Európai hírek 500 millió dollárért kőolajat, 700 millióért pedig fegyvereket vesz a magyar kormány Amerikától
Európai hírek 500 millió dollárért kőolajat, 700 millióért pedig fegyvereket vesz a magyar kormány Amerikától
Svájc A WHO világjárvánnyá nyilvánította a koronavírust Már napokkal ezelőtt volt róla szó, hogy hamarosan átminősítik 11/03/2020
Cinema Csak félig maradt el a Genfi Emberi Jogi Filmfesztivál A koronavírus keresztülhúzta a szervezők szándékait, de a filmekkel kapcsolatos beszélgetéseket az interneten meg lehet tekinteni. 10/03/2020
Cinema Koronavírus: megrendezték az első filmfesztivált közönség nélkül Koronavírus: a 18. Genfi Nemzetközi Filmfesztivál és Emberi Jogi Fórum érdeme, hogy a járvány ellenére létrejött a közösségi médián keresztül 09/03/2020
Svájc Néhány ország csak beszél a védekezésről Az Egészségügyi Világszervezet szerint egyes országok keveset tesznek a koronavírus-fertőzések visszaszorításáért. 06/03/2020
Svájc Már a svájci hadsereget is karantén alá vonták a koronavírus miatt Minden óvintézkedést megtettek, remélik, hogy nem terjed tovább a kór. 04/03/2020
Svájc Lőszerraktár mellett élnek: akár 10 évre is kiköltöztethetik a svájci Mitholz lakosait Addig kárpótolják őket, gondoskodnak otthonaikról, és a mezőgazdasági munkálatokat is elvégzik helyettük. 27/02/2020
Sport Federert megműtötték, kihagyja a Roland Garrost A svájci teniszező várhatóan a füves pályás szezonban ragad újra ütőt. 20/02/2020
No Comment Ciara Svájcban is dühöng A német nyelvterületen Sabine néven emlegetett vihar a svájci hegyekben 200 kilométeres óránkénti sebességgel tombol. 11/02/2020
Svájc A tolerancia győzött Svájcban Népszavazáson, közel kétharmados többséggel fogadták el a nemi alapú diszkrimináció tilalmát Svájcban. 09/02/2020
Svájc Népszavazáson fogadták el a nemi alapú diszkrimináció tilalmát Svájcban Az előzetes eredmények szerint a megjelentek 62 százaléka voksolt amellett, hogy a jövőben tövény tiltsa a nemi orientáció miatti megkülönböztetést. 09/02/2020
Uzlet Lemondott Tidjane Thiam Hazájából egy katonai puccs üldözte el, Európában újraépítette karrierjét, most egy cégen belüli hatalmi harc miatt kényszerült távozni. 07/02/2020
Svájc Gyógyszerlottó - száz szerencsés SMA-beteg csecsemő ingyen juthat gyógyszerhez A svájci Novartis gyógyszergyártó kisorsol száz beteg gyereket, akiknek ingyen adja az életmentő gyógyszert. 03/02/2020
Cinema Wenders: "Két, három dolog, amit tudok Edward Hopperről" Ezzel a címmel vetítik a német rendező rövidfilmjét egy bázeli Hopper-tárlaton. Wim Wenders megeleveníti az amerikai festő néhány emblematikus alkotását, és eközben maga is megjelenik egy-egy pillanatra. 31/01/2020
Svájc A WHO vészhelyzetet hirdetett a koronavírus miatt Az Egészségügyi Világszervezet ellenzi, hogy bármelyik ország utazási korlátozásokat vezessen be Kínával szemben. 30/01/2020
Világ The Global Conversation: Európa új geopolitikai helyzete Vita arról, hogyan lehet Európa hangja egységesebb, erősebb és jobban hallható 24/01/2020
Uzlet Davos: a fórum hivatalosan befejeződött A részvevők közül sokan felköltöztek a hegytetőre. Ott különleges rendezvényeken találkozhatnak, folytathatják a párbeszédet, a kapcsolatépítést. 24/01/2020
Svájc Soros egymilliárd dollárból alapít új egyetemi hálózatot A magyar származású üzletember szerint az emberiség fordulóponton áll, és a következő években kiderül, hogy mi lesz az olyanok sorsa mint az amerikai Donald Trump és a kínai Hszi Csin-ping, ahogy az is, mi lesz a világé. 24/01/2020
Svájc WHO: egyelőre nincs globális vészhelyzet a koronavírus miatt Az Egészségügyi Világszervezet szerint a megbetegedések alacsony száma miatt még nincs okoz nemzetközi közegészségügy vészt a koronavírus. 23/01/2020
Uzlet Davos: nem enyhül a menekültválság Nem lehet valaki a Schengen tagja, nem élvezheti az emberek szabad mozgásának előnyeit, miközben nem veszi ki részét a migrációs teher viseléséből – mondta Davosban a görög kormányfő. 23/01/2020
Uzlet Jelenleg Davosban a legtöbb az egy főre jutó kormányfők aránya Donald Trump autókonvoja közlekedési káoszt okozott Davosban. A svájci kisváros lakossága megháromszorozódik a WEF idején. 23/01/2020
No Comment Davos: Greta inspirálja Károly herceget A walesi herceg a Világgazdasági Fórumon találkozott a svéd klímaaktivistával. 23/01/2020
Uzlet A genderkérdés még mindig égető téma Davosban A svájci üdülővárosban zajló Világgazdasági Fórumon még mindig csak minden negyedik delegált nő, ami az előző évekhez képest javulásnak mondható. 22/01/2020
Uzlet Davos, 1. nap: Thunberg és Trump is beszédet mondott Donald Trump azt hangsúlyozta - és ezt a hallgatóság soraiban Greta Thunberg is végighallgatta - , hogy nem szabad a végítéletről prédikáló klímaaktivistákra hallgatni, mert ez most az optimizmus ideje. 21/01/2020
Uzlet A klímaügy az idei top téma Davos-ban "A fórumon résztvevők a tekintélyes mennyiségű tárgyalásba befektetett energiával próbálják ellensúlyozni az esemény környezetkímélő voltával kapcsolatban felmerülő kételyeket" - mondta az Euronews helyszíni tudósítója. 21/01/2020