Newsletter Hírlevél Events Események Podcasts Videók Africanews
Loader
Hirdetés

A fiatalokal vették célba a terroristák

A fiatalokal vették célba a terroristák
Szerzői jogok 
Írta: Zsíros Sándor
Közzétéve:
Megosztás Kommentek
Megosztás Close Button

A manchesteri terrortámadásban kifejezetten a fiatalokat vették célba azért, hogy sokkolják a társadalmat – mondta az Euronews-nak egy szakértő Brüsszelben.

A manchesteri terrortámadásban kifejezetten a fiatalokat vették célba azért, hogy sokkolják a társadalmat – mondta az Euronews-nak egy szakértő Brüsszelben.

- Meg kell értenünk azt, hogy a céljuk a szenvedélyes reakció kiváltása. Megpróbálják ezzel összemosni az iszlámról, az iszlámizmusról és a dzsihádról kialakult képet az emberekben. Ugyanakkor a nyugati társadalomban is próbálják a növelni a töréseket – mondta Didier Leroy.

A magát Iszlám Államnak nevező csoport ellen nemzetközi katonai akció folyik Szíriában és Irakban, de így is képesek lecsapni Európában.

- A katonai művelet most is zajlik az Iszlám Állam ellen. De az ideológiai csata ügyében még korai lenne győztest hirdetni. A terrorszervezet nagy sikere az, hogy a brexit-népszavazási kampányt, majd az amerikai elnökválasztást is befolyásolni, tematizálni tudták – tette hozzá a Brüsszeli Szabadegyetem elemzője.

Ugrás az akadálymentességi billentyűparancsokhoz
Megosztás Kommentek

kapcsolódó cikkek

Az EU elhalaszthatja az Oroszországgal szembeni új szankciókat, mert a G7-ekkel egyeztet az árplafonok ügyében, akár teljes tilelom is jöhet

Az Európai Bizottság arra kéri Orbán Viktort, hogy tisztességesen posztoljon Magyar Péterről

Calviño az EU vezetőinek üzeni: valósítsák meg a megtakarítási és befektetési uniót!