Elon Musk az első vételi ajánlat összegét fizetheti a Twitterért

Elon Musk Twitter-oldala
Elon Musk Twitter-oldala   -  Szerzői jogok  Fotó: AP
Írta: Euronews

44 milliárdos üzletről van szó.

Kedden két, a Twitter-ügyletet ismerő forrás közölte a Reuters hírügynökséggel, hogy Elon Musk visszatért az eredeti ajánlathoz, azaz 44 milliárd dolláros összeget fizethet a közösségi oldalért. 

A Twitter és Musk csatározása tavasz óta tart, a világ leggazdagabb embere júliusban azt mondta, hogy inkább mégsem venné meg a Twittert, és kihátrálna az üzletből. Azzal érvelt, hogy nem kapott elég információt a hamis fiókok számáról, a Twitter viszont ekkor is ragaszkodott hozzá, hogy a korábban kialkudott feltételek mellett lezárják a tranzakciót.

Az eredeti forgatókönyv szerint a Tesla tulajdonosa és a Twitter képviselői október 17-én találkoztak volna a bíróságon, ahol a milliárdos jogi utasítást kapott volna, hogy fizesse meg a vételárat, és zárja le az üzletet. Jelen állás szerint ez a találkozó elmarad. 

A Reuters hozzátette: egyelőre nem tudni, hogy Musk miért döntött a vásárlás mellett.

kapcsolódó cikkek