Visszatérnek az idegenek, hogy elpusztítsanak bennünket az 1996-os Függetlenség napja folytatásában.
Visszatérnek az idegenek, hogy elpusztítsanak bennünket az 1996-os Függetlenség napja folytatásában.
Az lenne életünk legelképesztőbb élménye, ha egyszer csak kapcsolatba léphetnénk velük.
Két évtized telt el az első invázió után, de hiába fejlődött azóta a technológia, bajosan tudja megvédeni magát az emberiség.
Az első részben is játszó Jeff Goldblum mellett a 26 esztendős Liam Hemsworth képviseli az ifjúságot. A rendező, Roland Emmerich elmondta, hogy a fiatalabb nemzedéket is be akarta építeni a film történetébe.
- Ez már egy másik világ, egy olyan világ, amely egyesült, és ez az új nemzedék abban a tudatban nőtt fel, hogy ha felkészülnek, meg tudják majd védeni a Földet az idegenek támadásától, és szerintem ez egy elég érdekes gondolat – mesélte a rendező.
A bolygónkra érkező idegenek régóta izgatják Emmerich fantáziáját.
- Az első rész forgatásakor mindig az járt az eszemben, hogy bárcsak ellátogatnának a Földre az idegenek, abban a reményben, hogy biztos nem olyan gonoszak, mint amilyennek ábrázoljuk őket. De továbbra is azt gondolom, hogy valószínűleg az lenne életünk legelképesztőbb élménye, ha egyszer csak kapcsolatba léphetnénk velük – mondta Emmerich.
A függetlenség napja: Feltámadás június 23-án érkezik a magyar mozikba.