Az évszázad végére az Alpok összes síközpontja hóágyúzásra kényszerülhet, ami szörnyű következményekkel járhat a helyi természetre nézve.
Lehet, hogy a 2026-os Milano-Cortina téli olimpia volt az utolsó, amelyet - részben - természetes havon rendeztek?
HIRDETÉS
HIRDETÉS
A játékokat széles körben sikerként üdvözölték, de kritikákat is kapott, mivel nagymértékben támaszkodtak a mesterséges hóra: a szervezők szerint mintegy 1,6 millió köbmétert állítottak elő.
Ez nagyjából 640 olimpiai méretű úszómedencének felel meg.
Akár tetszik, akár nem, az emelkedő téli hőmérséklet miatt a mesterséges hó a jövőbeni téli játékok elengedhetetlen kelléke lehet - legalábbis az Alpokban.
A mesterséges hó tartja életben a téli sportok iparát
Az évszázad végére a nyolc országot átfogó hegységben a hómennyiség az előrejelzések szerint 25% és 45% között fog csökkenni.
Ez a King's College, az Oxfordi Egyetem és a Trentói Egyetem közös tanulmányán alapul, amelynek címe: "The snow must go on: Az éghajlati innováció problémájának elméleti vizsgálata a kifutó iparágakban" címmel.
Globálisan az iparág az előrejelzések (forrás: angol) szerint 2025 és 2032 között évi 4,4%-kal fog növekedni (forrás: angol). A kutatók azonban arra figyelmeztetnek, hogy 2050-re az 1200 méter alatti síterepeknek hómentes teleket kell elviselniük.
Eddig a téli sportok ágazata elhárította a veszélyt, és sikerült jó egészségben maradnia, a műhó használatának is köszönhetően, hasonlóan a legutóbbi téli olimpiához.
A tanulmány szerint az olaszországi síterepek mintegy 90%-a már most is a mesterséges hóra támaszkodik, míg Ausztriában 70%, Svájcban pedig 54% ez az arány.
"Az egykor ideiglenes megoldásnak tekintett hóágyúzás ma már strukturális szükségszerűség, amely lehetővé teszi, hogy az üdülőhelyek még a hószegény években is működőképesek maradjanak" - áll a tanulmányban. "A hóágyúzás széles körű elterjedése azt a növekvő konszenzust tükrözi, hogy a természetes hóesés önmagában nem képes fenntartani a hóturizmust."
Olaszországban a kevés kivételek egyike a legmagasabb gleccserek közelében lévő síközpontok. Például a Marmolada - 3343 méteren -, amely mindazonáltal az előrejelzések szerint 2040-re eltűnik.
Milyen pénzügyi, energetikai és környezeti költségei vannak a mesterséges hónak?
A mesterséges hó használata talán megmenti a téli üdülést, de a környezet számára problémát jelent, mondják a tudósok.
A hóágyúknak hatalmas mennyiségű vízre van szükségük ahhoz, hogy a lejtőket hóval takarják be.
Csak egy hektár (vagy 0,01 km²) 30 centiméteres műhóval való befedése körülbelül 1000 köbméter vizet (forrás: angol) igényel - ez nagyjából 20 háztáji úszómedencének felel meg.
A vizet a közeli folyókból és tavakból szivattyúzzák - ami a helyi erőforrásokat kimeríti - vagy mesterséges medencékből nyerik, ami nem kevésbé káros, mivel kiterjedt földmunkát igényel.
Csak Olaszországban 2023-ig az iparág "142 ilyen medencét" hozott létre, több mint egymillió négyzetméteren.
Ráadásul a műhó sűrűbb és keményebb is (forrás: angol). Lassabban olvad, ami a talaj tömörödéséhez és a növények késleltetett növekedéséhez vezet.
"Egy helyi probléma késleltetése, miközben globálisan felerősödik
A szén-dioxid-kibocsátás is jelentős: Olaszországban például a King's College, Oxford és Trento tanulmánya szerint "csak a hó előállításából származó, villamos energiával kapcsolatos kibocsátás 24 kt CO₂-egyenértéket tesz ki, amely az előrejelzések szerint +2°C-os és +4°C-os felmelegedés esetén 24%-kal, illetve 30%-kal nő".
Végül nem szabad figyelmen kívül hagyni a költségeket sem, amelyek köbméterenként 3,50 és 5 euró között mozognak.
"A mesterséges hó előállítása jól példázza a rövid távú gazdasági rugalmasság és a hosszú távú környezeti fenntarthatóság közötti feszültséget" - mondta a Europe in Motion Juliane Reinecke, a tanulmány egyik szerzője.
"Az üdülőközpontok vezetői számára a hóágyúzás a túlélésről szól. Ez egy racionális és szükséges alkalmazkodás az éghajlati kockázatokhoz. A hóágyúzás azonban hosszú távú fenntarthatósági aggályokat vet fel: víz- és energiaigényes, és intenzív hóágyúzási infrastruktúrát igényel".
"A hőmérséklet emelkedésével még több havat kell előállítani, míg végül még ez sem lesz elegendő az egész szezonra kiterjedő hótakaró garantálásához".
"A cégeket arra ösztönzik, hogy a működési folyamatosságot és a rövid távú rugalmasságot helyezzék előtérbe. A társadalmaknak ezzel szemben a hosszú távú dekarbonizáció és az ökológiai korlátok miatt kell aggódniuk. Ha az alkalmazkodási technológiák energia- és erőforrás-igényesek, akkor lokálisan megoldhatnak (vagy késleltethetnek) egy problémát, miközben globálisan felerősíthetik azt. Ez az a paradoxon, amelyre megpróbálunk rávilágítani".