NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Focival küzdenek a radikális iszlám terjedése ellen

Focival küzdenek a radikális iszlám terjedése ellen
Írta: Zsíros Sándor
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Focival a terrorizmus ellen – ez volt a jelmondata annak a meccsnek, amelyet brit és belga fiatalok csapatai játszottal Brüsszel Molenbeek…

HIRDETÉS

Focival a terrorizmus ellen – ez volt a jelmondata annak a meccsnek, amelyet brit és belga fiatalok csapatai játszottal Brüsszel Molenbeek negyedében.

Ezt a kerületet az iszlámizmus melegágyának tartják.

Az itteni “Project Foot” névre halgató kezdeményezés lényege, hogy focival foglalják le a fiatalokat, akiket gyarkran próbálnak beszervezni az Iszlám Állam soraiba.

- Szíriába akartak vinni, pénzt is ajánlottak ezért. Azt mondták, isten nevében kell ölni. Tudtam, hogy ez nem igaz, megkérdeztem az itteni imámokat Molenbeekben és ők is azt mondták, hogy ez helytelen – mesélte saját élményeit a csapat egyik edzője. Azzedine Benfama.

A londoni csapat, a TUFF FC évek óta működik, az alapítók szerint több tucatnyi fiatalt beszéltek le a szíriai harcokban való részvételről.

- Ez nem csak egy csapat, olyan, mint a családunk. Stabil alapokat adnak, segítenek a tanulásban, az edzésben is – mondta ez a lány.

A gyerekek később az Európai Parlament elnökével is találkoztak.

A meccs főszervezője egy brit EP-képviselő, Syed Kamall, maga is muszlim és aktívan küzd a radikalizáció ellen.

Szerinte több ilyen helyi kezdeményezésre lenne szükség.

- A nyugat-londoni projekt erőssége, hogy helyben segít megakadályozni a fiatalok radikalizációját. Itt Molenbeekben is egy hasonló radikalizáció elleni projektet látunk. Itt nem az Európai Parlament, a brit, vagy a belga törvényhozás politikusai, hanem a helyi közösségek próbálnak megoldást találni a saját problémáikra – mondta Syed Kamall.

A fiúk meccsét Molenbeek, a lányokét pedig a londoni csapat nyerte.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Exkluzív Euronews-felmérés: az európaiak továbbra is támogatnák Ukrajnát

Európa sorsa összefonódik Ukrajna sorsával - mondta Kijevben az uniós liberálisok vezetője

Az uniós országok keményvonalas megállapodást kötöttek az ukrán gabonáról, ami felveti a vámok lehetőségét