A délkelet-spanyolországi Calasparrában lévő Cerro de la Virgen lelőhelye szerint egy keresztény közösség a 9. századig végezte liturgiáit, ami a feltételezettnél harmonikusabb keresztény–muszlim együttélést jelez.
Murcia északnyugati részén fekvő domb arra készteti a történészeket, hogy újragondolják Al-Ándalus első évszázadairól alkotott, leginkább bevett elképzeléseik egy részét. A Cerro de la Virgen de Calasparra területén végzett ásatások egy ókeresztény templomot tártak fel, amely nemcsak túlélte az i. sz. 713-as muszlim hódítást, hanem csaknem még két évszázadon át használatban maradt.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Az tanulmányt (forrás: spanyol), amelyet a „Salduie” című tudományos folyóiratban publikáltak a kutatók, David Martínez és Rubén Fernández, egy olyan templom létezését dokumentálja, amelyet az 5. század első felében alapíthattak, és amely vallási jellegét feltehetően legalább a 9. századig megőrizte. Ha ez a kronológia teljes mértékben megerősítést nyer, az a keresztény kultusz folytonosságának egyik legszilárdabb bizonyítéka lenne az Ibériai-félszigeten a mór megszállás első éveiben.
A templomot azóta sikerült azonosítani, hogy 2021 óta több feltáró és ásatási kampány zajlik a térségben. A régészek egyhajós, hármas szentélyzáródású épületként írják le, olyan alaprajzi elrendezésként, amelyet bizonyos „késő antik” templomokra jellemzőnek tartanak.
„Ez olyan építészeti modellt képvisel, amelynek figyelemre méltó párhuzamai vannak vizigót templomokkal, például a Santa Cristina de Lenával” – mutatnak rá a tanulmány szerzői az Asztúriában található templomra utalva. Hozzáteszik, hogy a sekrestyék és az apszisok bizonyos szíriai „plébániai és püspöki” templomokkal mutatnak rokonságot, ez a kapcsolat pedig azt tükrözi, hogy hasonló építészeti modelleket alkalmaztak a Mediterráneumban a késő antikvitás idején.
Sokkal több, mint időbeli kérdés
A radiokarbonos (C14-es) kormeghatározás az épület felépítését i. sz. 410 és 440 közé teszi. Ezt egészítik ki a kerámia- és rétegtani vizsgálatok, amelyek alátámasztják a lelőhely hosszan tartó használatának hipotézisét. A helyszín már korábbi ásatási kampányok során is felkeltette a kutatók figyelmét, amikor előkerült egy különleges, ókeresztény, eukarisztikus galambot formázó bronz mécses, amelyet akkoriban az európai leletanyag egyik kivételes darabjának tartottak.
Az új tanulmány legfontosabb szempontja azonban nem a templom kora, hanem az, hogy az muszlimok Hispánia-hódítását követően is megmaradt templomként. A történetírás hagyományosan úgy mutatta be a mór csapatok 8. század eleji érkezését, mint viszonylag éles törést a vizigót hagyományokkal. Calasparra leletei azonban ennél jóval összetettebb valóságot rajzolnak ki.
A kutatók szerint nincs bizonyíték arra, hogy a templomot mecsetté alakították volna, vagy hogy azonnal elveszítette volna vallási funkcióját. Sőt, hangsúlyozzák, hogy „a leletanyagban szereplő tárolóedényeket és főzőkerámiát nem szabad a templom deszakralizálásának vagy iszlám lakóházakká alakításának bizonyítékaként értelmezni” – olvasható a tanulmányban.
„Épp ellenkezőleg, ezeket az anyagokat olyan, folyamatos térhasználat jelzőiként kell értelmezni, amelyekben a közösségi gyakorlatok a kultuszt és az erőforrás-gazdálkodást egyaránt magukban foglalták” – érvelnek. Ezt az értelmezést erősíti meg a munka központi következtetése is: „A kerámiák tipológiai és rétegtani vizsgálata arra utal, hogy a templom liturgikus jellege egészen a 9. század előrehaladott szakaszáig fennmaradt.”
A kutatás emellett a jelenséget a Tudmīr-kúra kontextusába helyezi, abba az igazgatási egységbe, amely a 713-ban megkötött egyezség nyomán jött létre a muszlim hatóságok és a vizigót nemes, Teodomiro között. Ez a megállapodás lehetővé tette számos keresztény közösség számára, hogy egy ideig megőrizze politikai, vallási és gazdasági struktúráinak egy részét az adófizetés fejében.
Éppen az adóztatás jelenti a lelőhely másik kulcsfontosságú elemét. Az előkerült anyagok között mérlegek, súlyok és más, a gazdasági ellenőrzéshez és az adóbeszedéshez kapcsolódó tárgyak szerepelnek. Az egyik súlyon még arab felirat is olvasható, amelynek fordítása: „az igazságosság Istené”.
Keresztény hit, muszlim adók
E tárgyak jelenléte arra utal, hogy a Cerro de la Virgen szerepe messze túlmutatott a pusztán vallási funkción. Stratégiai fekvése – fontos közlekedési útvonalak és a környék mezőgazdasági erőforrásainak ellenőrzése – területi és gazdasági igazgatási központtá tette. Más szóval: a templomot használó keresztény közösség a korai andalúszi hatalom adóztatási mechanizmusaiba is bekapcsolódott.
A szerzők egy határozott megállapítással foglalják össze a helyzetet: „A domb olyan keresztény közösség székhelye volt, amely az iszlám állam adóinak volt alávetve, és kénytelen volt bekapcsolódni a regionális adózási és kereskedelmi hálózatokba.”
A kutatók szerint Calasparra esete segít jobban megérteni, miként zajlott a félszigeti társadalom iszlamizációja. A lakosság vagy az intézmények azonnali lecserélése helyett a folyamatot inkább az alkalmazkodás, az együttélés és a fokozatos átalakulás évtizedei jellemezték.
Magyarázatuk szerint a keresztény lakosság „fokozatosan két, egymás felé tartó dinamika közé szorult: egyfelől az andalúszi állam mind nagyobb képessége a térség újjászervezésére és az adóbehajtás biztosítására; másfelől az iszlamizáció a társadalmi és jogi alkalmazkodás útjaként is működött”.
A tanulmány arra a következtetésre jut, hogy e keresztény közösségek eltűnése nem feltétlenül a mórok által okozott pusztításokkal vagy kiűzetésekkel magyarázható, hanem a lassú beolvadással az új andalúszi társadalomba.
„Az egyházi hierarchia képtelen volt fenntartani a hódítás idején megkötött, számukra kedvező egyezményeket, miközben a növekvő központosítás, a hatékonyabb adóztatás és Córdoba városi vonzereje fokozatosan felőrölte az egyházak, kolostorok és keresztény elitcsoportok gazdasági alapját” – állapítja meg tanulmányában Martínez és Fernández.
Több mint tizenhárom évszázaddal később a Cerro de la Virgen romjai így új nézőpontot kínálnak az Ibériai-félsziget történetének egyik legmeghatározóbb korszakának vizsgálatához. Arra is rámutatnak, hogy a vizigót világ és Al-Ándalus közötti átmenet legalábbis egyes területeken sokkal fokozatosabb, tárgyalásokkal kísért és összetettebb volt annál, mint amit évtizedeken át magától értetődőnek tekintettek.