Newsletter Hírlevél Events Események Podcasts Videók Africanews
Loader
Hirdetés

Fiatalok kérdezik Junckert

Fiatalok kérdezik Junckert
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
Közzétéve:
Megosztás Kommentek
Megosztás Close Button

Az euronews nézői kérdezhetik az Európai Bizottság elnökét.

Az Európai Parlament képviselői előtt tartott beszéde után, az Európai Bizottság elnöke csütörtökön három fiatal elé ül le, hogy egy órán át válaszoljon kérdéseikre.

Az Euronews találkozott a trióval, hogy megtudja, mire számítanak.

Évérékelő beszédében Jean-Claude Juncker egyértelművé tette, hogy az Európai Unió egzisztenciális válságban van. A tavalyi lelkes beszéd után, melyben a menekültválságra koncentrált, ezúttal szinte mindenről beszélt. Növekedés, védelem, munkanélküliség, brexit, migráció. És konkrét terveket mondott, azt bizonyítandó, hogy odafigyel az európaiakra. Vivien Pertusot, a Francia Nemzetközi Kapcsolatok Intézete munkatársa értelmezte az euronewsnak a beszéd mondanivalóját.

A Brexit olyan új tény Európában, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni. Nigel Farage, a Brexit egyik legnagyobb támogatója is ott volt az ülésen, és nem meglepő módon nem ért egyet Juncker elgondolásaival.

Kövesse élőben 11 órától az euronews.comon és a Youtube-on Jean-Claude Juncker és a fiatalok interjúját. És ha van kérdése, tegye fel az #askjuncker hashtag segítségével.

Ugrás az akadálymentességi billentyűparancsokhoz
Megosztás Kommentek

kapcsolódó cikkek

A kormánypárti szavazók 54%-a hisz a kormányak az energiaszankciók alóli mentességgel kapcsolatban

A szarajevói szafari: gazdag külföldiek egy vagyont fizettek hétvégi embervadászatért a háború alatt

Portugálián már végigsöpört, most az Egyesült Királyság felé tart a Claudia vihar