Homoszexualitás vádjával nyilvános kivégzésre ítéltek 13 embert a jemeni húszik

A húszik támogatói itt a palesztin terroristák mellett tüntetnek
A húszik támogatói itt a palesztin terroristák mellett tüntetnek Szerzői jogok AP Photo/Osamah Abdulrahman
Írta: Laszlo SL
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Az Irán által támogatott terroristák bírósága nyilvános megkövezésre ítélte őket. Ibb tartományban további 35 embert őrizetbe vettek, szintén homoszexualitás vádjával.

HIRDETÉS

Egy, a jemeni húszik által irányított bíróság 13 embert ítélt nyilvános kivégzésre homoszexualitás vádjával - közölte egy igazságügyi forrás. Emberi jogi csoportok elítélték az Irán által támogatott iszlamisták által elkövetett jogsértések növekedését.

A keddi ítéleteket a síita húszik által ellenőrzött Ibb tartományban hirdették ki. Az AFP-nek névtelenül nyilatkozó igazságügyi forrás szerint három másik embert hasonló vádak alapján börtönbe zártak, további 35 embert pedig őrizetbe vettek, szintén homoszexualitás vádjával.

Azt egyelőre nem tudni, hogy a kivégzésekre mikor kerül sor. Az ítéletek ellen állítólag fellebbezni lehet. A Jemen legnépesebb területeit ellenőrző húszik nem mindig hajtják végre a halálos ítéleteket: a Euro-Mediterranean Human Rights Monitor nevű szervezet 2022-es jelentése szerint a húszik a jemeni főváros 2014-es elfoglalása óta 350 embert ítéltek halálra, és közülük 11-et végeztek ki.

Az Irán által támogatott jemeni húszi lázadók rendszeresen támadják a Vörös-tengeren közlekedő - szerintük Izrael felé tartó vagy Izraelt védő - kereskedelmi és hadihajókat azóta, hogy Izrael hadműveleteket kezdett a gázai övezetet uraló Hamász ellen.

A proxy iráni haderő folyamatosan hangoztatott közlései szerint a támadások célja a palesztin nép mellett szolidaritás kifejezése. A mélyebb elemzések viszont arra mutatnak, hogy a fő cél sokkal inkább Szaúd-Arábia destabilizálása, és kényszerítése, hogy forduljon el az izraeli békefolyamattól, és ismét inkább Irán felé orientálódjon.

Jogvédő szervezetek szerint amióta a húszik fokozták tengeri támadásaikat, a jemeni  jogsértések is megszaporodtak, főként a melegekkel szemben nőtt a represszió. "A húszik fokozzák a visszaéléseket otthon, miközben a világ azzal van elfoglalva, hogy a Vörös-tengeri támadásaikat figyelje" - mondta Niku Jafarnia, a Human Rights Watch jemeni kutatója.

"Ha valóban törődnének az emberi jogokkal, amelyekért állítólag kiállnak Palesztinában, akkor nem korbácsolnák és köveznék halálra a jemeni embereket" - közölte az AFP-vel.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

A jemeni lázadók tapodtat sem engednek, hanem növelni akarják támadásaikat a Vörös-tengeren

Gyakorlatilag törvényen kívül helyezték az LMBT-mozgalmat Oroszországban

Kultúrharc Ukrajnában: az ortodox egyház visszavonta egy meleg katona kitüntetését