A legfontosabbnak a Sexepilt nevezzük, de ez szubjektív. Volt még Vágtázó Halottkémek, Barkóczi Noémi és Nagyúr is, köztük pedig kellemes elektronika. Rövid beszámoló.
HIRDETÉS
Csend. Amikor áthaladunk a kemping kapuján, akkor a leginkább feltűnő jelenség, hogy csend van, az emberek pedig ahelyett, hogy megkergülve rohangálnának, inkább a sörpadokon ülve társalognak és nevetnek. Koruk 20 és 70 év közötti, tetoválásaik (illetve piercingjeik és fülbevalóik) száma a korukkal összevetve fordíítottan arányos.
A háttérben egy pergődob szólal meg, ritmikusan ütik, elhangzik a milliószor hallott mondat, hogy “kérek belőle a kontrollba”. A nap süt, az ég kék, a fesztivál a Fekete Zaj, a helyszín Mátra-Sóstó, péntek van. A péntek a fesztivál második napja, jelen írás ennek néhány órájára fókuszál.
A kemping legnagyobb füves területén két színpad áll egymással szemközt, az egyik a Fanyűvő, a másik a Delta, előbbi a nagyobb. A Fanyűvőn a Sexepil hangol, történetére röviden kitérünk: 1982-ben alakult részben az ETA néven ismert punkzenekar romjain, 1988-ban lemezük jelent meg "Egyesült Álmok" címen, Hegyi Zoltán énekes viszont nem sokkal később, 1989-ben kiszáltt. A helyére a holland Mick Ness érkezett, vele három sorlemez készült, ebből a harmadik, a "Sugar for The Soul" 2025-ben éppen harminc éves lett - ez adta az apropót a koncerthez.
A "Sugar for the Soul"-lal a Sexepil a magyar zenekarok által rendre áhított világsiker kapujában állt, a "Jerusalem" című számhoz készült klipet rotációban játszotta az MTV, az amerikai turnén még a kultikus New York-i CBGB-ben is felléptek. Az áttörés elmaradt, a zenekar tetszhalotti állapotba került. 2006-ban adtak egy-egy koncertet, majd Mick Ness eltűnt a Sexepil környékéről. 2015-ben jött még egy lemez, rajta Vangel Tibor dobos énekelt, majd megint szünet, és el is értünk 2025-be a Fekete Zajra, ahol (ismét) Mick Ness-szel szólalt meg a dalok sorrendjében a Sugar for the Soul. A Sexepil rajongói két táborra oszthatóak, az idősebb generáció a 80-as évek után áhítozik, és képtelen túllépni a korszak egyik meghatározó dalának számító “Igazi zöld, igazi kék”-en, egyes tagjai úgy vélik, hogy a Hegyi utáni időszak mit sem ér. A másik tábor (amihez én is tartozom) ennek az ellenkezőjét gondolja, és a Mick Ness-éra érdekli. A két “tábor” közt szűk az átjárás, a Fekete Zajon viszont jórészt épp azok tűntek fel, akik ebben a szűk átjáróban lézengenek. A Sexepil angol inkarnációja itthon jellemzően a “meg nem értett” kategóriába esett, miként azt egyik tagjuk megfogalmazta: “végigturnézhattuk Európát a Björk zenekarával, de amikor hazajöttünk, akkor ugyanúgy harminc embernek játszottunk Mezőtúron.” A Fekete Zajon harmincnál jóval többen voltak, a tűző napon (ezt a zenekar szembe kapta) úgy 250 ember állt meg a színpad és a keverő között.
A koncertelemzés rövid és közhelyes: a "Sugar for the Soul" dalai nem öregedtek, a Sexepil feszesen játszott (a Vangel Tibor és László Viktor alkotta ritmusszekció máig a posztkommunista országok egyik legerősebbje), és ugyan Mick Ness nem csapta szét a színpadot úgy, mint harminc évvel ezelőtt, gesztusai nem változtak, jelenléte pedig lezser, de tiszteletet parancsoló volt. A lemeznek, és így a koncertnek is 60 perc után vége lett, az "Angel" fért még bele.
Továbblépünk, noha térben a Fekete Zajon messze jutni nem igazán lehet.
A Fekete Zaj 2010 óta része a hazai fesztiválpalettának, területét tekintve kisléptékű rendezvény, négy napjára közel 80 koncertet és 70 nem zenei programot szerveztek, napközben még gombáSZásra is volt lehetőség.
Varga Balázs, a fesztivál főszervezője az Euronewsnak nyiltakozva azt mondta, hogy a fesztiválpiacon megmaradni egyre nehezebb, viszont ők sok munkával, és stabilan működnek, ráadásul jövőképük is van.
Korábbi riportunkban többen is úgy nyilatkoztak, hogy ez az egyedüli fesztivál, amire a nyár folyamán ellátogatnak, oknak leginkább azt hozták fel, hogy egyrészt változatos a zeneri program, másrészt könnyen bejárható a terület. Beléjük kötni nehéz lenne, a fesztivál (karszalaggal, tehát jeggyel látogatható) területét 10 percnyi könnyed sétával körbebarangoljuk.
A nagyszínpadon és a Deltán jórészt felváltva játszanak a zenekarok (így könnyű az átállás), a pénteki napon a Sexepilt a Vágtázó Halottkémek követte, itt még nem volt színpadváltás. A VHK ötven éve játszik, tagcseréinek sorát felesleges számba venni, csak annyit érdemes megjegyezni, hogy a jelenlegi felállás hosszú ideje fix. 1992 óta jóval többször láttam a VHK-t, mint amennyiszer akartam, de még mindig az az energia árad a színpadról, amivel 33 éve szembesültem a budapesti a Fekete Lyukban. Grandpierre Attila 74 éves, zenekarát a csillagászi pályája mellett viszi, színpadi lendülete az életkorán csak nevet, mozgékonyságát 40 évvel fiatalabb társai is megirigyilhetik. Miként azt egy mellettünk álló fesztiválozó közölte, szerinte “tényleg valami földöntúli erő árad belőle”. Efféle megállapításokba nem bocsátkozunk, csak annyival egészítjük ki, hogy a 90 perces programban egy pillanatnyi megállás nem volt, a közönség lendülete viszont néha elveszett. Fordítva szokott lenni.
A VHK-t követően sétálni mentünk, az Osztálykirándulás színpadon belebotlottunk egy Nagyúr és egy Barkóczi Noémi koncertbe, a közönség a kettő közt alig cserélődött, pedig a torzított gitár könnyed nyári melankóliára váltott. A koncert végére fél 1 lett, az égbolt elsötétült, a lábak elfáradtak. Megnéztük még a fesztivál karszalag nélkül látogatható, erdőben terülő részét.
A fák alatt bújó színpadokon magyar zenekarok sora lépett fel, koncertjeiket hosszúra nyúlt DJ-szettek követték a színes lampionok fényében, éjjel 1-re viszont itt is elhalkult a zene. Mátrafüredre alig egy óra alatt sétáltunk le, az út éjszakai erdőn át vezetett. Tán a Kéktúra vonalát is érintettük.