Az AI-maszk a remények szerint akár három óra alatt is helyreállít egy 15. századi festményt.
Egy művészeti galéria vagy múzeum gyűjteménye gyakran jóval túlnyúlik a közönség számára kiállított műtárgyakon, és kiterjed azokra a raktárakra és műhelyekre is, ahol a sérült darabokat gondosan javítják és megőrzik.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
A műtárgyrestaurálás és -konzerválás összetett, aprólékos folyamat, amelyhez a művészettörténet, a kémia, a fizika és a konzerválástudomány interdiszciplináris ismerete szükséges.
Az infravörös képalkotás alkalmazásától, amellyel a festmény felszíne alatt megbúvó festékhiányokat azonosítják, egészen addig, hogy olyan oldószereket válasszanak, amelyek képesek eltávolítani az oxidálódott lakkrétegeket anélkül, hogy az alatta lévő műtárgyat károsítanák, a restaurálás és konzerválás minden lépése nagyfokú precizitást kíván.
Még a bőséges forrásokkal rendelkező intézmények, mint a Louvre vagy a Met is külön részlegeket tartanak fenn erre a célra. Az utóbbi időben azonban a mesterséges intelligencia (MI) és a kémia terén elért új fejlesztések azt ígérik, hogy ez a munka gyorsabbá, olcsóbbá és környezetkímélőbbé válhat.
Mesterséges intelligencia a műtárgyrestaurálásban
Mi lenne, ha a mesterséges intelligencia néhány óra alatt helyre tudna állítani egy festményt?
Egy új eljárás elemzi a sérült festményt, digitálisan helyreállított másolatot készít róla, majd ezt egy rendkívül vékony polimerfóliára nyomtatja, amely lamináló maszként szolgál.
Ezt a maszkot ráhelyezik a festményre, és később el is lehet távolítani, így az eredeti mű érintetlen marad.
Ezt a módszert egy erősen sérült, 15. századi olajfestményen tesztelték, egy a Nature folyóiratban megjelent cikk szerint.
Alig több mint három óra alatt több mint 57 ezer színtónust állítottak helyre. Az eljárás a beszámolók szerint mintegy 66-szor gyorsabb a hagyományos retusálásnál.
A módszert Alex Kachkine, a Massachusetts Institute of Technology (MIT) doktori kutatója dolgozta ki tavaly júniusban.
Az új eljárás az etikai megfontolások és a restaurálási gyakorlat közötti szakadékot is áthidalhatja Hartmut Kutzke, az Oslói Egyetem Kulturális Történeti Múzeumának professzora és kémikusa szerint.
A modern műtárgyvédelmi etika Kutzke szerint bizalmatlan a drasztikus beavatkozásokkal, erőteljes újrafestésekkel szemben, mert ezek megváltoztatják a mű kontextusát és jelentését. Az irányelvek azt is előírják, hogy ha mégis szükség van retusálásra, a beavatkozás legyen visszafordítható. Kachkine eltávolítható lamináló maszkja ezt a visszafordíthatóságot biztosítja.
Hozzáteszi, hogy a módszer a beavatkozások pontos dokumentálását és későbbi felülvizsgálatát is lehetővé teszi.
„Mivel digitálisan rögzítjük, hogy milyen maszkot használtunk, száz év múlva, amikor valaki újra a festménnyel dolgozik, rendkívül pontosan fogja látni, milyen beavatkozások történtek” – mondta Kachkine az MIT Newsnak.
Kachkine szerint bár ez az innováció jelentősen csökkentheti egy műalkotás restaurálásához szükséges időt és erőforrásokat, továbbra is elengedhetetlen a konzervátorokkal és a művészettörténészekkel való egyeztetés, akik ismerik a mű eredetét.
Környezetbarát anyagok a műtárgyvédelemben
Kutatók megújuló és újrahasznosított forrásokból készülő konzerváló anyagokon dolgoznak, amelyek a hagyományosan használt, káros vegyszereknél környezetbarátabb alternatívát kínálnak.
A kulturális tárgyi emlékek konzerválására és restaurálására környezetbarát megoldásokat kidolgozó GREENART projekt hároméves, 2025-ig szóló, uniós finanszírozású támogatást kapott. Az együttműködés keretében többféle termék készült, köztük innovatív tisztító gélek és védőbevonatok, amelyeket a műtárgyrestaurálásban lehet alkalmazni.
A tisztítógélek egy csoportját, az úgynevezett ikerláncú polivinil-alkohol hidrogéleket a GREENART projekt kutatói fejlesztették ki, amelyet az Európai Unió finanszíroz, hogy fenntarthatóbbá tegyék ezeket az anyagokat. Ezeket a géleket polivinil-alkohol (PVA) polimerekből állítják elő; szivacsszerű, porózus szerkezetük lehetővé teszi a festmények felületén lévő szennyeződések és öregedett bevonatok gyorsabb és kontrolláltabb eltávolítását. A kutatók szerint a PVA-polimer egyes részeit nem mérgező, szintetikus és bioalapú polimerekkel „díszítik”, ami még fenntarthatóbbá teszi ezeket a tisztító géleket.
Az elmúlt évben a londoni Tate Britain a GREENART által kifejlesztett fenntartható hidrogéleket használta a brit művész, Bridget Riley két festményének biztonságos tisztítására: a Fall (1963) és a Hesitate (1964) című művekre. Utóbbit idén februárban tisztították meg először.
Még több kémiai kreativitás
Pekingben dolgozó kutatók is új kémiai megközelítéseket keresnek a kulturális örökség védelmére. Egy januárban a Nature folyóiratban megjelent áttekintő tanulmány szerint a cellulózszármazékok, különösen a cellulózéterek és a nanocellulózok, ragasztó tulajdonságaik miatt alkalmasak az öreg papír alapú műtárgyak kezelésére.
Ezek a származékok bevonatként olajfestmények és textilek konzerválására is használhatók. A kutatók szerint döntő előnyük, hogy megújuló forrásból származnak és alacsony toxicitásúak, így támogatják az örökségvédelem zöld szempontjait.
A tanulmány a cellulózszármazékok kerámia, porcelán és falfestmények megerősítésében és restaurálásában rejlő lehetőségekre is felhívja a figyelmet.
Noha a jelenlegi kutatások többsége papír- és faalapú tárgyakra összpontosít, a cellulózragasztók tapadási tulajdonságai és a nanocellulóz erősítő hatása lehetővé teheti a kerámiatárgyak repedéseinek pontos javítását. Falfestmények esetében a nanocellulóz vízálló, ugyanakkor páraáteresztő bevonatok kifejlesztésére használható – állítják a kutatók.
Az olyan interdiszciplináris területeken, mint a műtárgyrestaurálás és -konzerválás, az ehhez hasonló tudományos innovációk kulcsszerepet játszhatnak, miközben a szakemberek a klímaváltozás és a gyorsan átalakuló technológiai környezet jelentette új kihívásokkal néznek szembe.