A Krím-félsziget bekebelezése megijesztette a belorusszokat, elkezdtek a Nyugathoz közeledni.
Március 25-én ezrek gyűltek össze Minszkben, a belarusz fővárosban, hogy megünnepeljék az első Belarusz Népi Köztársaság létrejöttének centenáriumát. Az 1918-ban kikáltott köztársaságot néhány hónappal később elsöpörték a bolsevikok.
Ez egy nem hivatalos megemlékezés. A hivatalos nemzeti napon az ország Szovjetuniótól való 1991-es függetlenedését ünneplik.
De sokak számára március 25-e, az úgynevezett szabadság napja a belarusz identitás valódi jelképe. Mint ahogyan a korábbi, fehér-piros-fehér belorusz zászló, amelyet 1995-ben lecseréltetett Alekszandr Lukasenka elnök.
A lobogót, amelyet éveken át tiltottak, azon az egy napon, a megemlékezés örvén engedélyezték.
"Remélem, hogy ez talán az új szabadságunk kezdete lesz. Hiszen a beloruszok nem szabadok Belarussziában" - vélte egy helyi lakos.
Helyszíni tudósítónk elmondta: Az esemény több ezer embert vonzott ide, erre a térre. De mások számára, akik a város egy másik részében próbáltak ma reggel felvonulni, a dolgok nem voltak zökkenőmentesek.
Egy órával az engedélyezett ünnepségek előtt egy betiltott esemény nem volt hosszú életű. A rezsim néhány tucat ellenzője és más, hétköznapi emberek, a város egy másik részén gyűltek össze, hogy a központba vonuljanak, a megemlékezések színhelyére. De hiába.
Helyszíni tudósítónk látta a letartóztatásokat. Több tucat embert tartóztattak le aznap Minszkben és országszerte.
"A mai nap egy ünnep! Miért tartóztatnak le embereket? Valódi diktatúrában élünk, se szabadon nem fejezhetjük ki a véleményünket, sem rendes munkája nincs az embereknek!" - vélte egy asszony.
Az elégedetlenségre szeretne válaszolni a híres ellenzéki, és 2010-es volt elnökjelölt Mikalai Statkevics. Néhány nappal korábban találkoztunk vele, és feleségével, Marynával. A pár napokon át nem hagyta el otthonát, nehogy letartóztassák őket a március 25- i ünnepségek előtt. Állandó megfigyelés alatt tartják őket.
Maryna Statkevics:
- Lehallgatnak bennünket! Zajt csapunk, így kevésbé értenek minket.
Mikalai Statkevicset 2010-ben tartóztatták le, amikor sokakat elvittek a Lukashenka újraválasztása elleni tüntető tömegek közül. Az ő és más politikai foglyok 2015-ös szabadon engedése vezetett a Belarusszia elleni európai szankciók többségének feloldásához.
De az elnyomásnak nincs vége továbbra sem az ellenzéki szerint, aki azt mondja: életében összesen nyolc évet ült börtönben.
Mikalai Statkevics:
- Ez az ország megfojtja az embereket, nehéz itt lélegezni. A félelem uralkodik mindig. Ha senki nem beszél a szabadságról, ha senki nem harcol érte, akkor az emberek elfelejtik, hogy létezik szabadság. A társadalom szétesik, és az ország könnyű prédájává válik egy külső erőnek. Lukashenkát támogatja Putyin, márpeidg Putyin sokkal népszerűbb nála Belarussziában. Az ország lehetséges elcsatolása nagyon könnyűnek és vonzónak tűnhet Putyin számára. Normális jövőt akarunk az országunknak, szóval továbbra is utcára fogunk vonulni.
Interjúnkat hirtelen megszakíttották.
Mikalai Statkevics telefonál:
- Ez Nieklaiev Sivcsik és Viniarsky, ugye? Azt hiszem, mára ennyi volt.
A telefon folyamatosan csörgött. Belarusszia három legfőbb ellenzéki politikusát letartóztatták.
Maryna telefonál:
- Igen, itthon vagyunk… Megpróbáljuk… Itt van nálunk az Euronews, szóval nem hiszem, hogy bármit tennének velünk.
Az ellenzéki politikust négy nappal később tartóztatták le otthona előtt, amikor megpróbált csatlakozni a betiltott felvonuláshoz a március 25-i ünnepségek előtt.
A legtöbben, akiket aznap letartóztattak, estére szabadok voltak. A tiltakozás elfojtása kevésbé volt erőszakos, mint tavaly ilyenkor. Több ezren csatlakoztak az ellenzéki tüntetésekhez heteken át. Egy olyan rendelet ellen tiltakoztak, amely értelmében adót vetnek ki azokra, akik egy évben hat hónapnál kevesebbet dolgoznak. Ez az úgynevezett "parazitaadó".
Hétköznapi embereket, aktivistákat és újságírókat tartóztattak le, összesen több száz tüntetőt. A kormány végül eltörölte a rendeletet év elején.
Az ország egyetlen független szakszervezeténél volt találkozónk. Itt támogatást és jogi tanácsadást kínálnak a nehézségekkel küzdő embereknek. Vladimir és Dimitry maguk is aktivisták lettek, miután áldozatul estek a parazita törvénynek tavaly. Vladimir életében először kiment tüntetni is 2017-ben.
Vladimir:
- Letartóztattak, és bezártak egy cellába, ahol nem volt se világítás, se szellőzés, mindenféle magyarázat nélkül. Ügyvédet se kaptam, és a családommal se vehettem föl a kapcsolatot.
Dmitry:
- A hármas számú rendelet miatt elkezdtem több figyelmet szentelni az új törvényeknek. Tanulmányoztam a jogot, hogy tudjam, hogy védhetem meg magamat.
Sok más beloruszhoz hasonlóan mindkét férfi külföldön dolgozik, hogy így támogassa a családját.
A válság következtében a jövedelmek csökkennek, és egyre kevesebb a munkahely. Az előkészületben lévő rendelet új aggályokat vet fel: a munkanélküliektől a társadalombiztosítási hozzájárulás teljes mértékű kifizetését követelheti meg.
Gennadi Fedynitcs, elnök, REP szakszervezet:
- Egy olyan családban, ahol eleget keresnek, szabadon is gondolkoznak. És a hatalomnak nincs szüksége olyanokra, akik szabadon gondolkoznak. Amikor az emberek szegénységben élnek, nem gondolkoznak globális dolgokról, csak a túlélésükre gondolnak. Ez a különbség a demokrácia és a tekintélyelvű rezsim között. A szakszervezet zavaró tényező. Zár alá vették a helyiségeiket, a tagjai ellen vizsgálat folyik.
Pár nappal a találkozónk után Dmitry-t is letartóztatták a március 25-i nem engedélyezett tiltakozáson.
A tiltakozás lehetősége több mint limitált Belarussziában, ahol a KGB még mindig ezen a néven működik. A szólásszabadság, ahogyan a sajtó is, szigorú kontroll alatt áll. Ám Aljakszandr Lukasenka autoriter rezsimje, úgy tűnik, lazítani akar a szorításon. Mióta a Krímet annektálta Oroszország, amelytől gazdaságilag függ Belarusszia, Minszk a korábbinál jobban próbál az Európai Unió kedvében járni. A rezsimnek javítania kell a szabadságokról és az emberi jogokról szóló fejezeteken, ismerte el a külügyminiszter.
A változások már látszanak. De Moszkvát óvatosan kell kezelni.
Vladimir Makei, külügyminiszter:
- Az nem lehet, hogy még a Szovjetunióban fekszünk le, és egy teljesen európai demokratikus országban kelünk fel. Ez nem azt jelenti, hogy nem akarunk tanulni. De szeretnénk a jövő szempontjából megvizsgálni a dolgokat. A helyzet az országban és körülöttünk is megváltozott, tekintettel például a biztonsági kérdésekre, az ukrán válságra. Ezért van az, hogy a belorusz hatóságok óvatosan szeretnének előrelépni azért, hogy fenntartsák a stabilitást a társadalomban.
Az ütem lassú, amibe belefáradt a fiatalok egy része.
Kseniával a minszki metróban találkozunk. Rendszeresen jár ide, hogy kiegészítse a fizetését. A fennmaradó időben a fiatalasszony tanárként dolgozik egy, a fővárostól pár száz kilométerre lévő faluban. Akkor találkozunk vele újra, amikor hazafelé tart az iskolából. A 200 eurós havi fizetéséből alig tud megélni.
Ksenia:
- A fára elmegy a fizetésem fele.
A fizetésének másik kényszerű megcsapolása az a három újság, amelyet kötelező megvásárolnia minden héten. Mint mondja, ez propaganda.
Ksenia:
- Minden tanárnak meg kell vennie!
Euronews:
- Miért, miről szólnak?
Ksenia:
- A politikánkról, az államról és a szabályokról meg ilyesmiről. Nem tudom. Nem igazán olvasom őket. Viszont jók a tüzeléshez.
Mint mondja, a legnehezebb az ideológiai nyomás az iskolákban.
Ksenia:
- Mindenki fél valakitől. A tanárok félnek az igazgatótól, az igazgató pedig fél az ő feletteseitől. És ez a légkör... Ez nem szabadság. Talán egy idős embernek, aki a Szovjetunióban élt, nagyon jó ez. Nem tudom. De a fiataloknak ez halálos. Nincs haladás, nincs függetlenség, nincs jövő. És az a sok rendőr... mindenütt rendőrök vannak!
Egy szomszédos faluban találkozunk Somileevel, egy fiatal belorusz rapperrel. A külföldön megkeresett pénzéből vette ezt a házat. Itt építette föl a stúdióját.
A zenész is egyike azoknak, aki megkapta az úgynevezett „boldogság” levelet, amelyben felszólítják a munkanélkülieket célzó parazita adó befizetésére. Ez adta az inspirációt egy dal megírásához és a videókliphez is, amelyben elégeti az adóhivatal levelét, és arról beszél, hogy szomjazza a szabadságot.
Somilee:
- Itt, vidéken élve szabadabbnak érzem magam, mintha a városban élnék. Mostanra nincsenek problémáim a hatósággal, arról beszélek, amiről akarok, mindent kimondok, amit csak gondolok. De talán azért nincs problémám, mert meg se hallgattak.
Egy országban, amelyet szétszakít a szovjet örökség és a modernitás utáni vágy, két fajta fiatal él egymás mellett. Ellátogattunk a fiatalok legfőbb szervezetének, a Belarusszia Köztársasági Ifjúsági Uniójának (BRSM) évente megrendezett regionális fórumára. Ez a Komszomol mozgalom utódja, az egykori Szovjetunió ifjúsági kommunista szervezetének, amelyet az állam finanszíroz. Artsiom vezeti az egyik alszervezetet, az úgynevezett Biztonságért és Rendért Brigádot, amely néha besegít a rendőrség munkájába is. Mellette a 21 éves Yegor. Ő vezeti a minszki városi tanács ifjúsági tagozatát. Ezeknek a fiataloknak a haza és a kormány iránti elkötelezettsége töretlen.
Artsiom Mentsiuk:
- Számomra a legfontosabb érték a hazaszeretet, a patriotizmus, a hazafias érzelem. Ezt tanítják az iskolában gyerekkorunktól fogva.
Yegor Makarevics:
- Az ország nem vesztette el a legfontosabb értékeket: nem vesztette el az emberek tiszteletét, külön figyelmet fordít minden egyes állampolgárra, minden kisvárosra, falura és minden útra. Ezért van az, hogy amikor megérkezel Belarussziába, egy nagyon tiszta országot látsz. Egy országot, amely minden nap gondoskodik minden lakójáról. Talán ezért van, hogy azt érezzük itt, hogy stabilitás van, hogy minden nagyon egyértelmű.
Másfajta nemzeti identitást hirdet Pavel Belavus. Három éve nyitotta meg boltját. Itt minden a régi nemzeti zászló színeiben pompázik.
Pavel Belavus:
- Vannak belorusz játékaink, könyvek gyerekeknek és felnőtteknek, köztük a Nobel-díjas Szvjatlana Alekszievics művei. Vannak szuvenírok, ajándéktárgyak, zene. Olyannak mutatjuk be Belaruszt, amilyen és amilyennek lennie kellene.
A bolt puszta létezése is a rezsim nyitásának jele – mondja az alapító. De ez azért korlátozott.
Pavel Belavus:
- Még ha vannak is pozitív változások, és senki sem tartóztat le minket a bolt miatt, ha kimegyek innen, és magammal viszem a fehér-piros-fehér zászlót a rendőrség megjelenik, és biztos problémám akad. A hatalomnak két keze van. Az egyik megenged, a másik tilt, az egyik gondoskodik, a másik üt. És mi a két kéz között vagyunk, próbáljuk elkerülni, hogy belezuhanjunk az egyik vagy a másik kézbe.
Pavel Belavus a március 25-i események fő szervezője is volt.
Pavel Belavus:
- Látunk rendőrségi kordonokat, és vannak letartóztatások is. De ha idejövünk, az azért van, mert az emberek ezt akarták, nem azért, mert megengedték nekik. Az emberek akarták ezt a rendezvényt, és ezért sikerült.
A valóság gyorsan lecsap. Megtudtuk, hogy pár embert azok közül, akik az utcán vonultak a zászlókkal, letartóztatott a rendőrség. De Pavel lelkesedése néhány órára átragadt másokra is.
Pavel a színpadon:
- Ma bizonyítottuk, hogy senkinek sem kell félnie tőlünk, és mi semmitől sem félünk. Mi együtt vagyunk a nemzet, mi alkotjuk azt, mi fogunk élni ezen a földön, és belarusz nyelven fogunk beszélni. A fehér-vörös zászló védjegy lesz. Köszönöm, éljen Belarusszia!