Készen van a győzelmi tervünk – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök videóüzenetében, melyben megerősítette, hogy Ukrajna sikeres dróntámadást hajtott végre szerdán a Moszkvától 380 kilométerre északra fekvő orosz fegyverraktár ellen.
A raktárban becslések szerint 30 ezer tonnányi hadfelszerelést tároltak.
„Mindenekelőtt szeretnék köszönetet mondani honvédő katonáinknak, akik bizonyították Ukrajna nagy hatótávolságú képességét. Jelentős eredményt értünk el Oroszország területén, és ez az a fajta akció, amely gyengíti az ellenséget” - mondta az ukrán elnök.
Oroszország kitart állítása mellett, miszerint a fegyverraktár nem sérült meg, mert a légvédelem még időben hatástalanította az ukrán drónokat.
Ezzel egyidőben állt nyilvánosság elé az orosz elnök is, aki bejelentette az orosz hadsereg modernizálását.
„A hadsereg és a haditengerészet átfogó újrafelszerelésének programját hajtjuk végre. Nem egyedi, hanem átfogó modernizációt. A csapatok modern, nagy pontosságú fegyvereket és páncélozott járműveket, repülőket, ellenségfelderítő és ellenségelhárító rendszereket, irányító és kommunikációs rendszereket kapnak” – mondta Vlagyimir Putyin.
Az orosz elnök azt is kiemelte, hogy az új, modern technológia hatékony működtetéséhez magasan képzett katonákra lesz szükség, akik készek ilyen eszközökkel harcba indulni.