A nemzeti szuverenitást védő mechanizmusból hatalmi fegyver lett az egész uniós blokk ellen.
Az uniós szerződések értelmében a tagállamok vétót emelhetnek azokban a döntésekben, amelyek olyan alapvető szuverenitásukat érintik, mint a külpolitika, az adózás, a bővítés és az uniós költségvetés. Az EU-okmányok szerint az unió szuverén államok közössége, nem föderáció, és egyetlen kormányt sem lehet olyan döntésekre kényszeríteni, amelyek ellentétesek alapvető érdekeivel.
Ez a jogi alap szilárd. Az Európai Unióról szóló szerződés 31. cikke egyhangúságot ír elő a kül- és biztonságpolitikai döntéseknél, a 4. cikk pedig arra kötelezi a társulást, hogy tartsa tiszteletben a tagállamok nemzeti azonosságát. Ezért a vétó alapvetően nem valamilyen kiskapu vagy elkerülő út, hanem szándékosan beépített eszköz. A probléma akkor jelentkezik, amikor engedmények kierőszakolására használják fel.
Ugyanakkor nincsenek és nem is nagyon lehetek részletes és hivatalos garanciák arra, hogy meg lehessen különböztetni a szuverenitás védelmét szolgáló vétót azoktól, amelyeket független ügyekben zsarolási eszközként vetnek be.
A tagállamok következetesen mindegyik vétójukat a saját szuverenitás védelmével indokolják. Magyarország például megvétózta az Ukrajnának nyújtandó támogatásokból vagy az Oroszországgal szembeni szankciókból 38 esetben 21-et), és ezeket a lépéseket hivatalosan ugyanúgy indokolja, mint más országok, vagyis a saját nemzeti érdek védelmével.
A vétó gátló erejének eltörléséhez azonban ismét egyhangúságra lenne szükség, így a blokk egy olyan körforgásban van jelenleg, amelyben valamilyen áthidaló megoldás vagy reform elérhetetlennek tűnik.