Ez válaszlépés az iráni német fogoly, Jamshid Sharmahd kivégzésére.
Németország elrendelte mindhárom iráni konzulátus bezárását az országban. Berlin azt közölte, hogy ez válaszlépés az iráni német fogoly, Jamshid Sharmahd kivégzésére. A férfi Kaliforniában élt, 2020-ban Dubaiban rabolták el az iráni biztonsági erők, a 2023-ban tartott iráni tárgyalást kirakatpernek minősítették nemzetközi jogvédők.
Annalena Baerbock német külügyminiszter kijelentette, hogy világossá tették Teheránnak, hogy egy német állampolgár kivégzése súlyos következményekkel jár, ezért záratják be Irán frankfurti, müncheni és hamburgi konzulátusát.
Az iráni bíróság bűnösnek mondta ki Sharmahdot terrorizmus vádjával, ez alapján végezték ki hétfőn Iránban. Azzal vádolták, hogy 2008-ban támadást tervezett egy mecset ellen, amelyben 14 ember – köztük öt nő és egy gyerek – meghalt. Teherán állítása szerint több mint 200-an megsebesültek a támadásban.