NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Brüsszeli gyors: írásos nyilatkozata miatt bukhatott el Trócsányi, azt mondja, nem nyugszik bele

Brüsszeli gyors: írásos nyilatkozata miatt bukhatott el Trócsányi, azt mondja, nem nyugszik bele
Szerzői jogok 
Írta: Zsíros Sándor
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A dokumentumban a fideszes politikus azt írta, minisztersége alatt nem kapott állami megbízást az általa alapított cég.

HIRDETÉS

Trócsányi László már az első meghallgatás előtt megbukott. Az Európai Parlament szakbizottsága ugyanis pénzügyi összeférhetetlenséget talált nála.

"Tiszta a lelkiismeretem" - ezt mondta Trócsányi László a meghallgatása után. Az EP jogi bizottsága viszont nem engedélyezte a magyar jelölt meghallgatását az összeférhetetlenség miatt.

Hasonló volt a helyzet a román biztosjelölt, Rovana Plumb esetében.

"Olyan összeférhetetlenséget találtunk, amit nem tudunk jóváhagyni. Ez a mi szerepünk. Nem hagyjuk jóvá a két jelölt meghallgatását" - mondta egy francia EP-képviselő, Manon Aubry.

Trócsányi László esetében a bizottság leginkább azt vizsgálta, hogy kapott-e állami megbízásokat a politikus által alapított ügyvédi iroda. Végül 11-en szavaztak a magyar jelölt ellen és 9-en támogatták.

A Fideszes EP-képviselő, Szájer József politikai boszorkányüldözésnek tartja a történteket.

"Itt egy politikai boszorkányüldözésről van szó. És ebben a tekintetben fogjuk ezt az ügyet kezelni. A legrosszabb kommunista időkre emlékeztető előzetesen megírt koncepciós eljárás részesei vagyunk" - mondta Szájer József.

Most az Európai Bizottság következő elnökének, Ursula von der Leyennek kell döntenie arról, kér-e új jelöltet Magyarországtól és Romániától.

A Momentumos Donáth Anna a Twitteren arról írt, Trócsányi László a bizottságnak tett nyilatkozatában hazudott arról, hogy nem kapott új kormányzati megbízást minisztersége idején.

Trócsányi nyilatkozatában ez áll: "Igazságügyi miniszterségem idején, 2014 és 2019 között a Nagy és Trócsányi iroda visszautasított minden kormányzati munkát, de a már meglévő megbízásokon tovább dolgozott. "

Donáth Anna szerint ennek ellentmond az a dokumentum, amelyet Jávor Benedek publikált korábban. Ez egy 2018-ban a Miniszterelnökség és a Nagy és Trócsányi Ügyvédi iroda közötti szerződés, amelyben az ügyvédi iroda jogi tanácsadást vállalt a kormány felé.

Reagált a szocialista Ujhelyi István is, aki szerint Trócsányi Lászlóval együtt megbukott az egész NER, vagyis a Nemzeti Együttműködés Rendszere.

"Orbán jelöltje ezen a ponton még nem is a szakmai alkalmatlansága miatt bukik el, hanem azért, mert világossá vált: hazug és korrupt" - írta Ujhelyi István.

Trócsányi: jogi lépéseket teszek

Trócsányi László szerint biztosjelölti ügyében minden tényalapot nélkülöző politikai döntés született, amellyel szemben megteszi a szükséges jogi lépéseket. 

A politikus az MTI-nek beszélt erről, a Twitterre is feltett angol és francia nyelvű közleményében pedig azt írta, az Európai Parlament (EP) jogi bizottsága (JURI) 11 igen, 9 nem és 2 tartózkodás mellett összeférhetetlenséget állapított meg személyével szemben. 

A zárt ülésen a hozzá feltett minden kérdésre transzparens választ adott, összhangban a már korábban benyújtott dokumentumokkal. Köszönetet mondott mindazoknak, akik támogatták, hogy „a Magyarország számára történelmi jelentőségű” portfólióra megfelelően készülhessen fel.

Az nem világos, hogy Trócsányi László milyen konkrét jogi lépésekre gondolt.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Az EU vezetői átfogó versenyképességi megállapodást szorgalmaznak az USA és Kína ellensúlyozására

Az EP-választáson indítják a Budapesten fogva tartott olasz Antifa aktivistát

Brüsszeli EU-csúcs: fókuszban az orosz-ukrán háború és a Közel-Kelet