Brüsszel bírálja az ukrajnai korrupciót

Brüsszel bírálja az ukrajnai korrupciót
Írta: Zsíros Sándor
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Ennek ellenére jóváhagyták a társulási szerződést Kijevvel

Egy nappal a társulási szerződés végső elfogadása után EU-Ukrajna csúcstalálkozót tartottak Kijevben.

HIRDETÉS

Ez az a megállapodás, amely miatt kitört a Janukovics elnököt elsöprő forradalom az egykori szovjet köztársaságban és amely kereskedelmi engedményeket ad az országnak.

Az unió azonban bírálja a korrupciót.

- Azt kérjük, hogy fokozzák a korrupció elleni harcot, hiszen a korrupció aláássa azokat az erőfeszítéseket, amelyeket ez a nagyszerű nemzet tesz – mondta Jean-Claude Juncker bizottsági elnök.

A társulási szerződést korábban elutasították egy hollandiai népszavazáson, ennek ellenére életbe léphet.

- Ma világosan látom azt, hogy Önöket nem győzheti egy külső ellenség, hiszen Önök túl erősek ehhez. Önök csak saját magukat győzhetik le – mondta Donald Tusk tanácselnök.

A tárgyaláson szó volt a kelet-ukrajnai harcokról is, amelyek miatt az unió szankciókkal bünteti Oroszországot.

- Oroszország az agresszor, és közvetlenül részt vesz a konfliktusban. Egy hangos és cinikus agresszor. Erre utal az Európai Unió döntése is, amellyel 2018 január végééig meghosszabbították a gazdasági szankciókat – mondta az ukrán elnök, Petro Porosenko.

Az ukrán állampolgárok a múlt hónap óta vízum nélkül utazhatnak az unió területére.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Brüsszel megkezdi az uniós források kifizetését Tunéziának

Zökkenő a korábban sziklaszilárd lengyel-ukrán viszonyban, de szakításról szó sincs

Megindult a küzdelem a gazdák szavazataiért - az Európai Néppárt hatékonyabb képviseletet ígér