A német és a francia államháztartás és stratégiai gondolkodás közötti nagy különbségek azt jelentik: az úgynevezett francia-német motor valószínűleg nem lesz képes arra, hogy az EU egészének védelmi tevékenységét nagymértékben megváltoztassa.
HIRDETÉS
"Hosszabb történelmi távlatból nézve a konvergencia mértéke (a két ország között) vitathatatlanul magasabb, mint amilyen évtizedek óta volt" - mondta Jacob F. Kirkegaard, a brüsszeli Bruegel agytröszt vezető munkatársa az Euronewsnak.
Mindkét fővárosban Oroszországot tekintik a legnagyobb hosszú távú fenyegetésnek, és mindketten ígéretet tettek arra, hogy több százmilliárd eurót ölnek katonai és védelmi ipari bázisukba. Berlinben ezt "Zeitenwende"-nek (korszakváltásnak) nevezték, míg Párizs szerint a legújabb katonai programról szóló törvény "a végső stratégiai lépés".
Ezt a konvergenciát a hagyományos háborút európai földre visszahozó ukrajnai orosz invázió, Donald Trump visszatérése a Fehér Házba (amely kétségessé tette az USA folyamatos, hosszú távú elkötelezettségét Európa biztonsága iránt), valamint a németországi kormányváltás hajtotta.
Az új kancellár, Friedrich Merz "alapvetően egy olyan álláspontot képviselt, amelyet csak gaullista álláspontnak tudok nevezni" - mondta Kirkegaard, mondván, "Európának fel kell készülnie egy olyan jövőre, amelyben nem lesz amerikai biztonsági garancia".
"Franciaország közeledik Németországhoz"
Az egyik példa arra, hogy ez a közeledés a védelem területén továbbra is fáradságos folyamat, a múlt héten történt, amikor a Emmanuel Macron és Merz igyekeztek eloszlatni a hatodik generációs vadászrepülőgép kifejlesztésére irányuló közös, 100 milliárd eurós projekt miatti feszültséget.
A vita középpontjában az a francia követelés áll, hogy Franciaország biztosítsa a jövőbeni harci repülőgép-rendszer (FCAS) munkamegosztásának 80%-át, figyelmen kívül hagyva a korábbi megállapodásokat, amelyek szerint a két ország és a projektben szintén részt vevő Spanyolország között egyenlő arányban osztoznának.
A francia követelés azonban "nem olyan meglepő, mint amilyennek tűnik" - mondta Rafael Loss, az Európai Külkapcsolati Tanács (ECFR) politikai munkatársa az Euronewsnak, tekintettel arra, hogy Franciaország és Németország között az egyik legnagyobb különbség az, hogy mennyire másként tekintenek a hadseregükre és annak céljára.
Franciaországban a fegyveres erők a nemzeti külpolitika részét képezik - amint azt a Száhel-övezetben nemrégiben végrehajtott bevetések is bizonyítják -, az ország tengerentúli területei és az atomfegyver birtoklása pedig erősíti a globális perspektívájukat.
"Ezért a francia hadsereg sokkal könnyebbem lép fel egyoldalúan vagy az EU, NATO keretein kívül (mint Németország), és ez aztán kiterjed azokra a képességekre is, amelyeket a francia fegyveres erők előszeretettel szereznek be" - mondta Loss.
"Mindennek, ami a francia nukleáris elrettentéssel kapcsolatos, akkor kell működnie, amikor Franciaország egyedül van. És ez azt jelenti, hogy az FCAS-szal kapcsolatban - amely a Rafale vadászbombázókat hivatott felváltani a jövőben a francia nukleáris fegyverek hordozásában - a francia katonai és politikai vezetés nem fog elfogadni egy olyan helyzetet, amelyben függőségben vannak, hogy ezt a képességet előállítsák, mert a nukleáris elrettentés ettől a képességtől függ".
"A francia iparnak képesnek kell lennie arra, hogy ezt a repülőgépet maga állítsa elő, ha a kényszerhelyzet úgy hozza. Hajlandóak együttműködni, ha a stratégiai irányvonalak egyeznek, de végső soron mindent másoktól függetlenül kell előállítaniuk. És ez megint csak olyasmi, amire sokan Németországban és Európa-szerte nem igazán jöttek rá" - tette hozzá.
Loss szerint ugyanakkor "Franciaország közeledik Németországhoz" azzal a "felismeréssel, hogy az európai biztonság érdekében meg kell mutatnia, hogy befektet az európaiakkal való partnerségekbe és kapcsolatokba, különösen a keleti szárnyon lévőkkel".
"Nagy elvesztegetett lehetőség"
A másik nagy akadály, amely a két fél számára akadályozza a közös védelmi menetrend uniós szintű előmozdítását, a költségvetési mozgásterükben mutatkozó nagy különbség.
Németország bruttó hazai termékhez (GDP) viszonyított adósságállománya az év első negyedévében 62,3% volt. Franciaországé 114,1% volt, ami jóval meghaladja a blokk szabályai által előírt 60%-ot.
Ez a strukturális eltérés azt jelenti, hogy mivel az európai országok az évtized fordulója felé jelentősen növelni kívánják védelmi kiadásaikat és katonai képességeiket egy esetleges orosz támadás elrettentése érdekében, Németország megengedheti magának, hogy nagymértékben beruházzon a védelembe, míg Franciaország nem.
Németország például kérte, hogy élhessen a védelmi kiadásokra vonatkozó költségvetési szabályok lazítására vonatkozó brüsszeli javaslattal, amit Franciaország, amely ellen túlzott hiány esetén követendő eljárás van folyamatban, nem tehet meg.
Franciaországnak, amely az elmúlt évtizedekben következetesen beruházott a védelembe, kevesebbet kell tennie, de a német kormány által megelőlegezett összegek (beleértve egy 500 milliárd eurós alapot a hadsereg és az ország infrastruktúrájának megerősítésére) azt jelentenék, hogy gyorsan felzárkózik.
Kirkegaard szerint azonban a két ország államháztartása "alapvetően a tárgyalóasztalok különböző oldalára helyezi őket" uniós szinten.
Az Európai Bizottság tervet terjesztett elő Európa újrafegyverzésére, amely reményei szerint 2030-ig akár 800 milliárd eurós beruházásra ösztönzi majd a tagállamokat. Ennek a pénznek a nagy része azonban várhatóan a tagállamok kasszájából származik majd, amely Franciaország esetében meglehetősen kimerült.
Tekintettel a feladat nagyságrendjére, a Bizottságot felkérték, hogy dolgozzon ki "innovatív" finanszírozási lehetőségeket a védelemre. Macron azt kérte, hogy az egyik ilyen lehetőség a közös uniós hitelfelvétel legyen, amit Németország határozottan elutasított.
Kirkegaard szerint ez azt jelenti, hogy az Oroszország Ukrajna elleni háborúja által előidézett válság "egy nagy elvesztegetett lehetőség" a blokk számára.
"Ez a válság, az ukrajnai háború nem fog lényegesen nagyobb mértékű uniós intézményi vagy költségvetési integrációhoz vezetni. Az EU bővüléséhez fog vezetni Ukrajnával és talán más országokkal, de ez egy másfajta változás az EU számára, és ez is nagyon más, mint a legutóbbi sok nagy válság, amelyet átéltünk" - mondta.