Nem, az EU nem tiltotta be a légkondicionálást. Akkor miért ellenzi mégis sok európai? Áttekintés gazdasági és kulturális okokról.
HIRDETÉS
Egy olyan nyáron, amikor a rádiózás nem hozott egyetlen emlékezetes slágert sem, egy téma mindenkit szóval tartott: ez Európa problémás kapcsolata a légkondicionálóval. Ez nem új vita. Néhány évente, amikor a hőmérséklet emelkedik, a hűtési szokásokról kialakult transzatlanti nézetkülönbség újra felszínre kerül.
Idén azonban szokatlanul hevessé vált, és majdnem annyira megterhelte az európaiak és az amerikaiak közötti kulturális kapcsolatokat, mint Trump vámjai vagy az Ukrajna jövőjével kapcsolatos nézeteltérések.
Az amerikaiak, akik értetlenül állnak az európaiak állandó hűtés nélküli életmódja előtt, ugyanolyan keserűséggel védték szeretett légkondicionálójukat, mint ahogy az olaszok megítélik más kultúrák pizzafeltéteit, vagy ahogy a franciák a "langue française" kifejezés elrontásán fanyalognak.
E szakadék számadatai szembetűnőek: az amerikai háztartások közel 90%-a rendelkezik légkondicionálóval, míg Európában ez az arány csak 20%, és néhány országban jóval alatta marad ennek az aránynak.
Franciaországban a téma még a politikai színtérre is bekerült: Marine Le Pen szélsőjobboldali vezető egy nagyszabású légkondicionáló infrastruktúra-fejlesztési tervet szorgalmazott.
Eközben olyan nemzetközi hírügynökségek, mint a Financial Times és a Wall Street Journal arra figyelmeztettek, hogy a hűtési technológia lassú európai bevezetése már most is életekbe kerül.
A kritikusok odáig mentek, hogy az uniós szabályozást (vagy magát a környezetvédelmi politikát, a Green Dealt) okolják azért, hogy az európaiak izzadnak.
A klímaberendezések betiltásának mítosza
Mint a legtöbb dolognak az EU-ban, a légkondicionálásnak is van rövidítése. Brüsszelben nem AC-ről beszélnek, mint a normális emberek, hanem HVAC-ról, azaz fűtési, szellőzési és légkondicionáló rendszerekről.
Annak ellenére, amit egyes kritikusok állítanak, az EU soha nem tiltotta be a légkondicionáló berendezéseket. Szabályai sem korlátozzák drasztikusan a telepítéseket. Amit szabályoz, az a megengedett rendszertípusok, a káros hűtőközegekre vonatkozó korlátozások, a nagyobb hatékonyságra vonatkozó követelmények és az épületekre vonatkozó iránymutatások.
Az indoklás egyszerű. Európa elkötelezte magát amellett, hogy 2050-re klímasemlegessé válik. Ha ezt a célt nem tartjuk szem előtt, akkor az alacsony hatékonyságú légkondicionáló berendezések számának erőteljes növekedése lehetetlenné tenné ezt a célt.
Brüsszel tehát nem ellenzi a hűtést, csak azt szeretné, ha a technológia összhangban lenne az éghajlatpolitikával. A szakpolitikai kiigazítás központi eleme a nemrégiben felülvizsgált F-gázrendelet, amely 2050-ig fokozatosan kivonja a forgalomból a fluorozott szénhidrogéneket (HFC-k), a számos hagyományos hűtőrendszerben használt, erős üvegházhatású gázokat.
E szabályok révén a gyártókat olyan tisztább alternatívák alkalmazására ösztönzik, mint a szén-dioxid és az ammónia. Egyes iparági szereplők szerint ez lelassította a hőszivattyúk piacának növekedését, amely technológia fűtést, hűtést és meleg vizet biztosít.
Brüsszel ezzel szemben azt állítja, hogy a csökkenő gázárak, a gyengébb támogatások és a fogyasztói óvatosság a valódi okok, és reményét a már piacra kerülő új, HFC-mentes modellek hullámában látja.
A kirakós játék másik darabja, a környezetbarát tervezésről szóló irányelv a hatékonysági minimumkövetelményeket határozza meg. Ez gyakorlatilag betiltja a legkevésbé hatékony modelleket, és a gyártókat a környezetbarátabb kialakítás felé tereli.
A szabályok kapcsolódnak az épületek energiateljesítményéről szóló irányelvhez, amely az elöregedő európai lakásállomány korszerűsítését írja elő jobb szigeteléssel, illetve környezetbarátabb fűtés és hűtés révén.
Mindkét intézkedés ugyanazt az elvet tükrözi: az EU nem a légkondicionálást akarja megölni, csak azt szeretné, ha az fenntartható módon történne.
Nemzeti sajátosságok
A légkondicionálásra vonatkozó gyakorlati szabályozás nagy része azonban a tagállamoktól származik.
Spanyolország, Olaszország és Görögország például korlátozza, hogy a középületek nyáron milyen hidegre állíthatók, gyakran 27 °C-nál nem alacsonyabbra. A cél az energiatakarékosság, különösen ellátási válságok idején.
Egyes történelmi városközpontok esztétikai okokból korlátozzák a külső légkondicionáló egységek telepítését.
Vannak környezetvédelmi aggályok is. Tanulmányok azt mutatják, hogy a légkondicionáló egységek a sűrű városi területeken több fokkal megemelhetik a külső hőmérsékletet, ami súlyosbítja az úgynevezett "hőszigethatást".
Ezek azonban kivételek, és nem magyarázatot adnak arra, hogy Európában összességében alacsony az elterjedtség.
A történet többi része a történelemben és a kultúrában rejlik. Dél-Európa úgy építette városait, hogy megbirkózzon a hőséggel: vastag falak, árnyékolt ablakok és a légáramlás maximalizálására tervezett utcák.
Ez az oka annak is, hogy a fehér festék uralja a mediterrán helyek, például a görögországi Santorini vagy az olaszországi Vieste festői látképét: A világos felületek visszaverik a napfényt és a sugárzó hőt, így a belső terek hűvösebbek maradnak. Észak-Európában viszont a nyarak valaha elég enyhék voltak ahhoz, hogy ritkán volt szükség hűtésre.
Amikor Európában megjelent a légkondicionálás, azt luxusnak vagy akár egészségügyi kockázatnak tekintették. Sok európai még mindig úgy véli, hogy a hideg levegőnek való kitettség megbetegítheti az embert, és továbbra is él az a sztereotípia, hogy a légkondicionálás csak a gazdagoknak való.
Az energiakérdés
Aztán ott van a pénzkérdés. Az európai áram sokkal drágább, mint az Egyesült Államokban, és a 2022-es energiaválság csak megerősítette ezt a tényt.
Bár az árak azóta stabilizálódtak, a légkondicionáló működtetésének többletköltségei sok háztartás számára továbbra is megfizethetetlenek. A klímaberendezések még mindig csak a háztartási villamosenergia-felhasználás 0,6%-át teszik ki az EU-ban, de részarányuk gyorsan növekszik.
A 2025. júniusi és júliusi hőhullámok a napi keresletet akár 14%-kal is megemelték. Az árak Németországban 400 euró/MWh, Lengyelországban pedig 470 euró/MWh fölé szöktek, még akkor is, amikor a napenergia rekordmagasságot ért el.
A kereslet ilyen mértékű megugrása kiemeli a kihívást. Az amúgy is feszült európai villamosenergia-hálózatnak fel kell készülnie a forróbb nyarakra és a nagyobb hűtési igényekre.
Tehát nem, Brüsszel nem utálja a légkondicionálást. De biztosítani akarja, hogy a hűtési technológia illeszkedjen Európa tágabb éghajlatvédelmi és energetikai céljaihoz. Az Európai Bizottság mindig is egyértelművé tette, hogy a tagállamok a legalkalmasabbak arra, hogy konkrét energiatakarékossági intézkedésekről döntsenek.
A Bizottság azonban az EU energiaágazatát is felkészíti a visszatérő és intenzívebb hőhullámok korszakára, a tárolásra, az összeköttetésekre és a hálózat rugalmasságára összpontosítva. Ez nem zárja ki, hogy középtávon konkrét beavatkozásra kerüljön sor az ágazatban, bár egyelőre semmi sincs tervbe véve.
Végső soron a légkondicionálás alacsony európai elterjedtsége nem a tiltások vagy a bürokratikus ellenségeskedés eredménye. Ez inkább a kultúra, a költségek, a hagyományok és a politika keveréke.
És ahogy a nyarak egyre forróbbá válnak, és a hőhullámok az új normává válnak, ez az egyensúly évről évre jobban próbára lesz téve.