A NASA houstoni központja 40 percre elvesztette a kapcsolatot a legénységgel.
A NASA űrhajósai hazaindultak, miután sikeresen megkerülték a Holdat, a Hold megkerülése közben pedig messzebb jutottak a Földtől, mint bárki előttük a történelem során. A NASA houstoni központja 40 percre elvesztette a jelet az űrhajóval, amikor az a Hold "túlsó oldalán", a Föld "látóteréből" kikerülve haladt el, de a jelvesztéssel előre számoltak a mérnökök.
"Olyan jó újra hallani a Földről – mondta Christina Koch asztronauta, amikor a legénység tagjai ismét kapcsolatban léptek Houstonnal, és hozzátette, hogy – mindig a Földet fogjuk választani, mindig egymást fogjuk választani."
A legénység tanúja volt egy teljes napfogyatkozásnak, mikor is a Hold rövid időre eltakarta a Napot. "Sci-fibe csöppentünk" - mondta ekkor Victor Glover pilóta.
Az Artemis II csapata megdöntötte az 1970-es Apollo 13 küldetés által felállított rekordot, mikor is annál 6606 kilométerrel távolabb, azaz 406778 kilométerre repültek a Földtől.
Donald Trump amerikai elnök felhívta a Hold körül keringő egység űrhajósait, és közölte velük, hogy "történelmet írtak", majd hozzátette, hogy egész Amerika büszke lehet rájuk. "Ti tényleg modern kori úttörők vagytok. Mindannyian" – mondta Trump.
Reid Wiseman, Victor Glover, Christina Koch és Jeremy Hansen űrhajósok hat órán keresztül küldtek részletes megfigyeléseket a Holdról, ugyanis ennyi ideig tartott megkerülni az égitestet. Victor Glover részletesen bemutatta az úgynevezett terminátort – a csillagászatban használt kifejezés egy megvilágított égitest világos és sötét, tehát nappali és éjszakai részét elválasztó vonal neve.
Christina Koch űrhajós a holdi kráterek színes ábrázolásával foglalkozott, és azt mondta égitestről, hogy szerinte "úgy néz ki, mint egy lámpaernyő, apró, tűszúrásnyi lyukakkal, melyeken átsüt a fény."
Az Artemis II misszió egyik legfontosabb eleme, hogy megalapozza a jövő évi Artemis III-at, melynek során a legénység gyakorolja a dokkolást a Föld körüli pályán keringő holdi leszállóegységekkel. A 2028-as Artemis IV célja a holdraszállás két űrhajóssal, a Hold déli pólusán.