A The Night Manager visszatérése ideális alkalom John le Carré film- és tévéadaptációinak felidézésére, különös tekintettel az elmúlt 25 év kémthrillereire.
Tíz év telt el a The Night Manager eredeti bemutatása óta, és a BBC kémsorozata visszatér: Tom Hiddleston ismét öltönyt ölt Jonathan Pine-ként, az MI6 újoncaként, aki egyszerűen nem bír ellenállni annak, hogy alvilági szervezetekbe épüljön be, és olykor egy-egy szerelmi háromszögbe is belekeveredjen.
A John le Carré 1993-as regényén alapuló, 2016-os bemutatkozó évad stílusos, helyszíneket ugráló, Golden Globe- és Emmy-díjas siker volt. Bár kezdetben ódzkodott a második évadtól, a brit/ír szerző 2020-as halála előtt áldását adta a folytatásra, így a showrunnerre, David Farrra az a csábító, ugyanakkor idegőrlő feladat hárult, hogy felérjen az eredeti sikeréhez. És ezúttal Hugh Laurie nélkül, aki a nyájas fegyverkereskedőt, Richard „Dickie” Ropert játszotta.
Láttuk az új évad első két részét, és azon túl, hogy minden férfi néző legszívesebben szégyenében egy sötét lyukba bújna, mert Hiddleston selymes hajkoronájával és páratlan képességével, hogy bármelyik öltönyt úgy viselje, mintha a zakó fogalmát is csak miatta találták volna ki, egyszerűen lehetetlen versenyezni, ez egy magabiztos visszatérés a csúcsformához.
A 2. évadban Pine új személyazonosságot vesz fel, és a „Night Owls” nevű, Londonban működő titkos MI6-megfigyelőegység vezetőjeként dolgozik. Hősünk élete akkor fordul fel, amikor felismer egy egykori zsoldost, akinek köze volt Roperhez. Spoilerezni nem fogunk, de mindez oda vezet, hogy Pine beépül a kolumbiai üzletember, Teddy Dos Santos (Diego Calva) szervezetébe, egy furfangos gazfickóéba, aki szintén kötődik Roperhez, és kulcs lehet egy nemzetközi összeesküvés leleplezéséhez.
Eddig úgy fest, ez lesz 2026 első kihagyhatatlanja, a kémes fogások újra működnek. A következő hetek megmutatják, vajon nem csupán az első évad ismerős történetét ismétli-e, hogy Camila Morrone Roxanája képes-e kevésbé hiányoltatni velünk Elizabeth Debickit, és hogy az első szezon sikere mennyiben múlt Laurie ellenlábasán. Árnyéka erősen rávetül a 2. évadra, ahogy a színész távolléte is.
Nincs okunk azt hinni, hogy Farr ne tudná megoldani, és kifejezetten üdítő egy komolykodó kémdrámát nézni, amely szembemegy az olyan, kevésbé komolyan vett kémthrillerek trendjével, mint a Slow Horses és a Mr & Mrs Smith.
Mivel hatrészes, heti egy epizóddal érkező sorozatról van szó, most épp itt az ideje bepótolni John le Carré világának néhány legjobb képernyős adaptációját.
A szerző, aki maga is az MI5-nál és az MI6-nél volt kém, mielőtt írni kezdett, kiválóan kínálta Ian Fleming kémképének ellenpontját. Kevesebb csillogó, martini-szürcsölős világ, több realista, árnyalt, irodai közeghez kötött történet, amelyek a hírszerzés morális összetettségével birkóznak. Műveit számtalanszor adaptálták, a nagyvásznon különösen az 1965-ös The Spy Who Came In From The Cold és az 1990-es The Russia House emelkedik ki; de a 21. században kapott a közönség néhányat a legnagyszerűbb le Carré-adaptációk közül.
Íme öt az elmúlt 25 évből, amelyeket érdemes felfedezni vagy újranézni, amíg várjuk a következő The Night Manager-epizódot.
The Constant Gardener (2005)
Le Carré 2001-es regényén alapul, a brazil Fernando Meirelles (City of God) rendezésében. A The Constant Gardener nem a szerző hidegháborús machinációival foglalkozik; a segélymunkásokra és a korrupt nagyvállalatokra, különösen a nagy gyógyszercégekre összpontosít.
Lazán a Pfizer gyógyszercég nigériai Kano városában végzett kísérleti gyógyszerpróbáinak valós esetéből merít, és Justin Quayle-t (Ralph Fiennes), a visszafogott brit diplomatát követi, aki megpróbálja felderíteni aktivista felesége, Tessa (Rachel Weisz) meggyilkolását. Ennek során Kenyába utazik, és egy nemzetközi összeesküvésben találja magát.
Thrillerként is lebilincselő, Meirelles pedig méltó módon szolgálja le Carré egyik legjobb regényét azzal, hogy visszaemlékezésekből építkező szerkezetet használ, és teljesen bevonja a nézőt a megható szerelmi történetbe, amely a látszólag össze nem illő pár között bontakozik ki. Ahogy a film plakátján olvasható: „Szerelem. Bármi áron.” Fiennes és Weisz is kiváló, utóbbi alakításáért megkapta a legjobb női mellékszereplő Oscar-díját.
A The Constant Gardener tragikus románc, de egyben dühös kiáltás a harmadik világ országainak kizsákmányolása ellen, a britség régimódi fogalmának megkérdőjelezése, valamint szívszorító küzdelem az erkölcsért, amely ma is ugyanolyan sürgetőnek hat, mint húsz éve.
Tinker Tailor Soldier Spy (2011)
Akármilyen nagyszerű is a The Constant Gardener, a Tinker Tailor Soldier Spy kétségkívül a 21. század eddigi legjobb le Carré-adaptációja.
Tomas Alfredson (Let The Right One In) a szerző legünnepeltebb regényét veszi alapul, és valahogy úgy sűríti össze, hogy minden csavaros részlet a helyére kerüljön. A labirintusszerű cselekmény egy orosz vakondra, az MI6-be beépült kémre összpontosít; közben kibontakozik a nyugdíjból visszahívott kémfőnök, George Smiley jellemrajza, és ott a paranoiás (és füstös) hangulat egy korrupt rendszer szívében, amely még mindig hiszi, hogy van szerepe a második világháború utáni geopolitikai színtéren... Mindez egy szemkápráztatóan erős színészgárdával társul: Gary Oldman, John Hurt, Colin Firth, Mark Strong, Toby Jones, Benedict Cumberbatch, Ciarán Hinds és Tom Hardy.
Mindenki érti a feladatát, és pályája egyik legjobb alakítását hozza. De elsősorban Oldmané az érdem: átveszi a stafétát Alec Guinnesstől, aki az 1979-es, nagy becsben tartott BBC-minisorozatban játszotta a szelíd modorú Smiley-t, és le Carré legismertebb figurájának minden árnyalatát megragadja. 2012-ben Oscar-jelölést kapott érte, de érthetetlen módon alulmaradt Jean Dujardinnal szemben a The Artist-ért. Valószínűleg orosz vakond dolgozott az Akadémián.
Lehet, hogy a Tinker Tailor Soldier Spy-t kétszer is meg kell nézni, hogy minden narratív réteg a helyére kattanjék... De amikor a hangulat ennyire hipnotikus, az alakítások pedig hibátlanok, ki panaszkodna?
A Most Wanted Man (2014)
Leginkább arról ismert, hogy Philip Seymour Hoffman utolsó főszerepe volt, az A Most Wanted Man egy alulértékelt le Carré-adaptáció, amely türelmet kér, de hozza a kémműfaj javát.
Hoffman Günther Bachmannt alakítja, egy német kormányzati egység vezetőjét, amelynek feladata muszlim informátorok toborzása. Amikor egy csecsen-orosz bevándorló érkezik Hamburgba, Bachmannra hárul, hogy eldöntse, fenyegetést jelent-e.
A fotósból lett rendező Anton Corbijn (Control) szemlélődő, elgondolkodtató thrillert készített, amely a szerző életművének egyik kulcstémájával birkózik: a korrupt rendszerekben végzett munka kompromittált etikájával. Amikor mindezt a terror elleni háborúra és a nyugati intézmények erodálódott erkölcseire vetítjük, egyszerre válik lenyűgözővé és hátborzongatóvá.
Ahogy a Tinker Tailor Soldier Spy, az A Most Wanted Man is teljes fókuszt igényel, amit a részletek iránti figyelem bőven megjutalmaz. Bizonyos szereplők (Willem Dafoe, Rachel McAdams) dialektusmunkájáról pedig minél kevesebbet mondunk, annál jobb.
The Night Manager - Season 1 (2016)
Még korai megmondani, hogy a The Night Manager második évada felér-e az elődjéhez; David Farr és Susanne Bier hatrészes adaptációja mindenesetre továbbra is feszes, magával ragadó (és ha valaki itt megállna, önmagában is kerek) mérce.
A lista leginkább valószerűtlen és legcsillogóbb thrillere, de amit realizmusban veszít, azt bőven pótolja feszültségben. A nézőket beszippantják Jonathan Pine (Tom Hiddleston) megpróbáltatásai, akit Angela Burr (Olivia Colman) és a Slow Horses előtti időkből ismert, kívülállókból verbuvált különítménye toboroz. A küldetés? Beépülni a nemzetközi fegyverkereskedő, Richard „Dicky” Roper (Hugh Laurie) belső köreibe, hogy leleplezzék és meghiúsítsák a terveit.
A szereplőgárda szemmel láthatóan remekül érzi magát, Laurie és Tom Hollander pedig külön még rá is tesz egy lapáttal a ragacsos aljasságra. Hiddleston esetében lehet, hogy nem a legszélesebb az eszköztár, de Pine szerepe mintha rá lenne szabva Bondos karizmájára. És ha már szabás, a sorozat maga az öltönypornó. Tinker TAILOR soldier spy, tényleg.
The Little Drummer Girl (2018)
A dél-koreai Park Chan-wook (Oldboy, Decision To Leave) rendezésében készült, méltatlanul keveset látott, hatrészes minisorozatból 1984-ben mozifilm is készült. Szerintünk a 2018-as változat a jobb, elsősorban Florence Pugh alakítása miatt.
A 70-es évek végén játszódik: Pugh Charlie-t, egy brit színésznőt alakít, akit egy izraeli kémfőnök (Michael Shannon) és egy moszados ügynök (Alexander Skarsgård) toboroz, hogy megzavarjon egy palesztin terrorszervezetet.
Letisztult, magával ragadó élmény, amely a kusza történetmesélést Pugh tehetségének és a cselszövés középpontjában álló morális szürkezónáknak köszönhetően simán viszi. A befejezés valamelyest visszahúzza, és a The Little Drummer Girl nem tudta meglovagolni a The Night Manager indította le Carré-hullámot. Ennek ellenére erős korrajz, talán most nem ez lesz mindenkinek az első választása, de mégis megér egy nézést.
A The Night Manager 2. évada január 11-én érkezik az Amazon Prime Videóra.