NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Genfi Emberi Jogi Filmfesztivál, másodszor is virtuálisan

Genfi Emberi Jogi Filmfesztivál, másodszor is virtuálisan
Szerzői jogok ©
Írta: euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

"A filmes mustrát sok vendéggel és vetítéssel, valamint online reagáló publikummal tartották meg március 5. és 14. között, mert az emberi jogok elleni harcnak a világjárvány alatt is folytatódnia kell."

A járvány miatt másodszor is online tartották meg a világ egyik legfontosabb humanitárius témájú filmszemléjét, a Nemzetközi Emberi Jogi Filmfesztivált és Fórumot. A virtuális szemle számos találkozó és vita közvetítését foglalta magába március 5. és 14. között. Az emberi jogok védelmezői közül olyan vezető személyiségek voltak jelen online, mint Angela Davis, Ai Sok és Wei Wei. Szükség is volt rájuk, ezekben a nehéz időkben.

HIRDETÉS

"Egyre fogy a levegő az emberi jogokról szóló vitákban, csökken a tér, a pandémia szó szerint elszívja a híreket. Ez a fesztivál egyike azon kevés tereknek, amelyek még megmaradtak ezen a bolygón. Ezek között a nagyszerű emberek között, akik elfogadták a meghívásunkat vágyat érzünk arra, hogy a hangjuk az ENSZ Emberi Jogi Tanácsához is elérjen!" - mondta Isabelle Gattiker fesztiváligazgató. 

A genfi mustra fődíját kreatív dokumentarista kategóriában a Shadow Game című alkotás kapta, amely kiskorú menekültekről szól. Ez a film az Ifjúsági Zsűri díját is elnyerte.

"Mindenkinek látnia kell ezt a filmet Európában, hiszen itt, a mi kontinensünkön játszódik. Azt hiszem, ez a díj segít majd abban, hogy eljuttassuk a különböző közönségekhez, hogy egy hatáskampányt indítsunk el, egy kiáltványt, amely a gyermekek jogaiért száll harcba" - nyilatkozta Eefje Blankevoort rendező. 

A fikciós és emberi jogi fődíjat ugyancsak női alkotó kapta, a mongóliai Byambasuren Davaa a Világ vénái című alkotásáért. A film egy fiatal fiú történetén keresztül mutatja be, hogyan teszik rá kíméletlenül kezüket a multinacionális nagyvállalatok a mongol földekre.

"Egy mongóliai nomád család története, akiknek földjén aranylelőhelyekre bukkannak, ami természetesen kell egy óriáscégnek. Tönkreteszik a földet, vegyszerekkel dolgoznak, mérgezik a vizet... A fikció és a valóság találkozása ez, megrázóan valósághűen" - magyarázta Byambasuren Davaa rendező. 

A fesztivál utolsó napján Max Richter zongoraművész-zeneszerző és partnere, Yulia Mahr exkluzív részleteket adtak elő a Voices-ből, az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának megzenésítéséből, amelyet decemberben 37 országban mutattak be és most lemezen is megjelent.

"Jómagam zeneszerzéssel reflektálok a körülöttem lévő világra. Fontosnak találtam, hogy még egyszer rávilágítsak erre a szövegre. Szorongásokkal teli, nehéz időszakot élünk, nemcsak a járvány miatt, hanem már ezelőtt is, a populizmus, az új politikai jobboldal, a nacionalizmus, a kirekesztés és az idegengyűlölet térnyerésével" - mondta Max Richter..

"Az Emberi Jogok Filmfesztiválját tehát sok vendéggel és vetítéssel, valamint online reagáló publikummal meg lehetett tartani, mert az emberi jogok elleni harcnak a világjárvány alatt is folytatódnia kell" - összegezte a történéseket az Euronews tudósítója, Frederic Ponsard.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Eddig tartott a védelem: lejártak az első Mickey egér szerzői jogai

Női szerepek, migráció, Auschwitz – fontos témák az Európai Filmdíjon

Monica Bellucci a Thessaloniki Filmfesztivál díszvendége