Akár 900 éves, törzse majdnem tíz méter átmérőjű, és ma is egy régi nyakvas függ rajta. A szász-anhalti Großpörthenben álló Pranger-hárs egyedülálló természeti és történelmi emlék.
A Szász-Anhalt tartományban, Zeitztől mintegy öt kilométerre délkeletre fekvő kis Großpörthen településen áll egy fa, amely évszázadok történelmének tanúja. A falusi templom mellett álló hatalmas téli hárs korát 700–900 évre becsülik. Törzsének kerülete mintegy 9,85 méter, magassága körülbelül tizenkét méter. Mindez alapján feltehetően Németország legvastagabb ismert téli hársának számít.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
A hárs azonban nemcsak a kora miatt különleges. Nevét feltehetően bírósági és pellengérfa szerepéről kapta. Törzsén ma is látható egy rozsdás nyakvas. Ez arra az időszakra emlékeztet, amikor a nyilvános büntetések a jogélet mindennapjaihoz tartoztak.
Középkor: nyakvassal láncolták meg a büntetetteket
A nyakvas egy fémkarika volt, amelyet az elítélt személy nyaka köré helyeztek, majd lezártak. A nyilvános, nyakvassal végrehajtott pellengérbüntetés a német nyelvterületen legkésőbb a 14. századtól dokumentált.
Az úgynevezett szégyen- vagy becsületbüntetésnek ez a formája különösen a késő középkorban és a kora újkorban volt elterjedt. Ugyanakkor még több évszázadon át fennmaradt, és német jogforrásokban egészen a 18. század derekáig kimutatható. A büntetés elsődleges célja a nyilvános megszégyenítés, vagyis az érintett jó hírnevének lerombolása volt, és helytől, illetve ítélettől függően testi fenyítéssel is párosult.
Előfordult, hogy a megbüntetettekre táblát akasztottak, amelyen feltüntették a vétküket.
A pellengérbüntetést történetileg nagyon különböző vétkek esetén alkalmazták. A források többek között kisebb lopásokat, sértegetést, rágalmazást, csendháborítást, az erkölcsi normák megszegését, valamint a mértékekkel és súlyokkal való csalást említik.
Csaknem ezeréves a bírósági hársfa
A hársfa pontos korát nem lehet megállapítani. Az ilyen idős fáknál a pontos kormeghatározás nehéz, többek között azért, mert törzsük az évszázadok során jelentősen átalakul. A téli hárs szokatlan, lejtős fekvése erős megvastagodásokat és benövéseket okozott a törzs és a gyökérzet környékén. A Német Dendrológiai Társaság szakértői 700–900 évre teszik a korát.
A fa ráadásul súlyos károsodásokat is átvészelt. A törzs egy nagyobb darabja állítólag a 20. század közepén letört. Ennek ellenére a hárs regenerálódott, és ma életképesnek, kifejezetten vitálisnak számít.
Németország immár második legidősebb fája az alsó-szászországi Upstedtben áll. Az első helyet nemrég egy mintegy 1100 éves tiszafa vette el tőle, amely egy allgäui alpesi legelőn található. Az upstedti hárs is hársfa – egészen pontosan nyári hárs –, amelyet kevésbé ellenállónak tartanak. A falu közepén álló, történelmi tér már a második évezred elején is gyülekezőhelyként szolgált, a 13. században pedig a hársfát bírósági fává nyilvánították.
Arra azonban nincs semmilyen utalás, hogy ezt a fát – a großpörtheni téli hárshoz hasonlóan – pellengérként is használták volna.