NewsletterHírlevélEventsEseményekPodcasts
Loader
Find Us
HIRDETÉS

Iránban egy nap alatt kivégeztek legalább 29 embert

Iráni kivégzések elleni tiltakozás áprilisban, Berlinben
Iráni kivégzések elleni tiltakozás áprilisban, Berlinben Szerzői jogok AP Photo/Ebrahim Noroozi
Szerzői jogok AP Photo/Ebrahim Noroozi
Írta: SL
Közzétéve:
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Irán legalább 29 személyt végzett ki szerdán, köztük egy 26 fős csoportot egy börtönben - közölte a norvégiai székhelyű Iran Human Rights. A tömeges kivégzésre mindössze egy nappal azután került sor, hogy Iránt nemzetközileg bírálták, amiért kivégzett egy 2022-es tüntetőt.

HIRDETÉS

Az Iran Human Rights jelentése szerint 26 férfit akasztottak fel a Teherán melletti Ghezelhesar börtönben, míg három másik férfit Karaj városi börtönében végeztek ki. A kivégzettek között volt két afgán állampolgár, akiket olyan bűncselekményekért ítéltek el, mint gyilkosság, kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények és nemi erőszak.

Amerikai és iráni székhelyű jogvédő szervezetek megerősítették, hogy Karajban legalább 24 embert végeztek ki. Emberi jogi szervezetek gyakran bírálják Iránt a kivégzések magas rátája miatt, amely Kína után a második. Állításuk szerint Irán széles körben félelemkeltésre használja a halálbüntetést, különösen a 2022-es tüntetések után.

Mahmood Amiry-Moghaddam, az Iran Human Rights (IHR) igazgatója arra figyelmeztetett, hogy "a nemzetközi közösség azonnali válasza nélkül az elkövetkező hónapokban emberek százai válhatnak az iszlám köztársaság gyilkológépének áldozatává". Megjegyezte, hogy ilyen nagyszabású kivégzésre 2009 óta nem volt példa Iránban.

A jogvédők azt is elítélték, hogy Irán kivégezte Gholamreza Rasaei-t, akit a 2022-es tüntetések során egy forradalmi gárdista megöléséért ítéltek el.

Az aktivisták szerint a kurd etnikai kisebbséghez tartozó férfi vallomását kínzással csikarták ki, titokban végezték ki, családját pedig arra kényszerítették, hogy egy távoli helyen temessék el - jelentette az Amnesty International.

Diana Eltahawy, az Amnesty munkatársa "visszataszítónak és önkényesnek" minősítette a kivégzést, amely szerinte része annak az iráni stratégiának, hogy a halálbüntetést politikai elnyomás céljára használják. Irán csak ebben az évben 345 embert végzett ki az IHR adatai szerint.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Posztolt egy pontot, és ezért 12 év börtönre ítéltek egy iráni aktivistát

Kivégzés előtt szexre kényszerítettek szüzeket Iránban, hogy ne juthassanak a Paradicsomba

Elhalasztották egy tüntető kivégzését Iránban