Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

Több beoltott fertőzött hal meg Írországban, mint teljesen oltatlan, ez mégis az oltás mellett szól

Access to the comments Kommentek
Írta: Pálfi Rita
Írországban az oltásra jogosultak (12 év felettiek) több mint 90 százalékát teljesen beoltották
Írországban az oltásra jogosultak (12 év felettiek) több mint 90 százalékát teljesen beoltották   -   Szerzői jogok  Euronews

Annak ellenére, hogy szám szerint több a teljesen beoltott az utóbbi hónapokban a koronavírus-járvány halálos áldozatai között, mint az oltatlan, az ír statisztikák mégis azt mutatják, jelentősen csökkenti a halálozás kockázatát az, ha valaki teljesen be van oltva.

Írországban rendszeresen közölnek arról adatokat, hogy a Covid19-ben elhunyt betegek közt mekkora arányban voltak oltatlanok, illetve nem teljesen beoltottak. Mivel az EU egyik legátoltottabb tagállamáról van szó, ezért különösen aggasztó, hogy - kis mértékben, de - megint nő a járvány halálos áldozatainak a száma, még akkor is, ha a statisztikák azt mutatják, az oltással jelentősen csökken annak az esélye, hogy valaki belehaljon a betegségbe.

GRAFIKON - Lakosságarányosan a regisztrált fertőzöttek és halálozások száma Írországban

Önmagában a fenti páros grafikonon is látszik, hogy mióta egyre nagyobb arányban be van oltva a lakosság, azóta nem nő akkora mértékben a halálozások száma, mint a fertőzötteké (a járvány első hullámában szemmel láthatóan kevesebb tesztet végeztek, és ezért sokkal kevesebb fertőzöttről tudtak - a szerk.). A regisztrált fertőzöttek száma október eleje óta emelkedik meredeken, a halálos áldozatok száma sokkal kisebb ütemben nő október közepe óta.

Ennek fő oka, hogy Írországban rendkívül magas az átoltottság. Az Egészségvédelmi Megfigyelő Központ (Health Protection Surveillance Centre (HPSC)) héten közzétett adatai szerint a 12 éven felüli lakosság körében is 90 százalék feletti, a felnőtt lakosságnál pedig 93 százalék ez a mutató (jelenleg a 12 éven felüliek kaphatnak csak oltást).

Az oltatlanok és az idősebb oltottak vannak veszélyben

Szintén a HPSC közöl arról rendszeresen adatokat, hogy a járvány halálos áldozatai közt hányan kaptak oltást, illetve mennyit. A legfrissebb adatok szerint idén április elseje és november 13-a között 651-en haltak meg Covid19 betegségben. Ebből 243-an (37,3%) nem kaptak semmilyen oltást, illetve nem voltak a beoltottak között regisztrálva. 333-an (51,2%) voltak teljesen beoltottak, ők a második oltás után legalább 14 nappal fertőződtek meg.

408 (62,7 %) elhunyt kapott legalább egy koronavírus elleni védőoltást a halála előtt. Ebbe a statisztikába beleveszik a teljesen beoltottakat is, azaz 75 olyan beteg hunyt el a vizsgált időszakban, aki kapott már oltást, de még nem számított teljesen beoltottnak.

Az úgynevezett áttöréses esetekből (mikor egy teljesen beoltott egyén fertőződik meg úgy, hogy megkapta az utolsó adag oltást, és eltelt a megfelelő hatékonysághoz szükséges idő) április óta 333-an haltak meg, a legtöbben szeptemberben (112) és októberben (117). Az elhunyt betegek átlagéletkora 81 év volt. 230-uknak (csaknem 70 százalék) volt valamilyen alapbetegsége.

Miért van magasabb számú teljesen beoltott halálos áldozata a járványnak Írországban?

Az adatokat közlő HPSC hangsúlyozza, hogy fontos az oltási kampány figyelembevételével értelmezni a fenti adatokat. Tony Holohan ír országos tisztifőorvos október végén beszélt arról, hogy bár több teljesen beoltott ember hal meg Covid19 miatt, a nem beoltott lakosság körében az egy főre jutó halálesetek száma jóval magasabb.

Az egy hónappal ezelőtti adatok szerint Írországban körülbelül 300 000 olyan ember van, akik jogosultak lennének a koronavírus elleni védőoltásra, de nem vették fel azt. Ez azt jelenti, hogy (az akkori halálozási adatokat figyelembe véve) míg 1685 nem beoltott emberre jutott egy Covid19 miatti halálozás idén áprilistól október közepéig, addig a teljesen beoltottak körében 16 964 emberre jutott egy Covid19 miatti halálozás. Azaz durván tízszer akkora eséllyel halt meg Covid19-ban egy oltatlan, mint egy teljesen beoltott.

Szeptember 11-től október közepéig 10 344 oltatlan emberre jutott egy Covid19 miatti halálozás, szemben a 25 503 beoltott emberre jutó egy halálozással.

Az intenzív osztályon több az oltatlan ápolt

Tovább árnyalja a képet a HPSC legfrissebb statisztikája arról, hogy hányan kerülnek intenzív osztályra Covid19 megbetegedéssel. Június 27. és november 13. között összesen 476 koronavírus-fertőzött szorult intenzív osztályi ápolásra, közülük 290 voltak oltatlanok, vagy nem teljesen beoltottak (60,9 százalék.

Itt is fontos figyelembe venni, hogy Írországban kevesebb mint minden tizedik ember oltatlan, és ennek ellenére kerültek többen intenzív osztályra.