Az Egyesült Államok eddig tartózkodott attól, hogy támogassa az orosz olajra vonatkozó alacsonyabb árplafon bevezetését, ami felveti a kérdést, hogy az EU mer-e egyedül lépni.
HIRDETÉS
Az Európai Unió az Oroszország elleni szankciók újabb körét készíti elő, hogy további nyomást gyakoroljon a Kremlre, és rávegye Moszkvát: egyezzen bele egy 30 napos feltétel nélküli tűzszünetbe Ukrajnában, amely lépést a nyugati szövetségesek elengedhetetlennek tartanak a komoly béketárgyalásokhoz.
Ursula von der Leyen már vázlatosan ismertette, hogy ez a csomag, amely 2022 februárja óta a 18., mit célozna meg: Oroszország pénzügyi szektorát, az "árnyékflottát" és az Északi Áramlat vezetékeket, amelyek jelenleg nem működnek.
Mindezek tetejébe az Európai Bizottság elnöke az orosz olajra vonatkozó árplafon csökkentésének lehetőségét vetette fel, hogy tovább szorítsa a világméretű eladásokból származó nyereséget, ami kulcsfontosságú pénzáramlás az ukrajnai teljes körű invázió fenntartásához.
"Valódi tűzszünetre van szükségünk, Oroszországra pedig a tárgyalóasztalnál, és véget kell vetnünk ennek a háborúnak. A nyomásgyakorlás működik, mivel a Kreml semmi másból nem ért" - mondta Von der Leyen a hét elején,** miután Lindsey Graham amerikai szenátorral találkozott.
Van azonban egy bökkenő: a blokk által Oroszországgal szemben bevezetett más szankciókkal - például a többszörös export- és importtilalommal - ellentétben az árplafon politikai és gyakorlati dimenzióval bír, amely túlmutat a brüsszeli intézményi szférán és átnyúlik az óceánon.
Pontosabban Washingtonig.
Félkész osztalékok
Az orosz olajra vonatkozó árplafont 2022 decemberében vezette be a Hetek Csoportja (G7) a Joe Biden-kormány kezdeményezésére. Ezt zseniális, úttörő mechanizmusként üdvözölték, hogy mozgósítsák a nyugati szövetségesek kollektív erejét, és megbénítsák Oroszország nagy intenzitású háborús gépezetét.
A terv részeként a G7-ek Ausztráliával együtt törvényeket fogadtak el, amelyek megtiltották hazai cégeiknek, hogy olyan orosz tankhajóknak nyújtsanak szolgáltatásokat - például biztosítást, finanszírozást -, amelyek előre meghatározott ár felett adtak el tengeri nyersolajat.
A titok a piaci erőben rejlett: a nyugati, különösen a brit cégek évtizedek óta uralják a Protection and Indemnity (P&I) ágazatot, egy olyan biztosítási típust, amely széles körű védelmet nyújt a hajótulajdonosoknak, és lehetővé teszi számukra, hogy fedezzék a legénységnek, a tulajdonuknak vagy a környezetnek okozott esetleges baleseti károkat.
A tengereken, óceánokon történő olajszállítással járó kockázatok miatt a P&I ma már a tengeri kereskedelemben általánosnak számít, és elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy egy külföldi kikötőben elfogadják. A G7-ek vezető cégeik felhasználásával olyan extraterritoriális hatást kívántak elérni, amely nemcsak a saját joghatóságukon belül, hanem az egész világon korlátozná az orosz olaj árát.
A színfalak mögötti intenzív tárgyalásokat követően a felső határt hordónként 60 dollárban határozták meg, ami kompromisszumot jelentett a keményvonalas és az óvatos tagállamok között.
A stratégia azonban csak egy bizonyos pontig működött.
Bár az orosz olaj ára fokozatosan csökkent, folyamatosan a 60 dolláros határ felett maradt, gyakran meghaladva a 70 dolláros küszöböt.
A szabályozás kijátszását az Oroszország által a nyílt tengerre telepített "árnyékflottának" tulajdonították. Ezek a tartályhajók annyira öregek és rosszul karbantartottak, hogy kívül esnek a P&I szabványokon, és olyan alternatív, homályos biztosítási rendszerekre támaszkodnak, amelyek elkerülik a G7 felügyeletét.
Mire a plafon hatályba lépett, Moszkva "hónapokat töltött azzal, hogy tankhajókból álló "árnyékflottát" építsen ki, új vevőket találjon, mint India és Kína, és új fizetési rendszereket hozzon létre, olyannyira, hogy olajának eladásához nem kell nagy árengedményt adni" - írta Luis Caricano, a London School of Economics professzora egy nemrégiben megjelent elemzésében.
"Aminek csapásnak kellett volna lennie, kezelhető problémává vált" - mondta Caricano.
Mivel az orosz gazdaságban kevés olyan ágazat maradt, amelyet szankcionálni lehetne, Brüsszel az ársapka felé fordította tekintetét, mint a Kremlre gyakorolt szigorítás és az ukrajnai tűzszünet biztosításának eszköze. A Bizottság a jelentések szerint 50 és 45 dollár közötti hordónkénti ár felülvizsgálatát javasolta, amelyet az Egyesült Királyság és Kanada vélhetően támogat.
Az USA azonban eddig tartózkodott attól, hogy alacsonyabb árplafont támogasson, ami növeli a tétet a június közepére tervezett albertai G7-csúcstalálkozón folytatandó válságtárgyalások előtt.
Most egy nehéz kérdés merül fel: Meg meri-e, és megengedheti-e magának az EU, hogy egyedül lépjen?
Az én plafonom a te plafonoddal szemben
A legszigorúbb jogi értelemben az EU valóban képes lenne egyedül is alacsonyabb árplafont megállapítani. Végül is a G7-ek mint szervezet nem rendelkeznek szabályozási hatáskörrel: minden egyes szövetséges külön-külön módosítja a jogszabályait, hogy teljesítse a közös küldetést.
Ebben az esetben az EU új jogszabályokat vezethet be, hogy megtiltsa az uniós vállalatoknak - és nem például az amerikai vagy brit vállalatoknak -, hogy olyan orosz tartályhajókat szolgáljanak ki, amelyek megkerülik a hordónkénti 60 dolláros plafont. Hasonlóképpen, a blokk most megváltoztathatja a szöveget, hogy ezt a tilalmat szigorúbb árhoz igazítsa, anélkül, hogy megvárná a többi szövetséges reakcióját.
Itt jelenik meg az első akadály: a szankciók bármilyen módosítását a tagállamok egyhangú szavazatával kell jóváhagyni. Nagyon valószínűtlen, hogy mind a 27 ország úgy döntene, hogy alacsonyabb felső határértéket alkalmaz, anélkül, hogy kifejezett garanciát kapna arra, hogy Washington követni fogja a példáját. Különösen Magyarország, ami teljes mértékben a Trump-adminisztráció mellé állt, és megvétózhat bármilyen, a Fehér Ház által ellenzett javaslatot.
Még ha a blokknak sikerülne is leküzdenie a belső nézeteltéréseket, és egyedül is megállapodna egy alacsonyabb felső határértékben, félelmetesebb akadályok is akadályozhatják a sikert.
A blokk által felülvizsgált felső határértéknek együtt kellene mozognia Amerika meglévő felső határértékével. Ha az Atlanti-óceán egyik oldalán 50 dolláros hordónkénti limitet alkalmaznának, míg a másik oldalon 60 dollár lenne egy hordó olaj, az minden érintett szereplő számára zavart okozna.
"A G7-országok eltérő árplafonjai összezavarhatják a tengeri szolgáltatókat" - mondta Petras Katinas, a Centre for Research on Energy and Clean Air (CREA) energetikai elemzője az Euronewsnak.
"Az EU önálló lépése súrlódásokat okozhat az árplafon-koalíción belül, károsítva a bizalmat és a koordinációt, amelyek kulcsfontosságúak az orosz olajbevételekre gyakorolt nyomás fenntartásához" - tette hozzá Katinas, aki figyelmeztetett, hogy a projekt "nagyrészt szimbolikus jelentőségűvé" válhat.
A jogalkotási káosz azonnal a Kremlnek kedvezne, amely már régóta igyekszik kihasználni a kiskapukat a nemzetközi szankciók kijátszására és aláásására.
"Ha az EU egyedül dönt úgy, hogy szigorít a felső határon, az további korlátot jelent Oroszország olajexportjára, de nem olyan szigorú, mint a G7-ek egészét érintő megközelítés esetén" - mondta Elisabetta Cornago, a Centre for European Reform (CER) vezető kutatója.
A gyakorlati akadályok és jogi kérdések mellett geopolitikai szempontokat is figyelembe kell venni.
A G7-kezdeményezés többek között azért maradt el a várakozásoktól, mert - ahogy a neve is mutatja - a G7-ek kizárólagos terve maradt. Ázsia, Latin-Amerika és Afrika országai nem voltak hajlandóak csatlakozni a koalícióhoz. Kína és India nyíltan vásárol orosz nyersolajat, néha azért, hogy azt finomítsa és más címkével továbbértékesítse.
Ha az EU és az USA külön utakon járna, az tovább destabilizálná a nyugati szövetséget, és a transzatlanti szakadás benyomását keltené. Sokak számára azonban ez már most is valóság: a politikai megosztottságról tanúskodik a "tettrekészek koalíciója", amely azután született, hogy Donald Trump egyoldalúan tárgyalásokat kezdett Vlagyimir Putyinnal.
"Az árplafon a G7 és az unió kezdeményezése volt, így a jelenlegi formájában nem látok olyan utat, amelyen az EU a szélesebb koalíció, köztük az USA támogatása nélkül módosíthatná a plafont" - mondta Ben McWilliams, a Bruegel munkatársa.
"Ennek ellenére az EU szabadon bevezethet bármilyen intézkedést a saját hazai hajóira és biztosítótársaságaira vonatkozóan, amelyhez valószínűleg az Egyesült Királyságot is csatlakozásra ösztönözheti" - tette hozzá McWilliams. "Az EU tehát még mindig továbbléphet - csak a jelenlegitől eltérő intézményi formában kellene ezt megtennie."