Ezzel lehetővé vált, hogy megkezdődjön a fegyvernyugvás vasárnap a Gázai övezetben, ahol első körben 33 túszt kell elengedniük a terroristáknak.
Az izraeli kormány is igent mondott a Hamász terrorszervezettel tervezett megállapodásra annak ellenére, hogy korábban több miniszter is jelezte, hogy nem lesz hajlandó erre. A péntek esti ülésről részleteket egyelőre nem tudni, de az már biztos, hogy a tűzszüneti megállapodás életbe léphet vasárnap.
Az izraeli nemzetbiztonsági kabinet pár órával korábban már megszavazta az egyezséget, amelyet Katar, Egyiptom és az Egyesült Államok hosszú hónapokig tartó közvetítéssel hozott tető alá a héten.
A háromlépcsős tűzszünet első szakaszában - az izraeli kormányfő szerint már vasárnap délután - a gázai terrorszervezet 33 Izraelből elhurcolt túszt enged szabadon a még ott lévő 98-ból. Minden nőt, gyereket és 50 évnél idősebb férfit. Azok közül, akiket 2023. október 7-én hurcoltak el, 94 embert tartanak fogva még mindig. Úgy tudni, hogy minden másodikuk már halott. A fennmaradó négy túsz 2014 óta raboskodik Gázában.
A túszokért cserébe sok száz palesztin terrorista szabadul Izraelben, elsősorban nők és 19 év alatti gyerekek, fiatalok. Majdnem kétszázan 15 éves vagy annál hosszabb börtönbüntetésüket töltik. Köztük vannak a Hamász katonai szárnyának, az al-Kasszam Brigádoknak a különleges erőihez, a Nukhbához tartozó fegyveresek is.
Izraelnek körülbelül ezer rabot kell szabadon engednie, de egyes hírek szerint ez a szám meghaladhatja az 1600-at is.
Az izraeli csapatok "a teljes első szakasz idején, mind a 42 nap alatt" a területen maradnak. Az oda telepített csapatok száma is változatlan lesz, "de más módon lesznek elosztva, beleértve az előőrsöket, járőröket, megfigyelési pontokat és az ellenőrzést a teljes útvonal mentén".
A The Times of Israel továbbá azt írja egy név nélkül nyilatkozó izraeli tisztviselőre hivatkozva, hogy az első szakasz 16. napján kezdődnek meg a tárgyalások a háború befejezéséről, és "ha a Hamász nem egyezik bele a háború befejezésére vonatkozó izraeli követelésekbe, Izrael a 42. napon és az 50. napon is a Philadelphi-folyosón marad", tehát a gázai-egyiptomi határ 14 kilométer hosszú sávjában. Az 50. nap az, amelyen Izrael elvileg ki kell hogy vonuljon a folyosóról.
A gázai háború a Hamász terrorszervezet izraeli terrortámadásai után kezdődött 2023. októberében. Azon a napon a terroristák 1200 embert mészároltak le, majd 250-et magukkal hurcoltak Gázába. Az azóta tartó háború romba döntötte a Gázai övezet nagy részét, és a Hamász irányítása alatt álló helyi hatóságok jelentése szerint több mint 46 ezer áldozatot követelt. Azt nem tudni, hogy köztük hány a civil és hány a terrorista.
Egy fél évvel ezelőtti ENSZ-jelentés ugyanakkor azt állítja, hogy a gázai hatóságok által közölt számok nem igazolhatóak maradéktalanul. A helyszínen járt szakértői csoport csak fele annyi halálesetre kapott bizonyítékot, mint ahány a korábbi jelentésekben szerepelt.