Az uniós energiaügyi miniszterek június 26-án aláírták az első háromoldalú megállapodást, amely növeli az EU energiatárolási kapacitását. 2030-ra 200 GW-ra van szükség, a jelenlegi 55-ről; 22 tagállam 2028-ig további 30–35 GW-ot ígér.
Az megállapodás egy, Európa zöld átállásával sürgetővé vált problémát vesz célba: hogyan lehet tárolni a szél- és napenergiához hasonló, időjárásfüggő megújuló forrásokból származó növekvő energiatöbbletet.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Miközben a megújuló energiaforrások aránya növekszik (2020-ban 23 százalék, 2024-ben 25,2 százalék), az unió tárolókapacitása továbbra is túlságosan korlátozott ahhoz, hogy mindezt elnyelje. Európa elpazarolja a szezonális csúcsok idején termelt többlet megújuló energiát, ami arra kényszeríti, hogy növelje a fosszilis tüzelőanyaggal működő erőművek termelését.
A megállapodás növeli az EU tárolókapacitását, hogy a fölös energiát meg tudja őrizni, és hirtelen keresletnövekedés idején is megbízható ellátást biztosítson, csökkentse az importált fosszilis tüzelőanyagoktól való függőséget, és stabilizálja az energiaárakat.
A fő szereplők a tagállamok, a pénzügyi intézmények, a tisztaenergia-termelők és az energiaintenzív iparágak; feladatuk az éves energiatárolási előrejelzések elkészítése, a stabil energiakereslet és a kiszámítható energiaköltségek biztosítása, valamint a finanszírozáshoz való hozzáférés.
„Az EU most először jelölt ki egyértelmű politikai irányt, és az energiatárolást az eddig pusztán támogató technológiából elsődleges megvalósítási prioritássá emelte” – mondta Walburga Hemetsberger, a SolarPowerEurope vezérigazgatója.
Mi kell az EU-nak
A nap- és szélenergia az időjárási viszonyokhoz, nem pedig az emberi fogyasztási csúcsokhoz igazodva termel áramot. Optimalizált tárolás nélkül az EU továbbra is importált földgázra szorul, hogy lefedje azokat az időszakokat, amikor lemegy a nap vagy eláll a szél. Bár a megújulók az uniós áramtermelés 44 százalékát adják, a blokk a teljes energiafelhasználásának mintegy 55 százalékát – köztük az olajat és a gázt – még mindig importból fedezi.
Az áram iránti kereslet gyorsan emelkedik. A Nemzetközi Energiaügynökség előrejelzése szerint 2030-ra megduplázódik a mesterséges intelligenciához és adatközpontokhoz kapcsolódó fogyasztás. Ezek a létesítmények már most is az áramellátás mintegy 3 százalékát teszik ki, és várhatóan 28 GW fölé nőnek.
Az adatközpontoknak folyamatos, napi 24 órás áramellátásra van szükségük; nem állíthatják le a mesterségesintelligencia-műveleteket, amikor csökken a megújuló termelés. Ha 2030-ra nem áll rendelkezésre 200 GW tárolókapacitás, az üzemeltetőknek a megbízhatóság fenntartása érdekében fosszilis energiát használó erőművekre kellene támaszkodniuk, ami aláásná az EU nettó nulla kibocsátási céljait. A tárolásnak köszönhetően a napközben megtermelt többlet napenergia éjszaka is elláthatja a digitális infrastruktúrát.
Európa a közlekedést és a fűtést is villamosítja, vagyis két, szén-dioxid-intenzív ágazatot terel át a fosszilis tüzelőanyagokról a villamosenergia-hálózatra. Az EU célja, hogy 2030-ra több mint 30 millió elektromos jármű közlekedjen az utakon, és 50 millió hőszivattyút telepítsenek. Ennek az igénynek a kielégítéséhez nagyléptékű tárolókapacitásra lesz szükség a megújuló energia kínálatának kiegyensúlyozásához.
„Úgy gondolom, a legnagyobb kockázat az lesz, ha az energiatárolást nem kezeljük alapvető infrastruktúraként” – mondta Jacopo Tosoni, az Energy Storage Europe főtitkárhelyettese. „Ha nem a rugalmasságot tesszük az energiarendszer középpontjába, elpazaroljuk a már rendelkezésre álló, olcsó megújuló áramot, miközben az ipar továbbra is magas energiatarifákat fizet.”
2026 elejére Európában rekordhosszúságú időszakokat mértek negatív áramárakkal, mivel a nap- és szélenergia-termelés meghaladta a hálózat kapacitását. Már az első negyedévben 1223 órán át jegyeztek negatív árakat az uniós másnapi piacokon, nagyjából a korábbi értékek dupláját; a legsúlyosabban Németországot és Spanyolországot érintette a jelenség.
Amikor a kínálat meghaladja a keresletet, a hálózatoknak vissza kell fogniuk a megújuló termelést, ami tiszta áram pazarlásához és a projektek bevételeinek csökkenéséhez vezet. A tárolás ezt úgy kezeli, hogy alacsony árak idején elnyeli a többletenergiát, majd akkor adja vissza a rendszernek, amikor nő a kereslet.
„Már most egyfajta hálózati blokkoltságban vagyunk” – fogalmazott Tosoni. „A negatív árak azért válnak mindennapossá, mert többlet megújuló kapacitással, de nem elegendő tárolóval rendelkezünk ahhoz, hogy ezt az energiát később felhasználjuk.”
A megállapodás
A megállapodás azt célozza, hogy Európa nagyobb mennyiségű nap- és szélenergiát tudjon eltárolni, és hirtelen fogyasztási csúcsok idején felhasználni. A cél, hogy 2026 és 2028 között legalább 20 százalékkal (45 GW-tal) növekedjen a kapacitás az éves, 2025-ös telepített kapacitáshoz (12 GW) képest. A tárolókapacitásnak a csúcsterhelés mintegy 10 százalékát kellene fedeznie, szemben a 2025-ös nagyjából 5 százalékkal. A nagyobb energiabiztonság kiegyensúlyozza a hálózatot, fenntartja annak stabilitását, miközben csökkenti az energiaárakat.
A nagyobb tárolókapacitás azt jelenti, hogy Európa egyre inkább a saját, zöld energiájára támaszkodhat, és közelebb kerül a 2030-ra kitűzött célhoz, miszerint a megújuló energia termelése legalább 42,5 százalékot érjen el. Ez egyben mérsékli az importált fosszilis tüzelőanyagoktól való függőséget is, amelynek csökkentésén az EU intenzíven dolgozik, ám továbbra is magas. 2024-ben az olaj és a kőolajszármazékok az energiaimport 67 százalékát adták – derül ki az Eurostat 2026 márciusában megjelent jelentéséből.
„Ha el akarjuk érni azt a 200 gigawattot, amelyet az Európai Bizottság az Accelerate EU keretében célul tűzött ki, valamivel nagyobb ambícióra van szükség. De ez egy nagyon jó első lépés, az igazi próbatétel most a megvalósítás lesz” – mondta Hemetsberger.
Hemetsberger szerint a gyakorlatban az EU-nak a piaci rugalmasság növelésével kell bővítenie a jelenlegi tárolókapacitásokat. Bár minden típusú energiatárolás fejlesztése fontos, a valódi „játékmódosítók” az akkumulátorok. Nagyon gyorsan telepíthetők, könnyen skálázhatók, évente 55 milliárd euróval csökkentik az energiarendszer működési költségeit, és egyúttal mérséklik a gázimportot, valamint az áramárakat – magyarázta.
A megállapodás aláírói
A tárolórendszerek üzemeltetői és a megújulóenergia-fejlesztők évente becslést adnak az új tárolókapacitásokra. Az energiaintenzív iparágak helyszíni tárolóprojektek kidolgozására, az áramigény nyomon követésére és hosszú távú előrejelzések készítésére vállalnak szerepet. A pénzügyi intézmények – köztük a nemzeti és regionális bankok – finanszírozzák ezeket a kezdeményezéseket és vonzzák a befektetéseket.
Az Európai Beruházási Bank tervei szerint bővíti a 500 millió eurós vállalati áramvásárlási programját. A cél, hogy abba tárolási megoldások is bekerüljenek, valamint hogy az 1,5 milliárd eurós, hálózatgyártást támogató keretet kiterjesszék az új tárolási technológiákra.
A Bizottság évente nyomon követi a megállapodás előrehaladását, felgyorsítja a projektek finanszírozását, és az Ipari Dekarbonizációs Bankon keresztül támogatja az energiaintenzív iparágak szén-dioxid-mentesítését.
A tagállamok vállalásai
Az uniós országok maguk döntik el, mennyi új tárolókapacitást építenek ki. A megállapodást 22 nemzeti kormány írta alá, közülük 17 nyújtott be konkrét vállalásokat. „Mivel a megállapodás nem kötelező erejű, különösen fontos, hogy nagyon szorosan nyomon kövessük és mérjük az előrehaladást” – tette hozzá Hemetsberger.
A vállalt kapacitások Ausztriában 5000 megawattot, Portugáliában 500-at, Lengyelországban 11 000-et, Szlovákiában pedig 376-ot tesznek ki. Németország, Hollandia, Görögország, Finnország és Dánia az év végéig csatlakozik. Összességében az uniós országok 2028-ig 30–35 gigawattnyi tárolókapacitással bővítik a rendszert, így a blokk teljes kapacitása mintegy 65 gigawattra nő.
Ez az összeg azonban jóval elmarad az EU 2030-ra kitűzött, 200 gigawattos céljától. Hemetsberger szerint a tagállamoknak a tárolóprojektek felgyorsításával – az engedélyezés gyorsításával, új bevételi csatornák megnyitásával, kiszámítható szabályozási környezettel és a hálózati infrastruktúrához való gyors csatlakozás biztosításával – kellene ráerősíteniük.
A nemzeti kormányok abban is megállapodtak, hogy a szabályozási akadályok lebontásával és a projektek jóváhagyásának gyorsításával megkönnyítik a tárolókapacitások kiépítését. Felülvizsgálják az árképzési szabályokat is, lehetővé téve, hogy a nemzeti hatóságok diszkriminációmentes hálózati díjakat állapítsanak meg. A tárolókapacitások kiépítését és a gyártást csak akkor támogatják nemzeti és uniós forrásokból, ha megfelelnek az állami támogatási szabályoknak. A Bizottság felgyorsítja az állami támogatások jóváhagyását.
Hemetsberger szerint a célok el nem érése a tagállamok számára versenyképességi veszteséget jelent, beleértve az alacsonyabb energiaárakat is. „Ha nem teljesítjük ezeket a tárolási célokat, ha nem fektetünk be akkumulátoros tárolásba, az azt jelenti, hogy a kelleténél gyakrabban kell gázt használnunk – márpedig a gáz határozza meg az áram árát” – fogalmazott.
Állampolgárok és vállalkozások számára
Az áram számlák továbbra is magasak és erősen ingadoznak, főként a gázárak miatt. A háztartások még mindig többet fizetnek, amikor a gázüzemű erőművekre van szükség ahhoz, hogy pótolják az alacsony szél- vagy napenergia-termelés időszakait.
A napelemes háztartások milliói alig kapnak ellenszolgáltatást a megtermelt többletáramért, mert a hálózat nem tudja mind elnyelni. A fogyasztók csak korlátozottan tudnak reagálni a piaci ingadozásokra, és egy elavult energiarendszer passzív szereplői maradnak.
Ha a megállapodás eredményeként 2030-ra 200 GW tárolókapacitás épül ki, a háztartások alacsonyabb és stabilabb energiaárakból profitálhatnak.
„Jelenleg az a legdrágább erőmű határozza meg az áram árát, amelyre a kereslet kielégítéséhez szükség van, és ez a gáz” – mondta Tosoni. „Ha a megújuló áram tárolásával ki tudjuk venni a gázt az egyenletből, az áramköltségek csökkennek.”
A tárolt megújuló energia a fogyasztási csúcsok idején kiválthatja a drága, gázüzemű termelést. Az akkumulátorok és az intelligens technológiák azt is lehetővé tennék, hogy a fogyasztók aktív szereplővé váljanak: akkor töltsék elektromos járműveiket vagy otthoni akkumulátoraikat, amikor olcsó az áram, és akkor adják vissza a hálózatnak, amikor az árak emelkednek.
A helyi és közösségi tárolási megoldások erősítenék a hálózat ellenálló képességét, és csökkentenék az áramszünetek kockázatát szélsőséges kereslet vagy időjárási események idején.
A tároláshoz kapcsolódó áramvásárlási megállapodások megháromszorozása segítené a nehézipart abban, hogy napi 24 órában megújuló árammal lássa el magát, teljesítse fenntarthatósági céljait, és megvédje bevételeit azáltal, hogy túlkínálat idején mérsékli a megújuló termelés visszafogását. A Tiszta Ipari Állami Támogatási Keret felgyorsíthatná a tiszta technológiákat gyártó vállalatok finanszírozását és engedélyezését, javítva versenyképességüket.
Tosoni arra figyelmeztetett, hogy az energiatároló rendszerek telepítésének halogatása élesítheti a versenyt az áramért a háztartások és a bővülő mesterségesintelligencia-infrastruktúra között. Tárolás nélkül az új adatközpontok egyre inkább fosszilis tüzelőanyaggal működő tartalékkapacitásokra támaszkodhatnak, vagy további nyomást gyakorolhatnak a hálózatra. „Ha jól csináljuk” – mondta –, „az AI-boom valójában kifejezetten kedvező lehet az energiarendszer számára: csökkentheti a költségeket a háztartások és az ipar számára.”