NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Csak semmi pánik, itt az intelligens mentőmellény

Csak semmi pánik, itt az intelligens mentőmellény
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Ha pánik tör ki egy süllyedő hajón, több száz utas is odaveszhet, ahogy sajnos meg is történt az utóbbi években – legutóbb Dél-Koreában, azelőtt pedig az olasz partoknál, a Costa Concordia szerencsétlenségekor. A vészhelyzetek gyakran káoszba torkollnak, amikor ki kell üríteni egy süllyedő hajót. Vajon miért? És mit lehetne tenni ez ellen a modern technológia eszközeivel?

Ha baj van, a kapitány a hajó alaprajzából próbál meg tájékozódni. Csakhogy a hagyományos térképek nem jelzik, hogy ténylegesen hol vannak az utasok. Az sem derül ki belőlük, hogy ha az emberek valahová beszorultak, és nem tudnak kijutni. Ahogy a görög hajózási szakértő Vasszilisz Gazikasz elmondta, a mentés irányítójának arra kell hagyatkoznia, amit a legénység tagjai mondanak. Mindenki felelős egy meghatározott területért, és onnan kell jelentenie a parancsnoki hídra, ahol az evakuálást irányítják. Ebből lehet tudni, hogy hol vannak még utasok, és honnan sikerült már kimenekíteni őket.

Az utóbbi évek komptragédiáinak hatására most európai mérnökök összefogtak, hogy közösen találják meg a megoldást: hogyan lehet egy süllyedő hajót gyorsabban és szervezettebben kiüríteni? Kifejlesztettek egy olyan chipet, amelyet beépíthetnek a mentőmellényekbe. Ennek segítségével minden pillanatban pontosan tudni lehet, hogy ki hol van éppen. Ez pedig nagy segítség az evakuálásban irányítóinak – közölte Taszosz Kounoudesz elektromérnök, a projekt vezetője.

Ehhez azonban érzékelőkre is szükség van. A fejlesztők kicserélték a füstérzékelőket olyanokra, amelyek egyetlen nagy drót nélküli hálózatot alkotnak a hajón. Így pedig már nyomon követhető az emberek mozgása. A kapitány látja, hogy ki merre mozog a hajón, ezért sokkal gyorsabban hozhatja meg a szükséges döntéseket. – Ez az interface nagyon hasonlít a hagyományos térképekre, egyáltalán nem bonyolult a használata. Viszont egyértelműen kiderül belőle, hogy hol tartózkodnak emberek. Rá lehet zoomolni a hajó egyes részeire, és megnézni, hogy ott mennyien várnak még az evakuálásra. Az elektronikus változat sokkalta hasznosabb a régi papírtérképeknél – hangsúlyozta Antonisz Kalisz távközlési szakértő.

A legénység egy kis kézi leolvasóval könnyedén azonosíthatja és egyben regisztrálhatja is a kimenekítetteket. Ez lényegesen hatékonyabb, mint hosszú listákon keresgélni a neveket. A chip hordható karkötőként is, tehát olyankor is segíthet megtalálni valakit, ha nincsen veszélyhelyzet. Mint Zachariasz Sziokourosz mérnöktől megtudtuk, a karkötő képes folyamatosan figyelni viselőjének egészségi állapotát is, ami nagyon jól jöhet különböző betegségekben szenvedő utasoknak. Vagy akár a szülők is használhatják arra, hogy nyomon kövessék, merre járnak a gyerekeik a hajó fedélzetén.

De hogy találja meg a rendszer azt, aki már nincs a hajón, mert a vízbe zuhant? A hajótöröttek gyakran kihűlnek a vízben, mielőtt még megtalálnák őket. A kutatók ezért olyan berendezést fejlesztettek ki, amelyik radarhullámokkal meghatározza a segítségre szorulók helyzetét. Markus Schulz drezdai kutatómérnök be is mutatta: ha valaki a vízbe esik, akkor egy készülék elektronikus jelet küld a mentőmellénybe beépített chipnek, és fogadja a válaszként érkező jelet is. Ennek az üzenetváltásnak az idejéből kiderül, hogy milyen távol van a szerencsétlenül járt utas.

Az új és kompakt rendszer tehát reményt kínál arra, hogy a kompbalesetek utáni vészhelyzetben gyorsabb és szervezettebb legyen a mentés. És ha sikerül elkerülni a pánikot, az életeket menthet.

További részletek a projektről: www.lynceus-project.eu

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Természetes szén-dioxid tárolók a tenger mélyén

Héphaisztosz robot képében védi a mesterembereket

Nanotechnológiás terápia a mellrák ellen