Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

Béremelést sürgetnek szakértők Nyugat-Európában a brutális áremelések miatt

Access to the comments Kommentek
Írta: Zsíros Sándor
euronews_icons_loading
Néhány boltban már korlátozzák a megvehető mennyiséget bizonyos termékekből
Néhány boltban már korlátozzák a megvehető mennyiséget bizonyos termékekből   -   Szerzői jogok  Steve Parsons/AP

Az európai kormányoknak közbe kell lépniük és emelniük kell a béreket azért, hogy ellensúlyozzák az inflációt - mondta az Euronewsnak a FEPS kutatóintézet tanulmányokért ls politikért felelős igazgatója. Szerinte elsősorban most az emberek vásárlóerejének megtartása lenne a fő feladat.

Rekordmértékű infláció nehezíti az emberek életét Európában. Belgiumban idén 8 százalékos drágulást várnak, az energia, az élelmiszer ára viszont ennél is meredekebben emelkedik. Brüsszel bevásárlóutcájában sokan panaszkodnak.

“Drágult a liszt, a cukor, az olaj. Reméljük, hogy Ukrajnában rendeződik a helyzet és az élet visszatér a régi mederbe” - mondta egy vásárló. 

“Az anyám sokat vezet és mostanában inkább a szomszédos országokban tankol, Hollandiában, vagy Luxemburgban, mert ott olcsóbb a benzin” - tette hozzá egy másik járókelő. 

Civil szervezetek aggódnak amiatt, hogy a háború elmélyítheti a szegénységet Európában.

Nem a civileknek kellene betölteni azt az űrt, amit a kormányok hagynak. Ha a civilek nem dolgoznának, akkor sokan nem férnének hozzá az alapvető dolgokhoz

– mondta egy civil szervezet, a Social Platform munkatársa, Helen Willets.

Egy szakértő szerint a kormányoknak nagyon gyorsan új energia és élelmiszer-források után kell nézniük és emelniük kell a fizetéseket.

Nem látom, hogyan kerülhetnénk ki ebből a válságból anélkül, hogy előtérbe helyeznénk a fizetések és a vásárlóerő kérdését” – mondta David Rinaldi, a FEPS tanulmányokért és politikáért felelős igazgatója.

Az árakat ugyanakkor a spekuláció és a felvásárlás is felfelé hajtja, ami ellen több kereskedő is próbál fellépni. Közben az Európai Parlament képviselői arra figyelmeztettek, hogy az Ukrajnában zajló háborúnak súlyos szociális és gazdasági következményei vannak Európában.