Az Európai Unió tagállamaiban 2025 óta az Európai Médiaszabadság-rendelet védi a média sokszínűségét és függetlenségét. Külön foglalkozik a közszolgálati média szerepével és megfelelő működésével. Melyek a kihívások és a biztosítékok? Pálfy Katalin európai uniós kommunikációs szakértő vendégírása.
A közszolgálati média fontos szerepet játszik a véleménynyilvánítás és a tájékoztatás szabadságának fenntartásában az uniós jog szerint. Előmozdítja a demokráciát, a kulturális sokszínűséget és a társadalmi kohéziót. Fórumot biztosít a nyilvános vitához, és eszközt a polgárok szélesebb körű demokratikus részvételéhez. Hozzájárul a médiapluralizmushoz és elősegíti a versenyt a médiaágazatban.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Az erre vonatkozó uniós rendelet, azEMFA hivatalos neve: atömegtájékoztatás szabadságáról szóló európai rendelet, vagyis az uniós jog szerint olyan jogszabály, amely teljes egészében kötelező, és közvetlenül alkalmazandó valamennyi tagállamban, anélkül, hogy át kellene ültetni a nemzeti jogba.
Az EMFA tehát anélkül is kötelezi Magyarországot, hogy a magyar parlament törvénybe foglalná – ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lenne más törvényhozási vagy szabályozási feladata ezzel kapcsolatban. Ilyen lehet például hiányzó szabályozás pótlása, vagy a nem megfelelő szabályozások módosítása.
Az EMFA több szempontból is foglalkozik a közszolgálati média politikai függetlenségével. Ennek feltételeit a következőkben határozza meg:
- Szerkesztői és működési függetlenséget kell biztosítani, hogy a műsorok „pártatlan módon információk és vélemények sokféleségét” kínálják.
- A vezetők függetlensége: a vezetőket nyílt és átlátható eljárás keretében, előzetesen meghatározott feltételek mellett kell kinevezni, és csak kivételes esetben lehet felmenteni.
- Pénzügyek: a finanszírozásnak a feladatok ellátásához elegendőnek, fenntarthatónak és kiszámíthatónak kell lennie. A forrásokat lehetőleg többéves ciklusokban kell biztosítani.
- Ellenőrzés: mindezek teljesülését független hatóságok révén, illetve a kormány befolyásától mentes eljárások keretében kell ellenőrizni.
Miért fontos mindez?
Sajtószabadságon, a véleménynyilvánítás szabadságán és a társadalmi feladatokon túl a médiaszabadság-rendelet erősen aláhúzza az EU közös belső piacának védelmét.
Egy jól működő médiakörnyezetben – érvel az EMFA – a közszolgálati médiaszolgáltatók egészséges versenyben állnak a magán-médiavállalkozásokkal a közönségért és a hirdetési forrásokért.
A verseny torzulása, a politikailag befolyásolt tájékoztatás, vagy egy átpolitizált reklámpiac az adott ország belső média- és reklámpiacán túl más szegmensekre is hat. Kihat az EU-s belső médiapiacra (a külföldi székhelyű vállalatok jelenléte miatt), és kihat a tágabb kereskedelmi feltételekre és a versenyre az Unióban azzal, hogy gyengíti a vállalatok tájékozottságát az adott piac gazdasági helyzetéről.
Hogy állnak ezzel az uniós tagállamok?
Az EMFA előírásainak nagy része (a közszolgálati médiára vonatkozó 5. cikk is) 2025 augusztusa óta kötelező. Számos tagállam legalább részben el is kezdte alkalmazni – a leginkább példamutatóan Finnország. Az előző magyar kormány a másik végletet képviselte azzal, hogy vitatta a teljes rendeletet, sőt, meg is támadta azt az Európai Unió Bíróságán. 2025 decemberében az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen, amiért nem tartja be az EMFA előírásait – a közszolgálati médiával kapcsolatban sem.
Közszolgálati modellek Európában: ki fizet?
Európában a közszolgálati médiát elsősorban közforrásokból tartják fenn. A közforrások lehetnek a költségvetésből juttatott források, vagy a háztartásokra és vállalkozásokra kirótt díjak (Ausztria, Németország), és állami, de elkülönített alapok is (például Finnországban és Svédországban).
A források másik nagy csoportja a reklámokból és más kereskedelmi forrásból származó bevételek – az Európai Műsorsugárzók Uniójának (EBU) adatai szerint az összes forrásoknak átlagosan mintegy 20 százalékát adják.
A legtöbb európai országban a különféle finanszírozási forrásoknak valamilyen elegye jellemző.
Az összetétel függ az adott médiapiac szerkezetétől, a jogi keretektől, a közvélemény hozzáállásától – és időről időre parázs viták tárgya is. Ausztriában az Osztrák Rádió és Televízió (ORF) reklámbevételei állnak évek óta a kereskedelmi média bírálatának célkeresztjében. Érvük az, hogy a háztartások hozzájárulásain felül szerzett reklámbevételek aránytalan piaci előnyt jelentenek az ORF számára. Svájcban nemrég népszavazás tárgya volt a lakossági díj csökkentése és a választók 68:32 arányban leszavazták a további csökkentést, noha ezzel 40 százalékot spóroltak volna az éves díjukon.
Az EU országaiban mindenhol működik közszolgálati média - akár több is
Bár a jól működő közszolgálati média számos előnyét hangsúlyozza a jogszabály, azt nem írja elő kifejezetten, hogy minden tagállamban működnie kell közszolgálati médiának.
Lényegében azonban az EU minden tagállamában működik ilyen – akár több is. A szövetségi felépítésű Németországban a tartományok rádió- és televíziócsatornái két nagy médiatársaságba tömörültek (ARD, ZDF), és ezek mellett működik még a Deutschlandfunk rádió és a külföldre sugárzó Deutsche Welle.
A többnyelvű Belgiumban külön-külön médiatársaságba szervezték a francia (RTBF) és a holland (flamand) nyelvű adókat (VRT). De a többelemű modellhez lehet sorolni az EU-ból 2020-ban kilépett Egyesült Királyságot is, ahol a legismertebb, a BBC mellett az ITV és a Channel 4 is közszolgálati feladatokat tölt be.
Bizalom vagy bizalmatlanság?
Egy 2025-ben készült felmérésben (Reuters Institute Digital News Report 2025) vizsgált 20 uniós ország közül 15-ben a lakosság többségének bizalmát élvezi a közszolgálati média. Az élen állnak: Finnország, ahol az YLE-t a lakosok 83 százaléka tartja hitelesnek és megbízhatónak, Dánia (82-85 százalék), Hollandia (77 százalék) és Svédország (76 százalék). A vizsgált uniós országok sereghajtója a magyar közszolgálati média volt, mindössze 23 százalékos bizalmi mutatóval.
A hagyományos újságírás és köztük a közszolgálati média a 2010-es évek közepétől a bizalom erős csökkenésével szembesült. Erre az időszakra jellemző a „Lügenpresse” (hazug média) vádja a jobboldali populista táborból Németországban, és a mainstream médiával szembeni bizalmatlanság terjedése az Egyesült Államokban.
Ennek ellenére a közszolgálati média számos európai országban megőrizte vezető szerepét megbízható hírforrásként, így a már említett eminenseken kívül Ausztriában, Belgiumban, Bulgáriában, Csehországban, Írországban, Németországban és Portugáliában is.