csak szemfogak lesznek, de a kitört alsó fogakat kijavítják. 2021. augusztus 5.
Egyesült Királyság Itt a professzor Barbie: a Covid-védőoltás egyik fejlesztője A brit vakcinológus mellett az amerikai játékgyár a természettudomány, a technológia, a mérnöki tudomány és a matematika területén dolgozó további öt inspiráló nőről mintázott Barbie babát. 2021. augusztus 4.
Japán Lőrincz Viktor ezüstérmes lett Lőrincz Viktor a fináléban a kétszeres világ- és háromszoros Európa-bajnok ukrán Zsan Belenyukkal találkozott. 2021. augusztus 4.
Fehéroroszország Bíróság előtt a belarusz ellenzék két vezetője Megkezdődött az ellenzéki Koordinációs Tanács két elnökségi tagjának bírósági tárgyalása 2021. augusztus 4.
Csehország Súlyos vonatbaleset történt Csehországban, halottak is vannak Az első jelentések két halálos áldozatról, hét válságos állapotú sérültről és további harminc sérültről szólnak. 2021. augusztus 4.
Magyarország Elveszítettük a Norvég Alap 77 milliárd forintos támogatását Reagált a magyar kormány: "Magyarország rögzíti, hogy Norvégia a magyar piaci hozzáférésért 77 milliárd forinttal tartozik Magyarországnak." 2021. augusztus 4.
Görögország Lezárják délutánonként az Akropoliszt a hőség miatt Magyarországon is kánikula van: az idei a legmelegebb nyár 1901 óta, közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat a Facebook-oldalán kedden. 2021. augusztus 3.
Görögország Hatásosnak bizonyult a Covid-gyógyszer Görögországban A gyógyszerrel kezelt közepes és súlyos állapotú betegek közül senki sem került lélegeztetőgépre, 90 százalékuk öt napon belül elhagyhatta a kórházat. 2021. augusztus 3.
Ukrajna Holtan találtak egy belarusz aktivistát Ukrajnában Vitalij Sisav az Ukrajnai Fehérorosz Ház vezetője volt, a civil szervezet aktívan segítette a belarusz hatóságok által üldözött ellenzékieket. 2021. augusztus 3.
Világ Menekülő sportolók emlékezetes eltűnései az olimpiákon A magyarok számára az 1956-os melbourni olimpia ugrik be először, de a világ felfigyelt egy kameruni sportolóra is, aki két olimpiáról tűnt el, hogy új életet kezdjen. Most egy belarusz sprinter sorsát követik a legtöbben. 2021. augusztus 2.
Törökország Sokkoló videók a tűzről a török turistaparadicsomból, Bodrumból Június és szeptember között 45 fok feletti hőmérsékleteket mérnek errefelé, a nyár közepén pedig 50 fok feletti kánikula is előfordul. 2021. augusztus 2.
Amerikai Egyesült Államok CDC: a delta variáns olyan fertőző, mint a bárányhimlő A delta variáns nem csak gyorsan terjed és könnyen fertőz, hanem súlyos szövődményeket is okozhat főleg azoknál, akik nincsenek beoltva, olvasható a jelentésben. 2021. július 30.
Magyarország Konkrét zöldvállalásokat sürget a Greenpeace Orbántól és kihívóitól Egy hónapot adott a nemzetközi környezetvédő szervezet magyar csoportja a következő kormány vezetésére esélyes politikusoknak, hogy dolgozzák ki klímavédelmi vállalásaikat. 2021. július 29.