A Műcsarnok jubileumi kiállítással ünnepli épülete megnyitásának 120. évfordulóját. Az első aranykor című tárlat e korszak festmény-remekeiből válogat.
A mai nők tiltakoznának egy ilyen portré ellen, előnytelennek nevezve a beállítást, ahogyan Jászai Marit ábrázolja a festő. Köztudott, hogy tokás lesz az arc, ha alulról fotózunk valakit. Ezt a hatást az alkotó, Paczka Kornélia sem akarta kendőzni 1902-ben, sőt! Egyenesen a direkt került pózzal éri el, hogy a kiállítóteremben már messziről vonzza a nézők tekintetét. Minden bizonnyal Jászai Mari is tisztában lehetett ezzel, a Nemzeti Színház ünnepelt tragikájának intellektusa is legendás. Meghatározó kortársakhoz fűzte szerelem: Szomory Dezsőhöz, Feszty Árpádhoz, Reviczky Gyulához.
A színészóriás portréja csak egy a képek közül, ahol megállnak az addig mozgásban lévő látogatók a Műcsarnok időszaki kiállításán. Az intézmény jubileumi kiállítással ünnepli épülete megnyitásának 120. évfordulóját. Felavatása a Monarchia és Magyarország virágzásának idejére esett. Az első aranykor című tárlat e korszak festmény-remekeiből válogat.
Egyszerre játékosak és félelmetesek a hullámok a cseh szimbolizmus ismert festőjének képén. A köveken kuporgó nő ruhája a kicsapó hullámoktól vizes és átlátszó, mintha nem csak szemlélője, hanem részese lenne a tájnak, a végtelen és erős tengernek. František Kupka 1902-ben festett művét az ostravai Szépművészeti Galéria kölcsönözte a tárlatra.
Azt tartják, határtalan képzelőereje volt a szimbolizmus neves horvát festőjének, Mirko Račkinak, aki drámai erőt tudott alkotásaiba vinni. Dis városa (1906) című képén az egyértelmű szimbólumok vezetik a tekintetet a finomabb részletek felé. A dantei pokol városánál az elkárhozottak koponyáinak sorát nézve jutunk el a jobb felső sarokban meghúzódó alakhoz, aki egyik kezével arcát eltakarja, másik kezével a látványt eltolva, a borzalmaktól meggörnyedve utasítja el a rettenetet.
Jakub Schikaneder modelljei szinte mindig nők. A cseh naturalista festő félárvaként nőtt fel, édesanyja egyedül volt kénytelen felnevelni, nagy nélkülözések között. A műveit magyarázók ezzel a gyerekkori traumával hozzák kapcsolatba témaválasztásait. A nyomornak kiszolgáltatott életek, kitaszított fiatal lányok, megtört öregasszonyok. A Mindenszentek napja (1888) Prágából, a cseh Nemzeti Galériából érkezett a budapesti tárlatra.
A fiatal nő virágok mérgétől hal meg. Szépségesen groteszk módját választotta az öngyilkosságnak. Munkácsy Mihály a francia regényírótól, Émile Zolától vette a témát. Egyik legutolsó festménye a Műcsarnok kiállításán is meghökkenti a látogatót. A Virágok áldozata (1896) női félaktként önmagában is kivételes alkotás a művész életművében.
A Műcsarnokban 2017. március 12-ig közel kétszáz művet láthatunk a duális monarchia kultúrköréhez kötődő hat ország 13 múzeumából. Bécs, Prága, Krakkó, Varsó, Zágráb, Marosvásárhely múzeumai és budapesti gyűjtemények kölcsönöztek alkotásokat az időszaki kiállításra.
(fotók: Ács Gábor)