NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Sophie in 't Veld az Orbán-kabinetről: ilyen kormányra nincs szükség az EU-ban

Orbán Viktor Brüsszelben 2021 októberében
Orbán Viktor Brüsszelben 2021 októberében Szerzői jogok Olivier Hoslet/EPA
Írta: Magyar Ádám
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Az Európai Parlament LIBE-szakbizottságának tagjai felváltva követeltek erősebb fellépést Magyarországgal szemben az Európai Bizottságtól.

HIRDETÉS

Indulatos vitát hozott az Európai Parlament Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottságának szerdai ülése, melyen a magyar jogállamiság helyzetéről és a budapesti kormány által gyermekvédelminek nevezett törvényről tárgyaltak a képviselők.

Az ülésen részt vett Didier Reynders, az Európai Bizottság jogérvényesülésért felelős biztosa. A nyitóbeszédek után a parlament tagjai neki tettek fel kérdéseket a témával kapcsolatban. A forgatókönyv néhány kivétellel úgy nézett ki, hogy az adott képviselő határozottabb fellépést követelt a Bizottságtól a magyar kormánnyal szemben, Reynders pedig igyekezett megnyugtatni a kérdezőt, hogy az EB minden tőle telhetőt megtesz, de csak az uniós jogszabályok alapján tud eljárni.

„Elegem van ebből a vitából"

A leghevesebb Sophie in 't Veld, a Renew Europe liberális frakció képviselője és a magyar kormány régi kritikusa volt. A holland politikus Vlagyimir Putyin ügynökének nevezte Orbán Viktort:

Rengeteg alkalommal folytattuk már le ezt a vitát, és elegem van belőle. Egyszer szeretném már azt hallani, hogy a Bizottság nem az eljárásrendekről beszél.... 12 éve adunk le figyelmeztetéseket Orbánnal kapcsolatban, és nézzék meg, mire jutottunk vele. Orbán meghekkelte a választási rendszert és Putyin ügynökeként dolgozik, mi pedig arról beszélünk, hogy küldjünk egy újabb levelet, vagy indítsunk egy újabb eljárást. Őt ez egyáltalán nem érdekli.

In 't Veld azt követelte a Bizottság képviselőjétől, hogy hagyjanak fel a levélírogatással és a különböző eljárások indításával, vegyék végre elő a legkomolyabb fegyvereiket, pereljék szét az Orbán-kormányt. A beszéde vége felé pedig azt is kimondta, hogy ilyen kormányra, mint a magyar, egyszerűen nincs szükség az Európai Unióban.

„Orbán Putyin forgatókönyvéből dolgozik"

Hasonló gondolatokat fogalmazott meg Cyrus Engerer máltai szocialista képviselő, aki arról beszélt, hogy a civil társadalom támadás alatt áll Magyarországon, és az Orbán-kormány Vlagyimir Putyin forgatókönyvéből dolgozik. A Fidesz korábbi pártcsaládjából, az Európai Néppártból Maria Walsh ír politikus fárasztónak nevezte, hogy az EU hosszú évek óta nem tud semmit tenni a magyar kormánnyal.

A holland Thijs Reuten a szocialistáktól azt kérte számon Reyndersen, hogy a bevett eljárásokon túl nem ad morális útmutatást, nem lép fel elég hangsúlyosan a homofób kijelentések ellen. Malin Björk svéd baloldali képviselő arról beszélt, hogy az EU feladata, hogy megvédje az LMBTQ-közösségbe tartozó embereket, és fellépjen a magyarországi autoriter vezetés ellen. Az Európai Bizottság szerinte is hibázott, mert nem tett eleget a magyarországi folyamatok megállításáért.

Yves Herman/REUTERS via AP
Didier Reynders uniós biztos egy korábbi felvételenYves Herman/REUTERS via AP

A magyar dossziét a holland Judith Sargentinitől átvevő francia Gwendoline Delbos-Corfield a zöldektől egy magyar, még a választás előtt készített közvéleménykutatást idézett, mely szerint a dolgozó magyarok 28 százaléka kész elhagyni az országot, ha Orbán Viktor marad hatalmon. Delbos-Corfield szerint a franciáknak csak nagyjából 5 százaléka akarna külföldre menni, ha Marine Le Pen győzne a vasárnapi választáson.

„Vannak magyarok, akik tényleg elhiszik, hogy mi, az Európai Unió majd bemegyünk az óvodákba, és megváltoztatjuk a gyerekek nemét. Ezt teszi 12 év propaganda" - tette hozzá a politikus, aki tavaly ősszel az EP-delegáció vezetőjeként járt Magyarországon, és az országgyűlési választások alatt is megfigyelőként volt jelen.

A számonkérő hangokhoz csatlakozott Donáth Anna is, aki a magyarországi Momentum Mozgalom tagjaként a Renew Europe liberális frakcióhoz tartozik az Európai Parlamentben. Donáth azt mondta, hogy már öt barátja költözött el Magyarországról április 3-a óta, mert melegek, és békében szeretnének élni, családot akarnak alapítani. A politikus ezzel azt akarta hangsúlyozni, hogy nemcsak elvi vitát folytatnak, hanem valós emberek életéről, jövőjéről van szó. A képviselő beszélt arról is, hogy a népszavazáson érvénytelen voksolásra buzdító civil szervezetek büntetést kaptak, amit egyébként a vitán részt vevő több képviselőtársa is felháborítónak, illegálisnak nevezett.

Reynders: ennyit tudunk tenni

Didier Reynders a kritikákra reagálva elmondta, hogy az Európai Bizottság jelenleg is vizsgálja, hogy az Európai Unió Bírósága elé lehet-e vinni a magyar gyermekvédelmi törvényt, a magyar kormány LMBTQ-ügyben adott válaszlevele alapján. A politikus azt is hangsúlyozta, hogy a Bizottság jelenleg még tart vissza uniós pénzeket Magyarországtól, mert nem kapott garanciát az általa szükségesnek ítélt reformokra. Ezzel a helyreállítási alap forrásaira utalt, mely ügy friss fejleményeiről itt írtunk bővebben:

Reynders kiemelte, hogy ha nem a bíróságra mennek LMBTQ-ügyben, akkor az Európai Tanácsra, a tagállamok vezetőire marad a döntés, ott viszont adott esetben, például a hetes cikkely szerinti eljárás keretében csak ellenszavazat nélkül lehet egy országot elítélni.

Ezért most a legjobb módszernek a Bíróság tűnik, oda viszont csak akkor érdemes fordulni, ha sikerül jogilag jól megalapozott keresetet felépíteni (a Bizottság tavaly júliusban indított kötelezettségszegési eljárást Magyarországgal szemben a gyermekvédelmi törvény miatt, ez juthat el a jövőben a bírósági szakaszba).

Ami az egyéb lehetőségeket illeti, Reynders hangsúlyozta, hogy a Bizottság az uniós szerződések védelmezője, ezért mindenképpen be kell tartania az azokban foglaltakat, csak a lefektetett eljárásrendeknek megfelelően tud cselekedni.

Koszticsák Szilárd/MTVA - Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelõ Alap
Hidvéghi Balázs az Európai Parlamentben 2019-benKoszticsák Szilárd/MTVA - Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelõ Alap

Hidvéghinek Orwell jutott eszébe az ülésről

A magyar kormány védelmében csak két képviselő szólalt fel. Az egyik a fideszes Hidvéghi Balázs volt, aki George Orwell 1984 című művéhez hasonlította az ülésteremben tapasztaltakat. Elmondása szerint sosem gondolta volna, hogy ennyi gyűlölettel fog találkozni, mint amit a kollégáitól kapott a vitán, de a magyar emberek üzenete egyértelmű: a választáson kifejezték, hogy támogatják a magyar kormányt, és nem kérnek Brüsszel beavatkozásából. A politikus szerint tiszteletben kell tartani a magyar választók akaratát, és véget kell vetni az Európai Unió által folytatott boszorkányüldözésnek.

Orbán Viktor mellett rajta kívül csak Jorge Buxadé állt ki, az Európai Konzervatívok és Reformerek frakciójából. A barcelonai politikus azt mondta képviselőtársainak, hogy Magyarországon jól működik a demokrácia, van alkotmány, ami védi az embereket, van szabad média, szabad a jogrendszer, és a választás is teljesen törvényes volt, amiről ő maga is megbizonyosodott megfigyelőként. Majd hozzátette:

Tudom, hogy sokan nem szeretik a Fideszt, de a demokrácia így működik.

Jorge Buxadé szerint Magyarország nem az utolsó uniós tagállam, amely törvényt fogad el a gyermekek védelmében, és Magyarországon sokkal szabadabban sétálhatnak a homoszexuálisok, mint sok nyugat-európai no-go zónában.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Freedom House: Magyarország továbbra is csak hibrid rezsim

Orbán Viktor első útja a Vatikánba vezet

Exkluzív Euronews-felmérés: az európaiak továbbra is támogatnák Ukrajnát