Amerikai Egyesült Államok Kemény tárgyalások várhatók az ukrajnai feszültségről Biden és Putyin még a héten megbeszélik, hogy személyesen is tárgyaljanak-e egymással az Ukrajnáról tartandó januári genfi találkozón. 29/12/2021
Amerikai Egyesült Államok Idén is megújul a kristálygömb New Yorkban Idén is lesz évbúcsúztató buli a New York-i Times Square-en, de jóval visszafogottabban és fokozott elővigyázatosság mellett. 28/12/2021
Amerikai Egyesült Államok Sok koronavírus-fertőzött volt egy luxushajón, mégis újraindul Az „Odyssey of the Seas" fedélzetén 55 pozitív esetet regisztráltak a hétvégén, az új utasok már órákkal később beszállásra készülődtek. 27/12/2021
Amerikai Egyesült Államok Karácsonykor világszerte rengeteg repülőjáratot töröltek Az Egyesült Államokban kiemelkedően magas volt a törölt és a késő járatok száma. 26/12/2021
Amerikai Egyesült Államok Újabb rendőrt ítéltek el emberölésért az Egyesült Államokban A 49 éves Kim Potter járőr azzal védekezett, miután lelőtte a fekete fiatalembert, akit őrizetbe akartak venni, hogy véletlenül húzta ki övéből a pisztolyát a sokkoló helyett. 23/12/2021
Amerikai Egyesült Államok Felháborodást keltett egy kubai bevándorló ügyében hozott ítélet az USA-ban Bojkottálják a kamionsofőrök Colorado-t, miután egyik, balesetet okozó társukat 110 év börtönre ítélték egy helyi bíróságon. A bíró döntése amerika-szerte felháborodást okozott. 22/12/2021
Amerikai Egyesült Államok Az amerikai hadsereg hamarosan bejelent egy szupervakcinát Az egyik katonai kutatóintézet olyan oltóanyagot fejlesztett ki, ami az összes variáns ellen hat, az omikron ellen is. 22/12/2021
Amerikai Egyesült Államok Atomalku: Amerika szerint Irán kezd kifutni az időből A Nyugat szerint Irán folytatja nukleáris kutatásait. Amerika azonban nem akar ultimátumot szabni. 22/12/2021
Amerikai Egyesült Államok Növekvő aggodalom az Egyesült Államokban az omikron miatt A vezető járványügyi tanácsadó szerint biztosan kordában lehet tartani a járványt, ha az emberek azt teszik, amit a szakemberek eddig is intenzíven javasoltak. 21/12/2021
Amerikai Egyesült Államok Ha 2022-ben nem tárgyalunk, nagy bajok várhatók Konszenzusok hiányában rendkívül súlyos konfliktusokkal és válságokkal kell számolnunk, ezért 2022 az új realitásokhoz való alkalmazkodás éve is lesz. Az alapok megvannak ehhez, mert a világgazdaság egésze megőrizte a növekedés képességét. 21/12/2021
Világ Ezt hozta 2021: irányváltás az Egyesült Államokban Biden idén találkozott Putyinnal és Hszi Csin Pinggel is. 20/12/2021
Amerikai Egyesült Államok Antony Blinken: egy magyarországi felmenőkkel rendelkező amerikai Párizsban A kettes bűvös szám Antony Blinken életében: két apával és két anyával büszkélkedhet, két földrészen nőtt fel, két gyermeke van, és a két foci – az amerikai futball és a labdarúgás – közül azt űzi, ami közelebb áll európai kötődésű szívéhez. 20/12/2021
Amerikai Egyesült Államok Amerikai külügy: 10 százalékkal nőtt tavaly a terrortámadások száma A Covid eleinte valamelyest megnehezítette a terroristák dolgát, de feltalálták magukat. 17/12/2021
Amerikai Egyesült Államok A vécéről tweetelő Elon Musk az év embere, pedig Karikó Katalin írt társaival történelmet 2021-ben Az „autófingást” is feltaláló zseni vagyona, csakúgy mint rakétája, a csillagos egekbe szökött. Látnok és kókler keverékeként jellemzik. Meglepné, ha az ember öt éven belül nem szállna le a Marson. A vakcinakutatók – köztük Karikó Katalin – mellette csak a történelemformálók címét érdemelték ki. 17/12/2021
Amerikai Egyesült Államok Fizessenek az oltatlanok - a Covid-adó ötlete is felmerült az USA-ban A már beoltott amerikaiak kétharmada szerint jó ötlet, hogy az oltatlanok többet fizessenek a szolgáltatásokért. 16/12/2021
Amerikai Egyesült Államok Támogatást ígért a tornádó túlélőinek az amerikai elnök Kentuckyban A legégetőbb feladat megoldást találni az ideiglenes lakhatási hiányra. 16/12/2021
No Comment Csak a romok maradtak a tornádó után Több ezer család maradt fedél nélkül alig két héttel karácsony előtt Kentucky államban, ahol több tornádó is pusztított hétvégén. 15/12/2021
No Comment New York karácsonyi fényekben pompázik Több mint 50 000 többszínű LED-lámpa van rajta, mintegy 8 km hosszú vezetéken, a csúcsán egy 2018-ban tervezett háromdimenziós Swarovski-csillag. 15/12/2021
Amerikai Egyesült Államok Nincs vége a rémálomnak Kentuckyban Az összeomlott mayfieldi gyertyagyárnak nyolc halottja van, ez a végső szám, mert mindenki más él, aki a tornádó idején az épületben volt - közölte a Nemzeti Gárda. 15/12/2021
Amerikai Egyesült Államok Bannon után Meadows ellen is vádat emelnek Trump volt főtanácsadója után most volt kabinetfőnöke ellen is büntetőeljárás indul, amiért megtagadta a tanúvallomást a capitoliumi zavargásokról. 14/12/2021
Amerikai Egyesült Államok A mentők még nem adták fel Kentuckyban, túlélőket keresnek a mayfieldi gyertyagyár romjai alatt Nagyon sok a halott, több mint száz embert még keresnek. Sok ezer ház vált lakhatatlanná, több tízezren maradtak áram nélkül a téli hidegben. 14/12/2021
Amerikai Egyesült Államok A demokrácia nagyszerű dolog, de Joe Biden mondja meg, hogy mi az? A demokratikus rendszereket és intézményeket évtizedek óta nem fenyegették olyan világméretű veszélyek, mint mostanában. Az amerikai elnök nemzetközi demokrácia-fóruma eleve ellentmondásosan indult, és nem is volt célja bármilyen eredmény elérése, hanem inkább a helyzetfelmérés. 14/12/2021
Amerikai Egyesült Államok Elon Muskot választotta az év emberének 2021-ben a Time magazin Tavaly Joe Biden amerikai elnököt és Kamala Harris alelnököt választották az év emberévé, korábban Mark Zuckerberg, a Facebook vezetője és Jeff Bezos, az Amazon alapítója is megkapta a megtisztelő címet. 13/12/2021
Amerikai Egyesült Államok Fotók: házak oldalát tépte le a vihar Kentucky-ban Iszonyatos pusztítást végeztek a tornádok az amerikai középkeleten - az évnek ebben a szakában nem jellemző a szélvihar a térségben. 13/12/2021
Amerikai Egyesült Államok 50 tornádó tarolt le 8 amerikai államot A hatóságok napok óta túlélők után kutatnak. 13/12/2021