Idén már tizenötödik alkalommal rendezik meg a rendezvénysorozatot, amelyen az egyik legkedveltebb magyar szőlőfajta sokféle arcát mutatják be.
Tizenöt évvel ezelőtt, mikor Kézdy Dániel életre hívta a Furmint Február mozgalmat, még méltatlanul kevés szó esett a furmintról. Mára azonban elmondható, hogy mind a borászok, mind a borkedvelő közösség összeköti a tél utolsó hónapját ezzel a rengeteg lehetőséget tartogató szőlőfajtával.
Idén fő rendezvényt, a Furmint Február Nagy Kóstolót 13-án tartják meg, az egész országot bejáró, sőt a határokon átívelő eseménysorozat csúcspontjaként. Ott az érdeklődők 200 furmint közül találhatják meg idei kedvenceiket, és több mint 80 borásszal beszélgethetnek az ország számos borvidékéről. Nem csak a hazai kereskedők, szakértők, sommelierek vesznek részt az eseményen, egyre több szakember érkezik a külföldről is.
„Idén arra hívjuk a borászokat, hogy mutassuk be a furmint sokszínűségét, azt, hogy az elmúlt másfél évtizedben mit jelent a forradalom, amit emlegetünk a fajta kapcsán. Sokkal jobban ismerjük a fajtát, mint 15 éve, látszik, hogy hogyan érlelhető, az is, hogy mindenféle stílusú borhoz kiváló alapanyag: buborékos tételekhez, száraz fehérekhez, maradékcukros fehérekhez, késői szüretelésű borokhoz, szamorodnihoz, és nem utolsó sorban aszúhoz is. Idén szeretnénk a furmintnak minél több arcát bemutatni” – mondta el Kézdy Dániel főszervező.
A 15. Furmint Február Nagy Kóstoló a borászatok túlnyomó része nem meglepő módon ezúttal is a Tokaji borvidékről érkezik a Hagyományok Házába, de a Somlói borvidéket és a Balaton-felvidéket is szép számmal képviselik. Ezen felül többek között érkeznek mátrai, soproni, pannonhalmi, sőt külföldi furmintok is.
A borászok és a társszakmák képviselői is különösen üdvözlik azt, hogy a Kárpát-medence több pontjáról érkeznek a szakmatársak, mert így nemcsak a fajtát lehet részletesebben felmérni, a hozzá fűződő dilemmákat megbeszélni, hanem a szakmai barátságokat is jól lehet ápolni.
A szervezők külön is büszkék arra, hogy a kezdeményezés híre már szerte Európában hasonló rendezvények életre hívására ösztönzik a furmint kedvelőit – így olyan városokban is hirdeti a Furmint Február mozgalom a magyar borok nagyságát, mint London, Kolozsvár, Párizs, Varsó vagy Marosvásárhely.