Newsletter Hírlevél Events Események Podcasts Videók Africanews
Loader
Hirdetés

EU-csúcs: a védelem mindenek felett

EU-csúcs: a védelem mindenek felett
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
Közzétéve:
A cikk megosztása Kommentek
A cikk megosztása Close Button

Azért Moszkva is számíthat újabb hat hónapnyi gazdasági szankcióra.

HIRDETÉS

Elsősorban a közös védelmi politika volt terítéken a brüsszeli Európai Uniós csúcstalálkozó első tárgyalási napján. Az állam- és kormányfők megállapodtak a közös védelmi alap létrehozásáról – számolt be az Európai Bizottság elnöke.

- A közös védelmi alap azért fontos – érvelt Jean-Claude Juncker, – mert Európában 178-féle fegyverrendszer van, míg az Egyesült Államokban egyetlen. Európában 17-féle tankunk van, míg az Egyesült Államokban egyetlen.

Elhangzott, hogy a tagállamoknak októberig kell összeállítaniuk a közös védelem konkrét lépéseinek tervét. A tanácskozáson szót ejtettek Ukrajnáról is.

- A német kancellár és a francia elnök beszámol az ukrajnai helyzetről – mondta Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke, – és a minszki megállapodásban foglaltak teljesüléséről. Ennek alapján újabb hat hónappal meghosszabbíthatjuk az Oroszországgal szemben érvényben lévő gazdasági büntetőintézkedéseket.

London unióból való távozását nem tárgyalják az Európai Tanács fórumán – jelentette ki Donald Tusk. A vele egyidőben sajtótájékoztatót tartó francia elnök azonban erről is beszélt.

- Jó jel, hogy eszmecsere nyílt erről – mondta Emmanuel Macron. – Arról, hogy számos, az Egyesült Királyságban élő polgárunk aggódik. Az kezdődő tárgyalásokat gyakorlatiasságnak, pozitív gesztusnak tekintem.

Theresa May brit kormányfő előzőleg többször kiállt amellett, hogy a brit és uniós polgárok jogainak kölcsönös elfogadásáról a Brexit tárgyalások korai szakaszában meg kell állapodni.

Ugrás az akadálymentességi billentyűparancsokhoz
A cikk megosztása Kommentek

kapcsolódó cikkek

Kaja Kallas: az EU fenntartja a nyomást Izraelen, mert a helyzet még túl törékeny Gázában

Kallas nem örül annak, hogy Putyin európai földre lép, de üdvözli Trump béketörekvéseit

Kövekkel és téglákkal támadtak rá egy olasz kosárcsapat szurkolói buszára, az egyik sofőr meghalt