Az általános hírsajtó szövetsége (Apig) azt kéri, hogy a francia versenyhatóság kötelezze a Google-t „a 2022-ben vállalt kötelezettségek betartására”, a francia sajtóvállalatokkal kötött kompenzációs megállapodás keretében.
Francia Dávid harca egy amerikai Góliáttal? Reméljük, hogy a végkimenetel is ugyanaz lesz.
Mintegy 300 francia újságot tömörítő szövetség kedden bejelentette, hogy panaszt nyújtott be a francia Versenyhatóságnál a Google mesterséges intelligenciája által generált új keresési találat-összefoglalók miatt.
Ez a médiavállalatok legújabb offenzívája az amerikai technológiai óriás tartalomhasználata ellen: a vállalat a cikkeiket és más anyagaikat hasznosítja, miközben ők reklámbevételeik visszaesésével küzdenek.
A Google július végén vezette be Franciaországban „AI Overviews” nevű (MI által generált áttekintések) szolgáltatását, amely a hagyományos keresési találati linkek fölött jelenik meg, és sokféle forrásból származó információkat foglal össze.
A médiumok attól tartanak, hogy ez a funkció eltántorítja az internetezőket attól, hogy a linkjeikre kattintsanak, hiszen már megkapják a választ a kérdésükre az amerikai óriás által fejlesztett MI-től, ami megfosztja őket a megszokott forgalomtól és az ahhoz kapcsolódó reklámbevételektől.
Ugyanakkor az APIG (Alliance de la presse d'information générale) azt szeretné, (forrás: francia) hogy a francia versenyhatóság felügyelje „a Google által a 2022-ben vállalt kötelezettségek betartását” a francia médiacsoportokkal kötött kártalanítási megállapodás keretében, mivel „a sajtótartalmak új felhasználási módjainak egyoldalú bevezetése előzetes engedély és külön díjazás nélkül ellentétes ezekkel a vállalásokkal”.
A francia audiovizuális és digitális szabályozó hatóság, az Arcom „33 és 38 százalék közé” becsülte azokat a forgalomvesztéseket, amelyek az MI által generált összefoglalóknak tulajdoníthatók – hangsúlyozza az APIG.
„Az információnak jelentős értéke van” – fogalmazott közleményében Marc Feuillée, az APIG elnöke és a Figaro vezérigazgatója.
„A kiadók nem az innováció leállítását kérik. Azt kérik, hogy ezt az értéket osszák meg, és hogy a tartalmaik felhasználásáért fizessenek, ahogyan azt a törvény előírja” – közölte az egyesület a közleményében.
„A kiadók készséggel táplálják és kísérik ezeket az új felhasználási módokat, kiegyensúlyozott keretben, tárgyalás útján megadott engedélyekre és a tartalmaik által teremtett értékhez mérhető díjazásra építve” – hangsúlyozza az APIG.
A szervezet azt állítja, hogy a Google az ő beleegyezésük nélkül vezette be ezeket az új, mesterséges intelligencia által készített összefoglalókat, ami a 2022-es megállapodás megsértését jelentené.
Franciaországban a Google 2022-ben 450 sajtókiadóval kötött megállapodást a szerzői joghoz kapcsolódó úgynevezett „szomszédos jogokról”, amelyek lehetővé teszik az újságok, magazinok és hírügynökségek számára, hogy díjazásban részesüljenek, amikor tartalmaikat a digitális óriásvállalatok felhasználják.
A francia Versenyhatóság 2024-ben már 250 millió eurós (290 millió dolláros) bírságot szabott ki a Google-re, amiért nem tartotta be a megállapodás bizonyos rendelkezéseit.
Zuhanó pályán a sajtó bevételei
Számos médiacsoport bevétele látványosan megcsappant az elmúlt két évtizedben, ahogy a hirdetések áthelyeződtek a digitális térbe, amelyben a technológiai cégek a nyereség nagy részét lefölözik.
A kritikusok szerint az MI által készített összefoglalók tovább súlyosbítják a helyzetet, mivel visszaesést okoznak a sajtócikkekre irányuló internetes forgalomban: sok felhasználó már nem kattint az információ eredeti forrására.
A Google viszont azt állítja, hogy ezek az eszközök lehetővé teszik az internetezők számára, hogy összetettebb kérdéseket tegyenek fel és új tartalmakat fedezzenek fel, miközben azt hangsúlyozza, hogy a kiadóknak módot kínál tartalmaik kezelésének ellenőrzésére.
Az EU 2025 decemberében jelentette be, hogy vizsgálatot indít annak megállapítására, megsértette-e a Google a versenyszabályokat azzal, hogy médiavállalatok és más kiadók online közzétett tartalmait használja fel mesterségesintelligencia-szolgáltatásai betanítására és nyújtására, anélkül hogy megfelelő díjazást fizetne.