NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

"Az unió nem tudta feltartóztatni Orbánt"

"Az unió nem tudta feltartóztatni Orbánt"
Írta: Zsíros Sándor
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A magyar származású amerikai professzor szerint az uniós pénzek megvonása az egyetlen fegyver Brüsszel kezében

HIRDETÉS

Az Euronews riportere brüsszeli előadása apropóján készített interjút R. Daniel Kelemennel aki az amerikai Rutgers Egyetem professzoraként politológiával és európai uniós joggal is foglalkozik.

Az apai ágon magyar származású jogász gyakran publikál arról, mekkora kihívást jelent az Orbán-kormány az Európai Unió számára.

Ursula von der Leyen megválasztásáról úgy gondolja, nem biztos, hogy a Visegrádi országok jól járnak a német politikussal a bizottság élén.

"A visegrádi országok győzelemként kezelték von der Leyen jelölését, hiszen blokkolták Frans Timmermanst. De szerintem hosszú távon nem érzik majd győzelemnek ezt, hiszen ő korábban már nyilvánvalóvá tette, hogy keményen lépne fel a jogállamisági ügyekben. Meglátjuk majd. De ő semmiképpen sem olyan személy, aki elfogadná az autoriter tendenciákat, ahogy Manfred Weber tette."

A professzor szerint az unió eddigi erőfeszítései a magyar miniszterelnök megállítására sikertelenek voltak.

"Az Európai Uniónak egyáltalán nem sikerült megfékeznie Orbán Viktor politikáját. Ezt egyáltalán nem tartom sikernek. Hacsak nem arra gondolunk, hogy enélkül a politikája még rosszabb lehetne és egy ennél is kényszerítő jellegűbb rendszert épített volna ki. Nos talán ezt megakadályozták, így Magyarország nem lett olyan, mint Oroszország, vagy Törökország. De abban, hogy egy puha autoriter rendszerben megszilárdítsa a hatalmát, egyáltalán nem tudták megakadályozni."

Ál-felfüggesztés

Szerinte különösen álságos volt az a módszer, ahogy az Európai Néppárt kezelte Orbán Viktor és a Fidesz ügyét márciusban, amikor felfüggesztették a magyar kormánypárt tagságát.

"Ez csak egy ál-felfüggesztés volt. A néppárti felfüggesztés például soha nem vonatkozott a fideszes európai parlamenti képviselőkre az ottani néppárti frakcióban. Sőt, még támogatták is Webert és megmaradt a néppárti tagságuk. A felfüggesztés célja az volt, hogy elkerüljék a szavazást a kizárásról. Márciusban még sok tagpárt a Fidesz kizárásáról akart dönteni. Weber azért találta ki a bölcsek Tanácsát és a felfüggesztést, hogy a választás utánra halasszák az üggyel való érdemi foglalkozást."

Az unióban nagytakarítást kellene rendezni, de csak a pénzcsapok elzárásával lehet megállítani Orbánt - fogalmazott a professzor.

"Amikor az európai pártokról beszélünk, nos mindegyiknek nagytakarítást kellene rendeznie és megszabadulni a zseb-diktátoroktól. Igen a néppártnak ki kellene rúgnia a Fideszt, a liberális frakciónak pedig ki kellene rúgnia a cseh miniszterelnök, Babis pártját a korrupciós ügyek miatt. Vagyis a pártoknak biztosítaniuk kellene, hogy a tagpártjaik megfelelnek a demokratikus értékeknek. A másik dolog, amit az Európai Uniónak meg kellene tennie – és ez kulcsfontosságú – az az, hogy elvágják az uniós forrásoktól azokat az államokat, amelyek nem tartják tiszteletben a jogállamiságot. Amíg jön a pénz, a többi nem igazán számít nekik."

Az Orbán-kormány sorra nyeri a választásokat, de ez nem azt jelenti, hogy minden rendben van a magyar demokráciával.

_"Nagyon sok ember támogatja Orbán Viktort, de mégsem hívhatjuk ezt demokratikus többségnek. Az EBESZ (Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet - a szerk.) szerint a legutóbbi két parlamenti választás Magyarországon szabad volt, de nem tisztességes. Hiszen a kormány ellenőrzi a médiát és más manipulációk is vannak. Nézzék csak meg Oroszországot! Putyint is nagy arányban választották meg, de nem tartjuk demokráciának Oroszországot. _

Ha Magyarországon valódi demokrácia lenne, akkor a kormánynak nem lenne szüksége arra, hogy ellenőrizze a sajtót, ahogy most teszi, nem kellene manipulálnia a választási bizottságokat, ahogy most teszi. Valódi, tiszta és tisztességes választásokra, sokszínű és szabad sajtóra, szabad és élénk civil társadalomra lenne szükség ahhoz, hogy valódi demokráciáról beszéljünk! Elég megnézni a Freedom House jelentését. Ezt a szervezetet egyébként a konzervatívok irányítják Amerikában. Nos az ő értékelésük szerint Magyarország az első uniós tag, amelyet a szabad országok csoportjából leminősítettek a részben szabad kategóriába. Ebben a csoportban van Pakisztán és Zimbabwe is. És ide egyértelműen az Orbán-rezsim miatt jutott az ország. Senki nem állítja, hogy diktatúra lenne, mint mondjuk Észak-Koreában, de egy lágy autoriter rendszer épült ki, amely lehetővé tesz egy kevés politikai versenyt, hogy eltakarja a hatalom megszilárdulásának valóságát."

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Exkluzív Euronews-felmérés: az európaiak továbbra is támogatnák Ukrajnát

Európa sorsa összefonódik Ukrajna sorsával - mondta Kijevben az uniós liberálisok vezetője

Az uniós országok keményvonalas megállapodást kötöttek az ukrán gabonáról, ami felveti a vámok lehetőségét