A téli olimpiákon induló sportolók körében magas a sérülések aránya, mégis vannak gyakori sérülések, amelyek szinte teljesen észrevétlenek maradnak.
Az elmúlt hetekben a világ minden tájáról érkezett sportolók feszítették a teljesítőképesség határait, hogy rajthoz álljanak a téli olimpiai játékokon.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Miközben a nézők ámulva figyelik az elképesztő sportteljesítményeket, könnyű megfeledkezni ezeknek a téli sportágaknak a veszélyeiről. A sérülések azonban a legjobb formában lévő élsportolókat is pillanatok alatt földre vihetik.
Ennek a valóságnak a kíméletlen emlékeztetői idén több formában is jelentkeztek. Lindsey Vonn lesiklásának mindössze 13. másodpercében bukott és lábtörést szenvedett. Ilia Malinin, az aranyérem legnagyobb esélyese is katasztrofálisat esett a szabadprogramja során.
Sajnos nem ők voltak az egyetlenek, akik óriásit estek, és aligha ők lesznek az utolsók.
A Journal of Sports Science and Medicine című folyóiratban megjelent tanulmány szerint a téli olimpikonok körében különösen magas a sérülések aránya. Az olimpiai játékokon használt, teljesítményt fokozó felszerelések is hozzájárulhatnak a sérülésekhez, ha rosszul illeszkednek, vagy nem megfelelően használják őket.
A kutatás szerint a legtöbb sérülés a freestyle sí, a snowboard, az alpesi sí, a bob és a jégkorong versenyszámaiban fordul elő.
A leggyakrabban a térd, a gerinc/hát, illetve a csukló/kéz sérül meg. Zúzódások, húzódások és rándulások szintén gyakran szerepeltek a feljegyzett sérülések között.
Bár sérülés bármely sportágban előfordulhat, vannak olyan, kifejezetten a téli sportokra jellemző panaszok is, amelyekről viszonylag kevés szó esik.
Mi az a „sled (sledge) head”?
A bob-, szánkó- és skeletonversenyeken a sportolók jeges pályán száguldanak le, gyakran óránként több mint 80 kilométeres sebességgel.
Nem meglepő tehát, hogy a szánkósportok versenyzői között gyakori az agyrázkódás: a Frontiers in Neurology folyóiratban megjelent kutatás szerint az érintettek aránya 13–18 százalék.
Van azonban egy másik, szintén gyakori, ám a kutatásokban és a közbeszédben alig emlegetett probléma is: a „sled head”.
A szánkósportolók ezzel a kifejezéssel írnak le egy olyan állapotot, amely fejfájással, ködös gondolkodással és időnként bizonytalanságérzéssel, egyensúlyvesztéssel jár – derül ki a kutatásból. Többnyire akkor jelentkezik, ha a pálya egyenetlen, vagy ha a versenyzők sok futamot teljesítenek egymás után.
Bár a „sled headről” eddig viszonylag kevés szó esett, már folynak az erőfeszítések a csúszósportok biztonságosabbá tételére.
A Német Bob- és Szánkószövetség (BSD) és az Allianz Technológiai Központja (AZT) a milánói–cortinai játékokon mutatta be javaslatait és kutatási eredményeit a bobversenyzők biztonságának növelésére.
Az egyik bemutatott biztonsági rendszer az Allianz Safety Sled volt a HIP (Head Impact Protection) megoldással. Az új védelmi elem célja, hogy megakadályozza a bobban ülők közvetlen fejütközését. Az AZT szerint a rendszer bevezetéséhez nincs szükség új szánkó építésére.
„Magát a sportot nem változtatjuk meg” – mondta Christian Sahr, az AZT ügyvezető igazgatója. „Nem vesszük el az izgalmat, a látványt sem. Csak valamivel több biztonságot szeretnénk hozzáadni.”
Sahr szerint Cortinában sok pozitív visszajelzést kaptak, különösen a sportolóktól. Hozzátette ugyanakkor, hogy még bőven van tennivaló.
„Ez nem jelenti azt, hogy ezzel minden eldőlt, és mindenki egyhangúlag megszavazza a szabályok módosítását” – fogalmazott. „Rengeteget kell még dolgoznunk azon, hogy mindenkit meggyőzzünk a bevezetéséről.”
Az új biztonsági elemek jóváhagyásához elsősorban a Nemzetközi Bob- és Szkeletonszövetségnek kellene rábólintania, hogy a jövőbeni olimpiai játékokon is alkalmazhassák őket.
Mi az a „síelőhüvelykujj”?
A „síelőhüvelykujj” kifejezés a hüvelykujj egyik szalagjának, az ulnáris oldalszalagnak a sérülésére utal; ez a hüvelykujj tövénél, a mutatóujj felőli oldalon található.
A sérülés túlzott hátrahajlítás vagy szélsőséges oldalirányú feszítés következtében alakul ki, gyakran akkor, amikor a sportoló kinyújtott kézzel, síbottal a kezében esik el. Mivel snowboardosoknál ritkán fordul elő, a Sports Health: A Multidisciplinary Approach szerint erős a gyanú, hogy maguk a síbotok a sérülés legvalószínűbb okai.
A sérülést eredetileg „vadőr-hüvelykujjnak” („gamekeeper’s thumb”) nevezték, mivel a StatPearls tanulmánya szerint a skót vadőrök gyakran szenvedték el, amikor nyulak nyakát törték el.
Bár ez a sérülés nem kizárólag a síelőket érinti, körükben meglehetősen gyakori. A Sports Health adatai szerint a felső végtag sérülései a síbalesetek 14 százalékát teszik ki, miközben továbbra is a térdsérülések a leggyakoribbak.
A kutatók ugyanakkor rámutatnak: könnyen lehet, hogy a „síelőhüvelykujj” a legelterjedtebb síelés közben szerzett sérülés, csak éppen aluljelentett, mert a sportolók nem tartják elég súlyosnak.
A kezelés a sérülés súlyosságától függ. A StatPearls tanulmánya szerint az esetek többsége pihenéssel, jegeléssel, nyomókötéssel és a kéz felpolcolásával gyógyítható. Ha azonban a hüvelykujj jelentősen meglazul, műtétre is szükség lehet.